Eljövendő múlt (Jungkook ff) (BEFEJEZETT)

20. fejezet - Epilógus

Minji

Mintha sosem lettem volna a halál angyala. Egy teljes éve élek Los Angelesben, menedzserként dolgozok a legnagyobb ügynökségnél, bár meg kell mondanom, hogy az amerikai sztároktól beképzeltebb emberekkel még nem találkoztam, de attól függetlenül szeretem a munkámat. Sokáig bent vagyok, és mire hazaérek érzem a testemben a fáradságot. Leírhatatlan érzés. Vannak barátaim, akikkel hétvégenként néha összejövünk bulizni. Szeretek táncolni és énekelni, az egyik haverom benevezett a tudtom nélkül egy maghallgatásra a YG szervezte Amerikában, hát nem mentem el. Félek visszatérni Koreába.

Sokszor szeretném elkerülni, hogy lássam őket, de nem lehet. Hatalmas kultusz övezi őket, így néha még az utcán is belebotlok egy-egy poszterbe, főleg valamelyik születésnapja alkalmából.

Minden éjjel emlékekkel a szívemben alszom el, és egy könnycseppel az arcomon. Hiányoznak, és nagyon szeretném felvenni legalább a bátyámmal a kapcsolatot, pedig mióta szabad vagyok, ő nem a bátyám. Két különálló emberek vagyunk. Most már Park Min Ji, egy árvaházban felnőtt, nagy vagyont örökölt menedzser. Ezt az életet alakítottam ki magamnak. Azt az egyet azért el kell ismernem magamnak, hogy amíg volt lehetőségem, megteremtettem egy jó életet, amit még magányosan is szívesen leélek. Igen, magányos vagyok. Annyian udvarolnak nekem, voltam randizni is, de egyetlen alkalomtól tovább nem jutottunk. Vagy én nem akartam, ami a többség, vagy túl rámenős volt, már ágyba akart vinni az első randin. Eljött újra a Billboard Awards. Olyan mintha most álltam volna a szállodában, és Taehyung-ssi szerelmet vallott nekem. Arra nem voltam felkészülve, hogy abba a stúdióba fognak jönni, amelyikben én dolgozom, így elkerülhetetlen volt, hogy ne lássam őket. Próbáltam elbújni, a tekintettem összetalálkozott a folyosón haladó bátyáméval. Nem eresztett, odahajolt a menedzseréhez, majd megfordult, és felém sietett. El akartam menekülni, de megragadta a karomat, magához rántott, és szorosan átölelt.

- Hiányoztál – suttogta a fülembe. A kezeim a testem mellett lógta ernyedten, majd akár egy fuldokló úgy kapaszkodtam a bátyám hátába, és sírtam el magam.

- Te is, ti is – mondtam a könnyeimen át.

- Aggódtunk érted – fogta két kezébe az arcomat.

- Jól vagyok, élek – mosolyogtam, majd megint megölelt.

- De nem mellettünk. Figyelj, szeretném ha eljönni az öltözőbe, a srácoknak is nagyon hiányzol – megráztam a fejem.

- Van ami nem változott – mondtam, és bújtam ki az ölelő karjai közül.

- Jungkookie....

- Ne mentegesd, hozott egy döntést – mosolyogtam rá. - Itt vagyok, itt leszek, és... - vettem elő egy papírt, majd felírtam a számom –, a telefonszámom. Csak neked, és Jimin-ssinek.

- Értem – vette el –, azért remélem megnézed a fellépést.

- Persze, ki nem hagynám.

Boldog voltam, a lelkem megfiatalodott, hogy átölelhettem őt. A rengeteg A.R.M.Y. között bújtam meg, hogy láthassam őket fellépni. Először a díjátadó volt, majd ők fogják zárni a showt egy fellépéssel. A díjat természetesen újra megnyerték. Namjoon-ssi nagyon szép beszédet mondott. Hoseok-ssi koreaiul is megköszönte, majd Jungkookie szólalt meg egy rövid időre koreaiul.

- Várni foglak – ennyit mondott. A mellettem ülő koreai lányok összesúgtak. Mi volt ez a bejelentés, és nekem akkor esett le. A bátyám az öltözőjükbe hívott, talán nekem szólt ez a hívószó?

