Harc az Elemekért 1.

Békekötés

Zac

Amanda a karomba mélyesztve a körmeit rángatott végig a kórház zsúfolt folyosóin. Felsikítva ugrottak félre előlünk a rémült nővérek és a kórházi betegek. Ennek biztosan csúnya visszhangja lesz még később. A maszk már rég nem volt rajtam, még valahol a kórteremből kifele menet sikerült megszabadulnom tőle, és a zsebembe gyömöszöltem. Most talán mégis jól jött volna, hogy később ne tudjanak beazonosítani ehhez a kellemetlen incidenshez.

– Vezess a kijárathoz! – sziszegte Amanda a fülembe ellentmondást nem tűrően.

Nagyot nyeltem, amitől a nyakamba nyomódott az éles kanül. Hogy kerülhettem ilyen helyzetbe? A legkevésbé sem számítottam rá, hogy ilyenekkel jár megmenteni egy lányt.

Tartva Amanda gyors iramát, elindultam a lift felé. Odaértünk a felvonó elé, megnyomtam a hívógombot.

– Most miért álltál meg? – rivallt rám Amanda.

– Várni... – kezdtem, de a tű miatt nem tudtam több szót kinyögni. Amanda kissé visszahúzta a kanült. Vettem egy mély lélegzetet. – Várni kell, hogy lejuthassunk.

Kiabálást hallottam a hátam mögül. Amanda megfordult, engem is magával rántva. A folyosón négy zöldruhás férfi orvos közeledett felénk.

– Hányan vannak? – kérdezte futólag Amanda.

– Négyen – nyögtem ki végül, mivel nem mertem kipróbálni, milyen, ha nem adok választ egy kérdésére.

Amanda elengedte a karomat, a padló felé nyújtotta a kezét, amitől az jéggé vált. A rohanó orvosok közül hárman megcsúsztak, fájdalmasan koppanások következtében összeestek, és nem is keltek fel többet. Az utolsó, aki szorosan a fal mellett haladva kikerülte a jeget, kitartóan közeledett felénk. Milyen képzést kapnak ezek, hogy ilyen elszántak?

Amanda nem húzta vissza a kezét, a lépteket fülelte. – Most mennyi? És merre?

Először haboztam, majd megláttam a lány arcán gyúló haragot, mire azonnal kiböktem. – Egy, balról.

Amanda gyorsan balra rántotta a karját, fehér jégkristályok süvítettek a levegőben, és a következő pillanatban az orvos lába térdig a padlóhoz fagyott. Akaratlanul is felhördültem. Komolyan segítettem szerencsétlen orvosokat leteríteni?

Sípolás jelezte a lift megérkezését.

– Mehetünk – jelentettem elhűlten Amandának. A lány ismét megragadott, beléptünk a liftbe, majd megnyomtam a földszint gombját. Az ajkamba haraptam idegességemben. Most mi következik? Megnyomhatnám a vészgombot, akkor a lift megállna, és Amanda beszorulna ide. De én is vele együtt. Erre a gondolatra megborzongtam.

A lift megindult lefele.

– Ez meg mi? – kérdezte Amanda meglepettséggel a hangjában, amikor egyensúlyát vesztve oldalra billent.

– Lift – feleltem.

– Lift? – Ismét a nyakamban éreztem a hideg tűt. – Ha csapdába próbálsz csalni, megöllek.

– Nem... csapda! – ellenkeztem dacolva a fájdalommal a torkomban. Újabb forró vércsík csordult végig a nyakamon.

A lift megállt, kitárultak az ajtók. Elindultunk a kijárat felé. A váróban ülő látogatók ijedt döbbenettel néztek ránk, a recepciós nő felsikoltott. Egy erős lélekjelenlétű férfi előkapta a telefonját, hogy hívja a rendőrséget. Kívülről valószínűleg úgy nézhetett ki ez az egész, mintha egy életre kelt hálóinges hulla ráncigálna végig a kórházon egy balszerencsés fiút. Nem gondoltam volna, ha egyszer el is rabolnak, egy lány lesz az elrablóm. De Amanda nem éppen mondható átlagos lánynak. Erős volt és meglehetősen félelmetes.