Kalózok Legendája

5. Most vagy soha!

Henry lépet be az ajtón, kezében egy fehér, buggyos, vállkilógós ingell, egy szoros fekete nadrággal, egy női csizmával meg valami furcsa ruhadarabbal, ami leginkább egy bőrből készül fűzőre hasonlított. Henry arcán, furcsa mosoly ült ki, mikor belépett az ajtón és a ruhákat ledombta trehányul az ágyra, a csizmát pedig melléjük a padlóra.
- Milady, meghoztam a ruháit! - Mondta udvariasan, de a hangjából kilehetett venni a mélységes gúnyt is.
- Megkérdezhetem, hogy honnan kerülnek egy mocskos kalóz hajóra női ruhák? - Kérdeztem, karbafont kézzel ezt a túl egyértelmű kérdést. Ruhámról enyhén még mindig csöpögött a sós víz.
- A nővérem ruhái! - Jelentette ki, számomra igazán meglepő válaszát. - Amikor elment és elkezde élni saját kalóz életét, itt marad néhány holmia. - Mondta Henry. - Ahogy elnézem, pont a maga mérete! - Úgy mért végig a férfi, huncut mosollyal az arcán, ahogy én vörösödtem, de nem csak a kínos helyzettől, hanem a dühtöl is. Hát én ilyen perverz alakkal még életemben nem találkoztam, gondoltam magamban. A férfi az ajtó felé vette az irányt.
- És mi rá a garancia, hogy nem nyitják rám az ajtót? - Kérdeztem.
- Ööö... - Színlelt a férfi elmés gondolkodást. - Semmi. - Mondta szórakozottan. Hát ez fantasztikus... Mikor Henry kinyitotta az ajtót és éppen készült rajta áthaladni és újra rám csukni az ajtót, itt hagyva egy szegény hölgyet, mint valami ketrecbe zárt madárkát, visszafordúlt, és így szólt:
- Ó, és síkitson, ha nem tudja felvenni a ruhákat. Rögtön itt termek és majd szívesen segítek! - Mondta szórakozottan kacagva, majd becsukta az ajtót maga mögött. Hát ez hallatlan. Hogy képzeli?! Gondoltam magamban, a dühtől elsötétülve. Az ágyon heverő ruhadarabokra és az ágy mellett – a padlón – heverő csizmára pilantottam, majd a rajtam lévő csurom vizes göncökre. Muszáj lesz, gondoltam magaban félősen. Nem sokára neki is láttam: Levettetem magamról a sós vízzel átitatott férfi ruhákat, majd elkezdtem felhúzni magamra száraz, női ruhákat. Szemeim folyton az ajtót kémlelték. Elöször, a fekete nadrágot húztam fel, majd ráhúztam, az én lábamnál talán csak két - három mérettel nagyobb, sötét színű csizmát, majd jött az ing és az a furcsa fűző. Az buggyos inget, egyszerűen csak magamra rántottam, majd a vállaimnál letoltam az anyagot, hogy úgy hordjam ezt a stílusú inget, amilyenre készítve lett. A bőr cuccot, úgy gondoltam, hogy az ingen kívűl kell hordani, mert ha belülre venném, az ing alá, akkor a fehér anyag ugyanolyan buggyos lenne, mint most. Kihajtottam, majd odahelyztem a derekamra, a melleim alá. Elöl négy – szintén bőrből készül – öv volt rá varrva, amikel összekellet csatolni. A fűző, mind két oldalát vékony, láncok díszítették. Mikor mind a négy öv, arany színű csatját összecsatoltam, kész is lettem. Már csak a hajam volt hátra. Mivel nem volt hajkefe, se semmi, így hagytam kibontva, ahogy volt, igazából nem nagyon látszott, hogy nincs kifésülve. Leültem az ágyra, a párna alól elővettem a tőrt és újra szemlélni kezdtem. Most vettem csak észre, hogy a tőr, itt-ott kissé rozsdás volt. Régóta bent lehetett már az ágy alatt...és kitudja, talán van még ott valami, gondoltam, majd újra az ágy alatt kezdtem el kotorászni. Most porosabbnak és mocskosabbnak tünt, mint az előbb. Most ezúttal, mint ha valami féle kis bőr táskát éríntettem volna meg. Megragadtam és kihúztam. Ez a tőr tokja! Döbbentem rá. Egy ideig azt is tanulmányoztam, majd beleraktam a tőrt a tokjába és berakatam az egészet a párna alá.
Nem tudom, mióta lehettem bent, de ahogy kinéztem a kis kör alakú ablakokon, a Nap ép most készült lemenni, pontosabban már félig lent is volt, és eltünt a tenger fölött. Unatkoztam. Úgy éreztem, lassabban telik az idő, mint eddig bármikor. Jól van. Gondoltam. Adok egy csekélyke esélyt annak, hogy hát ha az a pofátlan disznó nem zárta be az ajtót. Óvatosan és lassan igyekeztem az ajtó felé, mintha egy hét fejű sárkány felé közelednék. Félénken ráhelyeztem kezemet a kilincsre, majd lassan lenyomtam. Nem akadt meg, nem állt meg, miközben igyekeztem egyre lejjebb és lejjebb tolni. Amikor a kilincs elérte a maximumot, meghúztam és csodálatomra, az ajtó résnyire kinyílt, majd ilyedtemben vissza is csuktam. Most mit csináljak...Úristen mit csináljak?, Gondolkoztam. Ha kimegyek, lehet, hogy megölnek...Ha viszont maradok, lehet, hogy soha nem szabadulok ki innen... Nagyon súlyosan gondolkoztam. Legyen! Vágjunk bele! Hoztam meg végül a helyes döntést. Újra kinyitottam az ajtót és már éppen kiakartam lépni, de eszembe jutott a tőr. Gyorsan visszacsuktam az ajtót, kihalásztam párnám alól, ráakasztottam a nadrágomra, majd újra ugyanott álltam. Gyerünk Corin, menni fog! Csináld meg gyorsan! Es túl rajta! Bíztattam magamat. Most vagy soha! És ez volt az utolsó gondolatom, mielött átléptem az ajtón, majd végleg becsuktam magam után...