Jungkook

A legjobb döntésnek hittem, mikor felszabadítva, elutasítottam. Arra viszont nem számítottam, hogy ebbe magam fogok belehalni. A srácoktól ellépve, mielőtt bármit is mondhattak volna , a szobám biztonságába húzódtam, bezártam az ajtót, és nekivetettem a hátam. A könnyek lassan mosták végig az arcomat. Szerelem volt az, amit a barátnőm iránt éreztem, de tévedtem. Szerelem az, amit most érzek. Mert nem csak boldogságot ad, hanem szenvedést is. Nem véletlenül mondják azt, hogy a szerelem keserédes. Most már tudom. Már akkor megbántam a döntésemet, de a barátaimnak hála, soha egyik sem hozta fel a témát. Megvárták, míg én állok eléjük. Szakítottam Yuju-yahval, mert nem akartam szenvedést sem neki, sem magamnak. Azóta képtelen vagyok más lányokra csak gondolni is. Minden éjjel Minji-ssi arcával alszok el, és vele ébredek, és minden vágyam lett az, hogy ez a valóságban is megtörténjen.

Emberek vagyunk, rossz döntésekkel, de mikor a srácok elé álltam, és kiterítettem a lapjaimat, azóta azért harcolunk, hogy megtaláljuk őt. Taehyung-ssi sem hozta fel soha a témát, de mikor pár hónappal később kimondtam, hogy szeretem Minji-ssit, kaptam egy akkora jobb egyenest, hogy az állkapcsom a mai napig fáj. Ő elengedte, és nekem meg ilyen sokáig tartott rájönnöm az elkerülhetetlenre. Igaza volt. Ahogy viszont a hetek teltek, egyre messzibbnek tűnt, hogy valaha is újra találkozunk. Újra Amerikában voltunk, újra a Billboardra készültünk. Már lazán jelentünk meg, nem izgultunk annyira, de attól még csak bennünk volt, hisz mindig hatalmas élmény ennyi sztárral egy színpadon állni. Egyik pillanatról a másikra, Namjoon hyung eltűnt mellőlem. Mikor előkerült az öltözőben, azt hittem nem hallok jól.

- Minji-ssi itt van – mondta ki, ezzel nyitott. Elhallgattunk, úgy néztünk rá, mintha kísértett láttunk volna.

- Hol? - ugrottam fel. - Azonnal beszélnem kell vele – rohantam volna ki, de megragadta a vállam.

- Mondtam neki, hogy jöjjön az öltözőbe, itt tudnátok beszélni, de nem hajlandó. Mondjuk a számát megadta nekem, és Jimin-ssinek – árulta el. Taehyung-ssinek szemmel láthatóan rosszul esett, hogy ő kimaradt ebből.

- Valahogy ide kell hívni – gondolkozott Hoseok hyung, és nekem egy őrült ötletem támadt.

Megnyertük újra a díjat, már harmadjára, és miután a hyungjaim elmondták a beszédet, odahajoltam a mikrofonhoz, és beleszóltam – Várni foglak!

Éreztem, hogy ott van a közönség között. Mikor visszamentünk fel s alá járkáltam feszülten, a többiek már rám is szóltak, hogy idegesítő vagyok, majd nyílt az ajtó, és én felkaptam a fejem. Olyan gyönyörű volt, annyira élő és annyira... szavakat nem találtam.

- Sziasztok – köszönt, majd bezárta maga mögött az ajtót. Nem gondolkodtam, már képtelen voltam rá, és talán jobb is volt. Gyorsan szeltem át kettőnk között a teret, kezeimbe fogtam az arcát, és megcsókoltam.

Úgy csókoltam, ahogy a múltban, hogy elmossa az összes szenvedést, úgy csókoltam, ahogy a jövőben akarom, hogy érezze, ez örökre szól. A múlt emlékképei leperegtek előttem, és elhalványultak, egy úgy életet ígérve. Mikor elváltak ajkaink csillogó szemekkel nézett rám.

- Szeretlek – mondtam. - Mindig is szerettelek, mert a szerelmünk igenis túlélte az időt és a teret. Csak ostoba voltam, annyira... - az ujját az ajkamhoz érintette.

- Cssss – suttogta, majd odahajolt, és végtelen gyengédséggel csókolt meg. Szorosan fontam karjaimba.

- Meddig akarunk még mozizni? - hallottam meg Yoongi hyung hangját, majd csak az ajtó záródása zavarta meg a pillanatunkat, amit egyikünk sem akart félbeszakítani. Mondjuk muszáj, mert levegőt is venni kell néha. Ő hozzám bújt, én pedig átöleltem, és minden ketten tudtuk ő az enyém, és én az övé vagyok.

Vége

***

Remélem tetszett ez a rövidke, mégis két történetet átfogó sztorim. A Goblin ihlette, ezért is van hasonlóság, de valahol mégis más az egész. Köszönöm mindenkinek, aki elolvasta, és még csillagocskákkal is megajándékozott :)