Stephanie
– Nem, Carol, biztosan nem tudok ma ottaludni nálad.
– Pedig van egy brutál jó filmem!
Beütöttem a zár kódját, és kinyitottam az ajtót.
– Csábítóan hangzik, de elutazok, emlékszel?
– Hiszen október kellős közepe van! Suliidő. Kérlek, ne hagyj magamra, Stephy!
– Sajnálom, sürgős családi nyaralás. Kábé egy hónap, és visszatérek. Addig valahogy éld túl nélkülem is a matekórákat!
– Igyekszem – tettetett elhaló szipogást Carol.
– Most mennem kell. Helló!
Leraktam a telefont, és felsiettem a lépcsőn. Szinte rögtön meg is torpantam. Azt hittem, rosszul látok. Az érzékszerveim egész biztosan csak becsapnak. Nem lehetett igaz. Nem Tanel Hopes állt az ajtónkban. Vagy igen?
Tanel Hopes állt az ajtónkban. Itt volt egész valójában. Ugyanaz a finoman barnával árnyalt bőr, a tarkójára lógó bronzos haj, a sugárzó gesztenyebarna szemek. Mellette egy magas, teltkarcsú lány vetette bőrcsizmás lábát a falnak, miközben lenézően méregetett engem. Bőre és a fiúéval ellentétben göndörödő haja sokkal sötétebb volt, mint Tanelé. Bár nem tűntek rokonoknak, még lehettek azok, és akkor...
– Szia – üdvözölt Tanel, megvillantva tökéletes fehér mosolyát. – Gondolom, tudod, ki vagyok.
Tanel Hopes köszönt nekem. Nem feleltem. Féltem, ha kinyitom a számat, valami olyasmit fogok mondani, amit egyáltalán nem kéne. A lehetőségek között vacilláltam lázasan, hogy sikítsak örömömben, elájuljak vagy azonnal értesítsem Carolt.
Anya, rosszalló tekintetet vetve rám, beterelte a lakásunkba Tanelt és a lányt. Én továbbra se bírtam megmozdulni.
– Tanel Hopes... – suttogtam magam elé átszellemülten. – A lakásunkban.
Még nagyobb kísértés kerített hatalmába, hogy azonnal felhívjam Carolt és elújságoljam neki a hihetetlen hírt. De abból semmi jó nem sülne ki, ha idejönne egy csomó másik rajongóval. Aztán eszembe jutott, hogy anya és Tanel valamelyik szülője együtt tanultak. Anya személyesen is ismeri Tanelt!
– Anya, miért nem mondtad el, hogy Tanel Hopes lesz a tanulótársam? – kérdeztem tőle számonkérően.
– Mert tudtam, hogy így reagálnál. – Anya elindult a nappalink felé, de még visszafordult egy pillanatra, és csak úgy, mellékesen megjegyezte: – Egyébként, ott voltam Tanel keresztelőjén.
Csak így félvállról. "Ja, amúgy kisbaba kora óta ismerem a színészt, akiért úgy odavagy." Mit titkol még előlem az anyám?
Észre se vettem Zac és Amanda közeledtét, csak akkor, amikor már ott álltak közvetlen előttem. Amanda nálunk éjszakázott, de se ő, se a bátyám nem tudtak aludni, úgyhogy hajnalban beutaztak egy jó hírű San Franciscó-i kórház szemészetére. Most értek haza. Zac gondterheltnek tűnt, ami engem is nyugtalanított. Valami rosszul sülhetett el. Zac rám pillantva megrázta a fejét, hogy ne kérdezzek semmit, Amanda jelenlétében nem akart beszélni.
Bejöttek, és én is velük tartottam a nappaliba. A szüleim a kanapén ülő Tanellel beszélgettek.
– És milyen eredetű a neved? – kérdezte apa.
ВЫ ЧИТАЕТЕ
Harc az Elemekért 1.
Фэнтези"Mindenki lelkében lakozik sötétség. Én csak felerősítem." Egy sztori - nyolc különböző nézőpont, nyolc teljesen eltérő személyiség. Nyolc fiatal egybefonódó története a mindennapokban és egy új világban. Egy nem is annyira megváltozott gonosz. Egy...
