Kalózok Legendája

2. A nagy út kezdete

Halk kopogás és már nyílik is az ajtó.
- Ms. Corinna, ideje felkelnie! - Mondta egy kedves, öreg hang, bizonyára Mrs. Berta. A ház, személyzetének felügyelője. Egy nagyon kedves öreg hölgy. Nekem mindig is olyan volt, mint egy pótnagymama - Itt van a ruhája a mai napra! Alice, majd segít magára adni! Mrs. Mary már lent várja! - Úgy darálta le a mondatokat, mint húsdaráló a húst. A következő percben már csak az ajtó csukódásának zaját hallotam. Én e közben  mély alvást tettetem. Mindent hallottam, mindent érteztem – azt is, hogy Alice itt van bent a szobámban –, de szemeim csukva voltak, és nyakig a takaróm alatt voltam. Hirtelen hallom, ahogy Alice léptei felgyorsúlnak, majd hirtelen az ágyamra veti magát.
- Corin, tudom, hogy ébren vagy! Nyomás! Ma van a nagy nap! - "Ordította", miközben durván rázogatott. Eszembe jutott! Ma megyek a tengerre hajózni! Minden beugrott. Szélsebesen kipantattam az ágyamból, majd a székem támláján heverő ruhát próbáltam magamra operálni, olyan gyors tempóban, amilyen gyors tempóban csak tuttam. A ruha, rövidebb volt, mint általában szokott lenni. Körülbelül lábszárig érő lehet. Fakó citromsárga alapon, arany színű kis virágok hálózták be a ruha puha anyagát.
- Alice, segítenél? - Kérdeztem az ágyamon ülő barátnőmet, aki jól szórakozott szerencsétlenségemen. Arcán látszott, hogy nagyon élvezi, a ruha és az én köztem dúló harcot.
- Jól van, na! - Mondta nevetve Alice, majd odajött hozzám és segített rám operálni azt a ruhát. - Az nem jutott eszedbe, hogy esetleg lekéne venni a hálóinged? - Kérdezte meg később, mikor a ruha már félig-meddig rajtam volt.
- Ööö...nem... - Adtam meg kínosan a választ, mire Alice egy hangosat felkuncogott. Mikor már teljesen rajtam volt a ruha, Alice gyorsan megcsinálnta a sminkem és a hajam, majd gyorsan leigyekeztem anyámhoz, aki már készen, ott várt a reggelivel megterített asztalon. Leültem vele szemben, majd a kiszolgalóg elkezdték sorban kihordani az ételeket.
- Gyönyörű vagy ebben az új ruhában! - Jegyezte meg kedvesen anyám, a reggeli közben.
- Köszönöm. - Mondtam. - Szép ruha! Nagyon tetszik! - Jegyeztem meg.
- Ennek örülök! - Mondta anyám büszkén. - És izgulsz a hajókázás miatt? - Kérdezte meg pár perc múlva, semmi érzelem jelét nem adva.
- Igen. Egy kicsit izgulok. - Adtam tömör választ. Kívűlről, úgy lehetett látni, hogy egyáltalán nem izgulok, de belülről ennek pont az ellentétét éreztem.
- Joseph kapitány, és legénysége becsületes és hűséges emberek! Úgyhogy nincs okod félni tőlük! - Mondta anyám nyugtatásként.
- Rendben anyám. - Adtam jelét annak, hogy megértetem, majd kedvesen és halványan rámosolyogtam anyámra, de ő ezt nem nagyon viszonozta. Nem sokára be is fejeztük a reggelit. Aliceel gyorsan össze is pakoltuk a legszükségesebb dolgokat, elbúcsúztúnk anyámtól, és nem sokára már is a kapun kívűl sétáltunk a kikötő felé, ahol várt minket az a bizonyos hajó.
- Nem is tudom, mióta nem jártam piacon! - Jelentettem ki, miközben áthaladtunk a kölönböző termékeket kínáló kiáltások álltal bejárt téren.
