Kalózok Legendája

11. Ital és füzet

Épp egy nagy mulatozás közepedte léptünk be a kis helyiségbe. A sarokban, néhány jó kedvű férfi zenélt hangszerén, miközben egy férfi - kinek már szakálláról is csurgott a rum - nagy léptekben felállt az egyik dohos kis fa asztalra korsójával, majd "csodálatos" hangján dallra fakadt. Erős hangja átszabdalta a bor, rum és izzadság szagú levegőt.
Gregor finoman megragadta az alkarom, majd egy számára szimpatikus asztalhoz vezetett és leültünk. A legénység tagjai szépen beolvadtak a tömegbe, míg kapitányuk óvatosan felsomfordált az emeletre és helyet foglalt egy a korlát melletti asztalnál, egy érdekes kinézetű ember társaságában. A férfi vékonyka testalkat volt, amit még hosszú kabátjával sem tudott eltitkolni. Sötét színű bőre, csak úgy csillogott a kocsma sárgás fakó fényében. Haja helyett, tömérdek tetoválás borította fejetetejét, de ami talán a legfeltűnőbb volt, izzóan fehér - ám de nem tökéletes - fogsora, melyben néhol egy-egy aranyszem is kivillant.
- Ki az a férfi? - Fordultam a melletem ülő öreg kalózhoz, aki már meg is itta első adagját vörös borából. Gregor közel hajolt hozzám, majd így szólt.
- Ő Jim Calvin. Az egyik legnagyobb simlis, és tolvaj a környéken...bármit megszerez, de persze csak megfelelő jutalomért! - Húzta félmosolyra az öreg a száját, majd tovább itta korsójából a rossz szándékú italt. Miközben Henry és a sötétbőrű közt elkezdődött az üzlet, természetesen egy kis itóka mellet, amíg én szemügyre vettem a helyet. Ahogy végig néztem a jókedvű, alkohol homályosította tekinteteken, rajöttem, hogy itt nincs szomorú vagy bánatos ember. Itt mindenki azt érzi, és azt csinál, amit az alkohol parancsol neki. Mint valami hadúr, aki besorozza katonáit, hogy kénye - kedve szerint teljesítsenek. Egyesek már a poros, korhadt fapadlón nyúltak el, mások egy-egy kihívóan öltözött asszony társaságában muladtak, míg néhányan csoportba gyűlve öntötték le sorban a korsók tartalmát száraz torkukon, miközben hatalmasat kiabáltak, énekelgettek és badarságokat beszéltek. E közben fent az emeleten...
- Barátom, ugye tisztában vagy vele, hogy a naplót nem csak ti keresitek...Azt pletykálják ho...- De ekkor Henry erős hangja félbeszakította Jim mondanivalóját.
- Igen, tudom mit pletykálnak... - Válaszolt, miközben nagyot kortyolt italából. - De már meg van a lány. - Mondta, miközben mosolyra húzta száját. Ezt hallva a sötétbőrű szeme kikerekedett, és előre hajolt a kapitányhoz. - És biztos vagy benne, hogy ő az?? A Nagy Jack Shearell lánya?? Az igazi?! - Arculatán izgatottság bukkant fel, miként hallkan súgta barátjának e szavakat.
- Majdnem biztos! - Válaszolt határozottan Henry, miközben a magasból rám pillantott. A fiú végül kis szünet után rákérdezett. - Na, de hadd lássam! Hol a napló?! - Henry szemében mérhetetlen kíváncsiság tűnt fel, és pupillái kitágúltak. Jim ekkor alattomos tekintettel körbe nézett, hogy nem figyeli e senki,majd keze eltűnt hatalmas, feketén koptatott bőrkabátjaban. Matatott kicsit, sötét tetoválással teli kezével, majd előhúzta a kis füzetkét és óvatosan elhelyezte a sötét erezetű faasztalon. A kapitány kapkodva akart kezével a napló után nyúlni, de a sötétbőrű, gyorsabb volt. Felkapta, majd magához szorította a füzetet. - Na na na, barátocskám! Először, kérem amiben megegyeztünk. - Jelentette ki, kapzsi mosolyra húzva száját. Henry ekkor sóhajtott egyet, majd ő is kabátja alá nyúlt végül egy hatalmas, jól megtömött tasakot helyezett az asztalra.
