Kalózok Legendája

1. Lehetőség

10 évvel késöbb

Kellemesen sétálgatam, a klasszikus élőzene által bejárt óriási túl díszített teremben, aminek közepén hölgyek és úrak táncoltak gyönyörűen, pároknak tettetve magukat. Szép tengerkék ruhám, finoman súrolta a fehér márvány padlót. Hasonló színű legyezőmmel, pedig halovány szellőt kergettem óvatosan kisminkelt arcomra, és kissé meg fújta, szépen felkontyozott barnás-szőke hajamat. Körbe-körbe járkáltam a teremben nézve a táncoló "párokat" és hallgatva a körülöttem unalmasan bájcsevegő nemeseket.
Ezt az egyszerű kis bált, anyám rendezte...megint, csupán azért, hogy találjak magamnak férjet. De engem még nem nagyon érdekelnek a férfiak. Számomra, mind csak egyszerű kicicomázott, hiú polyácák...tisztelet a kivételnek.
- Ms. Corinna, bocsásson meg, de szemeim megakadtak szépségén. Velem tartana egy táncra? - Állt meg elöttem egy férfi hajlongva.
- Ó, hát persze! - Tartottam magamat az etikethez elpirultan. Az élőzenekar lejátszott pár klasszikus zenét és már végeztünk is.
- Köszönöm a táncot Ms. Corinna. Igazán csodás volt. - Mondta a férfi, majd egy csókot nyomott a kezemre.
- Úgy szintén! - Mondtam, majd pukeldiztem egyet. És a férfi, ahogy táncolás közben megtudtam, Mr. Frederic, el is ment, egy kellemes mosolyal az arcán. Kelleset beszélgettem vele táncolás közben. Na, ő például egy tisztelt kivétel.
- Kisasszony! - Hajolt meg elöttem, egy "kiszolgáló lány", majd az ezüst tálcán lévő, finomnak látszó süteményeket nyújtotta elém.
- Alice, ne csináld már! - Szóltam rá, legjobb barátnőmre. Ő az ápolóm, szobalányom, cselédem, kiszolgálóm, mindenem, de én csak legjobb barátként tekintek rá.
- Jól van, na! - Kacagott kellemesen, majd óvatosan körbe kémlelt és végül gyorsan bekapott egyet, a tálcán lévő finomságok közül.
- Na, ne edd meg a vendégek elől! - Szóltam rá szórakozottan.
- Rendben. - Mondta Alice teliszájjal, majd egy nagy nyelés közepette lenyelte a kis süteményt. - Láttam, ahogy elöbb azzal a férfival táncoltál! - Mondta egy kis szünet után. - Egész helyes, és nem tűnik olyannak mint a többi! - Jelentette ki.
- Hát igen. - Kerestem az említett férfit a szemeimmel. - De nem az én esetem! - Mondtam végül.
- Corin, mindig ezt mondogatod! Így soha nem fogod megtalálni az igazit! - Mondta bölcsen Alice.
- Igen, tudom. - Értettem egyet. - Majd én tudni fogom, hogy ki az igazi, de életemben még egy olyan férfival sem találkoztam! - Mondtam végül.
- Mit vársz, hogy majd szembe jön veled az utcán? - Kérdezte Alice gúnyosan.
- Azt kétlem, mert anyám még az udvarra sem enged ki egyedül! - Mondtam kissé felemelve a hangom.
- Úrnőm. - Hajolt meg hirtelen Alice, a velünk szemben feltünő nő elött.
- Anyám! - Mondtam udvariasan, majd pukeldiztem egyet. Nagyon reménykedtem benne, hogy az utolsó mondatomat nem hallotta.
- Alice! - Szólította meg anyám, a mellettem álló egyenruhában lévő, rövdi fekete hajú lányt.
- Asszonyom? - Kérdezte Alice, várva anyamtól a parancsot.
- Menjen, és kínálja meg a többi vendéget is! - Utasította anyám, a számára csak kiszolgáló lányt.
- Igen is! - Mondta egy meghajlás kíséretében, majd elment mellőllem.
- Beszélhetnénk? - Kérdezte, a lazac színű ruhában lévő nő. És legyintett egyet fehér legyezőjével maga felé, ami kissé meglengette nagy konytba felfogott szőke, néhol már ősz haja, kimaradt tincseit.
- Persze! - Mondtam, majd ketten elindultunk a terasz felé. Amikor kiértünk, kezemet finoman a terasz fehér korlátjára helyeztem, és onnan kémleltem a gyönyörű kilátást. Az éppen lemenő Nap, sárgás fényei gyönyörűen futottak végig a kék tenger habjain. Az ég, a tenger vonalától felfelé gyönyörű átmenetet képzett a lila és a rózsaszín színeiben. Fantasztikus látvány. Gyakran szoktam kijönni ide, és csak egyszerűen bámulni ezt a csodálatosan szép látványt.
