Kalózok Legendája

8. A múlt jelenje

- Csak utánnad. -Szólalt meg a férfi. Lassan és félénken előrébb vánszorogtam. Ez a kabin,  nagyobb volt mint az enyém és sokkal otthonosabb. A kabin közepén egy asztal volt, a két oldalán két székkel és az asztal szinte összerogyott a temérdek  ételtől és italtól ami rajta volt. A kabin egyik fala elött egy a teret kitöltő dohos, rozoga könyves polc álldogált.  Volt a sarokban, egy kisebb szék és asztal, amin óriási kupi volt, minden féle térkép, papír, kiürült alkoholos üvegek és még sok más foglalt helyet az asztalon nagy halmokban. Észre sem vettem mit csinálok, de rögtön a könyves szekrény felé vettem az irányt, és nézegetni kezdtem a sok öreg könyvet.
- Azoknak többsége mind az ősi kalóznyelven íródtak. - Mondta az asztal körül keringő Henry, mire gyorsan oda kaptam a fejem.
- És te tudsz ezen a nyelven? - Kérdeztem, miközben próbáltam elrejteni furcsán gyerekes kiváncsiságomat, majd kicsit közelebb léptem az éppen kócos ám még is tökéletes barnaságú haját hátra túró kapitányhoz
- Persze hogy tudok. - Nevetett szórakozottan. - Hisz kalóz vagyok! - Húzta ki magát egy kaján mosoly kíséretében, majd leült az asztalhoz és kicsivel késöbb én is leültem. Miközben a sötét hajú férfi, szedett magának a különféle ételekből és töltött a vérre hasonlító vörös bórból, így kezdeményezte a beszélgetést. - Ééés, mennyit tudsz a kalózókról? - Tudakolta kíváncsian.
-  Olvastam róluk egy s más. - Mondtam miközben merev tartással leültem a kapitánnyal szembeni székre.
- Akkor bizonyára olvastál a  leghatalmasabb kalózról, aki uralta az óceánokat és tengereket, meg persze tömérdeg mennyiségű kincset halmozott fel. A legkegyetlenebb gyilkosról, a legnagyobb kalózról a világ történelmében.
- Folytatta volna tovább nagy csodálattal, de közbe szóltam.
- Kinek igazi nevét kevesen ismerik,  és kinek legendás kincseit elnyelte a tenger. - Henry meglepődött, kicsit feljebb vívve egyik szemöldökét és végül elégedett mosoly terült szét vonzó tekintetű arcán.
- Akkor olvastál róla...- Állapította meg, miközben bekapott egy kisebb falatot, majd hirtelen felállt és oda ment a kissé kupis íróasztalához. Kutakodot egy kicsit a sok régi papír, térkép és más egyéb cucc között. Hallottam a hol bársonyos hol kemény anyagú és dohos papírok, és egyéb tekercsek egymáshoz dörzsölődésének hangját, de hol egy-egy üres alkoholos üveg koccant össze durván ahogy a férfi igyekezve kutakodott rendetlen asztalán. Hátra túrta kicsit hosszabb haját, amit itt ott megtartotta a tincsein letelepedett zsír, de még így is néhány rakoncátlan fürt az arcába lógott, amitől még vonzóbbnak találtam a férfit. Henry,  a kezében visszaült a helyére. Végül csinált egy kis helyet az asztalon, félre tolva az ételeket majd kiterítette a papírt. Ismerős ám számomra olvashatatlan betűk álltak a régi irományon. - Ez a kapitány végítélete.- Mondta izgatottan. - Az egyik...Kalandunk során találtuk. - Nyögte ki a szavakat.
- Pontosabban loptátok. - Helyesbítettem forgatva szemeimet.
- Öm, úúúgy is mondhatjuk. - Mosolygot. - Na de a lényeg, hogy itt leírja, hogy  egyetlen utódjára hagyja minden legendás kincsét. Az utódja, pontosabban az egyetlen lánya tudja csak megtalálni elrejtett kincseit, csak az ő vére tudja feltárni a kincsekhez vezető kaput. - Ííígy röviden ennyi. - Húzta el a szót a férfi.
Rendben, és én ezzel mit kezdjek? - Kérdeztem modortalanul végre hozzá nyulva ételemhez az etiketnek megfelelő finom módon. Henry, ekkor felállt az asztaltól, közvetlen elém állt, majd megragadta a csuklóm.
- Hé, te mit...- De bele vágott a szavamba.
-Ez itt a kezeden! Ez a jel! A családod címere és az ősi kalóz nyelv egyik szimbóluma összekombinálva!- Mondta hangját felemelve. - Te vagy a hírhedt kalóz, Jack Shearell   egyetlen lánya! Érted már? - Mondta miközben még mindig szorosan fogta vékony csuklómat.
- Az lehetetlen! - Förmedtem rá, miközben próbáltam erős keze szorításából kijutni. De másik kezemmel ezalatt, az asztal alá csempésztem egy az evőeszközökhöz tartozó kést. Majd felálltam, a hátam mögé dugott késsel, és mélyen Henry tenger kék szemeibe néztem. - Én egy nemesi család sarja vagyok! Elképzelhetetlen, hogy valami mocskos kalóz legyen az apám! Az apám, egy becsületes hajós kapitány volt, és nem tűröm, hogy bemocskold a múltját és hogy ilyennel gyanusísd! - Ekkor hátam mögül előhuztam a kést és egy határozott mozdulattal testébe akartam vésni...De ő ekkor megállította a kezem, majd durván kicsavarta kezemből a kést.
- Szép probálkozás! De azért nem vagyok már amatőr! - Jegyezte meg. - És hiszed vagy sem, van mivel bebizonyitanom neked, hogy igazam van! - Mondta miközben a kezemből kicsavart kést az asztalra helyezte, de tekintetét még mindig nem vette le rólam. - Az egyik emberem, megtalálta Jack rég elveszettnek hitt naplóját! És most az átvételi pont felé hajózunk. - Magyarázta, miközben lassan visszasétált a helyére és visszaült. - Abban minden benne lesz amit tudnod kell róla, és akkor majd elhiszed amit mondok...De addig is! Élvezzük a vacsora további részét. - Mondta egy halovány mosoly kíséretében, miközben nagyot korgyolt a vörösrózsa színében pompázó italába.
Miután megvacsoráztunk, Henry pár matróza visszakisért a kabinomba.
Vajon tényleg én lennék a legendás kalóz, Jack Shearell lánya? Henry akkor igazat mond? És apám, akire azt hittem hogy, egy becsületes ember, kiderül, hogy csak egy mocskos kalóz?
Miután ezek a kérdések kavaroktak végig a fejemben, nehezen de annál gyorsabban lecsukódtak szemhéllyaim és átadtam magam az éjszakának.

Bocsi, hogy ilyen későn hoztam a részt, de azért remélem tetszett. ;)