- Hát igen, rég volt! - Válaszolta Alice, a mondata elején egy sóhajtással. Mikor odaértünk a kikötőhöz, rögtön egy teljes díszben álló, barna szakállú férfival találtuk magunkat szemben.
- Kisasszony! - Mondta a férfi, majd lehajolt és megcsokólta Alice kezét, amire ő csak pukedlizett egyett. - Ön bizonyára, Ms. Corinna! - Jelentette ki, majd lejátszódott ugyan az a jelenet, csak most Alice helyett, velem. - Én vagyok Joseph kapitány! - Mutatkozott be a férfi, miközben odasétáltunk a megfelelő hajóhoz, amin már tüsténkedett a legénység. A kikötőben, rengetek féle méretű, típúsú és színű hajó volt, a hozzá tartozóik sem néztek ki a legnormálisabban. De ez bennük olyan különleges.
- Rendben, akkor átadlak a kapitánynak. - Fordúlt szembe velem Alice. - Nyolc órára jövünk érted! Vigyázz magadra! És érezd jól magad! - Mondta, majd megölelt és haza indult.
- Csak ön után! - Intett kezével Joseph kapitány a három árbócos hajó fedélzete felé. Én csak bólintottam egyet válaszként, majd óvatosan elindultam felfelé a hosszú fapallón. A kapitány, jött közvetlen mögöttem, és amikor mind ketten felértünk, így szólt:
- Ms. Corinna, üdvözlöm a Howaleten fedélzetén! - Mondta kedvesen, kezével körbe intve egyet.
- Hát ez gyönyörű! - Súgtam magam elé, körbe tekintve a hajó fedélzetén.
- Horgonyt fel! Vitorlákat ki! És nyomás a tenger! - Atda ki sorban a kapitány az utasításokat, amiket a matróz ruhába öltözött, különböző korú és kinézetű férfiak rögtön teljesítettek is. Néhány perc múlva, már a gyönyörű szép, kéken csillogó tengeren hajóztunk. Én, a felső fedélzetén, a hajó kormány mellet foglaltam helyet. Ott álltam, és ott élvezetem, a hűvös szellőt, a tenger sós illatát, olyan mint...mint régen apámmal. Anglia valaha élt legjobb tengerészével, anyám ezt mesélte róla még annó.
- Na, milyen a tenger kisasszony? - Kérdezte a kapitány, a hajó kormány mögül.
- Fantasztikus! - Mondtam mosolyogva, már majdnem kicsit kuncogva. - Milyen itt tölteni a minden napjait? - Kérdeztem kíváncsian a kapitányt, aki a kérdésem hallatán elmosolyodott.
- A legcsodálatosabb dolog a világon. Már-már olyan, mint ha a tenger a részemmé vált volna! - Jelentette ki.
Már pár órája hajózhattunk, mikor kijelentettem:
- Én ledőlök pár pillanatra! - Mondtam a kapitánynak. Az este nem aludtam sokat, így kellet egy kis pihenés, hogy legyen még energiám bámúlni a tengert.
- Rendben. Tudja, hol van a kabinja! - Mondta a kapitány, miközben elindultam lefelé a lépcsőn.
- Ó, persze! - Mondtam kedvesen. Bementem a kabinomba. Egész otthonos volt. Így ruhástúl belevetettem magam az ágyba, és pár perc múlva már aludtam is.
Hirtelen kiáltozasra riadtam fel. Felkeltem, majd gyorsan kirohantam a fedélzetre, ahol a legénység ide - oda kapkodott. Felszaladtam a kapitányhoz, aki szintén gyorsan forgatta a kormányt.
- Mi a baj? - Kérdeztem riadtan.
A kapitány, csak egy szót mondott, de abból is mindent megértettem, és felfogtam a baj forrását.
- Kalózok!