- Corinna. - Kezdte anyám, kizökentve a táj bámúlásából. - Szóval, a tegnapi veszekedésünk... - Mondta nehézkesen. Ő sem nézett rám, én sem néztem ő rá. Olyan kínos ez a helyzet. - Én Sajnálom. Tudom, hogy nagyon hiányzik apád, hisz még olyan kicsi voltál, amikor elhagyott minket. De hidd el, ő volt Anglia legjobb kapitánya! Sok kegyetlen és rossz indulatú kalózt győzött le, és sok diadalmat szerzett Angliának. Úgy hogy, igazán büszke lehetsz magadra, hogy a lánya vagy!. - Próbálta anyám begyógyítani a tegnapi veszekedésünkből szerzett sebeket.
- Igen, tudom. Az is vagyok! - Mondtam, és kedvesen rámosolyogtam anyámra, amit viszonzot. - De halványan emlékszem még azokra az időkre. Amikor apámmal együtt jártuk a tengert. Megtanított egy...egy nem tudom, valamilyen ősi nyelvre, amire még mindig emlékszem...nagyjából. És ezt a jelet is ő adta. - Húztam fel a kezemen lévő, finom selyemből készűlt kesztyűt, majd letöröltem csuklómról az alapozót, ami mögött ott volt az a bizonyos jel.
- Igen, tudom kincsem. - Mondta anyám együttérzően, majd vissza tolta kezemre a kesztyűt, elrejtve vele a kis fekete jelet.
- Igen, anya? Ha tudod, akkor miért tartasz itt bezárva? Miért akarod, hogy folyton eltakarjam az örökségemet? - Húztam le kezemről a selyem kesztyűt, majd a földre hajítottam mérgemben. - Miért tiltasz el az egész világtól? - Kérdeztem válaszra várva. - Miért? - Kérdeztem meg végül. Olyan Dejà vu érzésem van, mintha tegnap is ez lett volna a veszekedés tárgya. És ha a tegnapi forgatókönyv szerint haladunk, akkor anyám most hisztérikusan ordibálni fog velem, hogy, hogy képzelem ezt a hangnemet.
- Igazad van. - Mondta szomorúan anyám, amin nagyon meglepődtem, mert még soha sem csinált ilyet. - Ezért is, arra gondoltam, hogy ha holnap van kedved, akkor elmehetnél Joseph kapitánnyal és legénységével, hajókázni egyet a tengerre. - Mondta anyám, ezt a számomra megdöbbentő hírt, halkan és félénken.
- Te-tessék? - Kérdeztem vissza.
- De persze, ha csak szeretnéd. Nem muszáj! - Mondta anyám. Látszott rajta, hogy ő nem nagyon szeretné ezt az egészet, de úgy tűnik, hogy bevállalja értem a dolgot. Nagy mosolyra húztam a szám. - És azzal a feltétellel, hogy ha visszajöttél a hajókázásból, találsz magadnak végre egy férjet, mert én nem lehetek mindig itt. Ennek a háznak, új úrnő kell, nem sokára! - Mondta, visszatérve önmagához anyám.
- Rendben! - Mondtam boldogan anyámnak. - Kö-köszönöm ezt a lehetőséget! És élni fogok vele! - Jelentettem ki büszkén, kihúzva magamat. Anyám finoman rám mosolygott.
- Rendben. - Kuncogott fel röviden - A hajó, holnap délben indul innen a kikötőből. Úgyhogy élvezd a mai estét amíg csak lehet, mert holnap nagy nap vár rád! - Jelentette ki, miközben vissza sétáltunk a nagy terembe, ahol a zene még mindig gyönyörűen szólt. A hírt, rögtön el is meséltem Alicenek. Újongott az örömtől. Megkérdeztem, hogy nem akar-e velem jönni, de azt mondta nem jöhet, mert tengeribeteg. De gyorsan megkereste anyámat, megkérdezte, hogy kikisérhetne-e ő a kikőtőig. És hála Istennek beleegyezett ebbe. Úgyhogy a holnapi napot ettől csak még jobban vártam. A bálnak nem sokára vége is lett. Lefürödtem, majd bebújtam a finom, meleg, puha ágyamba. Leoltottam a villanyt, de nem nagyon tudtam aludni a holnapi nap iránt érzett izgalmam miatt. Holnapra kipihentnek kell lennem, hogy bírjam a hajó utat, így végül ebben a hitben, sikerűlt álomra hajtanom a fejem.