Szende Szűz

Vallomás

Amyvel azonnal az ajtóhoz rohantunk, ahol Max a földön fekvő Mikeot ott ütötte, ahol érte.

-Max elég!-üvöltött rá Amy. Én nem tudtam mit csinálni. Szörnyetegem láttán lefagytam.

-Hogy mered idetolni a képed, te-de nem tudta befejezni a mondatot, mert most Mikeon volt a sor, hogy üssön. Eric épp ekkor érkezett meg Amyhez, és látván a helyzetet, igyekezett szétválasztani a két srácot.

-Hallod cicám, mekkora egy ribanc vagy! Nem volt elég a tegnapi? Jöttél repetázni Max bácsihoz? Ha tudom, én is szívesen áldoztam volna még egy menet erejéig az időmből!-én csak álltam az ajtóban, könnyeim pedig újra utat törtek maguknak.

Eric érezte, hogy valami borzalmas tettről, illetve a fogalmazásból pontosan tudta, hogy miről van szó, így fogta Mikeot, és visszadugta abba a kocsiba, amivel idáig jött, mondván, hogy húzzon amíg a karjával tud vezetni, a lábával meg nyomni a pedálokat, mert ezt egy perc múlva már nem fogja tudni megtenni.

-Stas,-szólt halkan Amy.-Menjünk a rendőr őrsre. Fürödni még nem fürödtél, a nyomok frissek, később már nem teheted meg.

Én óvatosan bólintottam, és elindultam vissza a házba a cuccaimért, amire utólag rájöttem, hogy semmi, mivel mindenem a farmer kabátom zsebében volt. Ekkor jobbra fordítottam a fejem, és a nappali kanapéján  megláttam ledobva a keresett darabot. Akkor talán egy mosolyféle suhant át az arcomon, hogy legalább a telefonom, és az igazolványaim megvannak.
Mindannyian Max szürke Audijába préseltük be magunkat, Amyvel hátra ültünk, a fiúk pedig előre. Az út csöndben telt, én a könnyeimmel küzdöttem, még a többiek nem tudták mit mondjanak. A háttérben szólt a rádió, Valami Katy Perry szám, talán a Firework. Mindenesetre lefoglaltam magam a szöveggel, és mintha szívverésem is kezdett volna normalizálódni először a tegnap történtek óta. Mikor odaértünk, egy tágas szobába léptünk, egy halom kupac papír, és egyéb holmik. Mágneses táblák, összefüggések, képek tagokról, oda vissza rohangáló egyenruhás emberek, kicsi gyerekek anyukáikkal, öltönyös emberek, akik tehetősebbnek akarnak látszani, mint amilyenek. Oldalról kivágódik az ajtó, belép rajta két rendőr, maguk között ráncigálva egy igen helyes barna hajú fiatalembert, ám becsapós, mert szemében nem a várt mosolygást láttam, hanem hasonló gonosz, sötét mosolyt, mint Mikenál. Vajon ő is olyat tett? Kivel? Miért?

-Jó napot, miben segíthetek?-egy kedves női hang rántott vissza a jelenbe gondolataim közül.

-Feljelentést jöttünk tenni.-válaszolt készségesen Max, amit nem bántam, mert egy hang nem jött volna ki a torkomon.

-Szabad a nevét, kérem? Illetve kérnék egy képpel ellátott igazolványt is mellé.

-Max Tonek.

-Ön az áldozat?

-Nem kérem, én vagyok.-léptem előrébb.-A nevem Stasy Miller.-hangom bárgyú és erőtlen volt. Szemeim vörösek a sok sírástól, szemem körül még az elkenődött smink csúfította az amúgyis csúf ábrázatom.

-Ha végig mennek ezen a folyosón,-tollával bal oldalra mutatott, ahonnan megannyi ajtó nyílt.-A harmadik üres. Ott fogja várni önöket a felügyelő.-sajnálattal teli ábrázattal küldött utunkra.

Alig 15 métert tettünk meg, mikor a harmadik ajtóhoz értünk. Fényesen csillogott a kilincs, és az ajtó is igen karc mentes volt. Nem lehet régi. Állapítottam meg magamban. Agyamon csak pillanatnyi történések futottak át. Nem tudtam gondolkodni. Nem láttam előre, hogy mi a következő lépés, csak sodródtam az árral. Mentem, ahova a többiek, és próbáltam koncentrálni a körülöttem zajló párbeszédekre. Max bekopogtatott, majd mikor bentről meghallotta a fáradj be szócskát, óvatosan benyitott. A felügyelőn más uniformis volt, mint a többieken kint. Nem tudom miben, de valahogy más volt. Látszott rajta, hogy meglepődött a négy tini láttán, akik életkori adottságai miatt nem is túl gyakoriak az őrsön rendőrök kísérete nélkül. Na de hogy négy..