- Tízezer aranypénz! Ahogy ígértem! - Mondta, majd megigazította fején vörös kendőjét. Jim tekintete ekkor tanácstalanul a arannyal teli zsák és a napló között cikázott. Végül hirtelen, lecsapta az asztalra a füzetet és a pénzzel teli zsák meg eltűnt kabátja mélyében. - Na és mesélj, hogy találtál rá?! - Szólalt meg mély, ám erős hangján, miközben üzlettársára tekintett.
- És ezután mi lesz? Úgy értem miután megszereztük a naplót. - Fordultam ismét egy újabb kérdéssel Gregorhoz.
- Hát akkor kezdődik csak igazán a kaland! - Kacsintott rám az öreg, amin én is kissé elmosolyodtam.
Hirtelen, azt éreztem, hogy egy óriási férfi kéz terül szét nadrágom felületén. Mikor felnéztem, egy hatalmas termetű, ismeretlen férfivel találtam szembe magam. Székem támlájára támaszkodott, majd közel hajolt hozzám. - Na mennyi lesz? - Kérdezte, miközben szájából csak úgy rám zúdult alkohol szagú lehelete. - Hogy mondja? - Kérdeztem értetlenül, majd kezét durván lelöktem combomról. Erre a melletem ülő kalóz is felfigyelt, majd felállt és szembe fordult a legalább nálla egy- másfél fejjel magasabb borzadájjal.
- Hé, tata, ebbe inkább nem kéne beleavatkoznia! - Mondta az idegen, miközben akaratom ellenére felrángatott a székről. Hamarosan olyan dolog történt, amit talán soha nem gondoltam volna.  Gregor határozottan előre lépett, majd kora ellenére, akkora gyomrost behúzott az óriásnak, hogy az egy kisebb jajdulás közepedte összegörnyedt, én meg ijedten az öreg mellé rohantam. Ekkor egy másik férfi tűnt fel Gregor mögül - szintén ittas tekintettel - . - Bújj az asztal alá! - Utasított Gregor, majd el is csattant volna a következő pofon, ha nem kerüli ki ügyesen a hatalmas öklöt. Szívem hatalmasakat vert, miközben meghúzódtam a poros asztal alatt. Ahogy felnéztem, csak a fény szűrödőtt át a fa bútor tetején és a négy sarokban, valami undorító, talán egy kis penész és kosz keveréke tűnt fel. Hirtelen az ekkor mulatozást, éneket és jókedvet betöltő helyiséget, pofonok,  harci kiáltozások és törés-zúzás hangja váltotta fel. Kitört a kocsmaibunyó. Korsók, tányérok törtek össze a padlón, székek emberi testeken, és néhol egy-egy férfi is a földre esett eszméletlenül, bizonyára a kapott hatalmas pofontól. Egyszer csak hatalmas alakokat láttam meg a búvóhelyem mellet feltűnni. Keményen püffölték egymást, vegyesen osztották a jobbosokat és a balosokat. Valahogy éreztem hogy nem lesz ez így jó, így gyorsan, villámsebesen átkúsztam egy a melletem lévő asztalhoz és ott találtam menedékre. Ahogy visszanéztem, épp abban a pillanatban láttam, ahogy az egyik vendég rávágja a másikat az asztalra, és az széttörik alatta, miközben a férfi eszméletlenűl terül szét az asztal maradványain. Felhúztam a lábaimat, átöleltem őket karjaimmal, és a hátamat a falnak döntve, reszketve vártam a verekedés végét. Egyszer csak egy hatalmas csizma tűnt fel az asztalom előtt. Lassan sétált, még a verekedés közepedte is hallani lehetett ahogy kopogtak a dohos padló felületén. Hirtelen az asztal alá hajolt...
- Esetleg segíthetek kisasszony?! - Láttam meg Henry merész mosolyú arcát, ami őszíntén egy kis nyugodtsággal töltött el.
- Hát nem jönne rosszul! - Mondtam én is mosolyra húzva szám. A fiú homloka fénylett az izzadságcseppektől, lélegzése nyugtalan, kissé zihált volt...Ebből láttam hogy ő sem maradt ki a bunyóból. Nagy, kissé koszos, ám puha tapintású kezét felém nyújtotta, amibe én rögtön belehelyeztem remegő kezem, így végre kisegített az asztal alól. Ahogy felálltam már mindent tökéletesen láttam, amit azelőtt csak az asztal alól szemlélhettem. A vendégek úgy küzdöttek mintha az életük múlna rajta. Cibálták, rángatták, rugdosták és pofozták egymást. Nem volt valami szép látvány...
- Fiúk! Nyomás, most! - Ordította el magát Henry, majd a következő pillanatban, már a sötét utcákon szedtük a lábunkat, a naplóval a zsebünkben.