Eljövendő múlt (Jungkook ff) (BEFEJEZETT)

11. fejezet

Taehyung

Nagyon furcsállottam, mikor Hyung és Jiminie velem akartak jönni a nagymamám sírjához. Annyira hiányzik, könnyes szemekkel térdeltem a fényképe előtt. Gyermekkorom tele van csodálatos emlékekkel, annyira vágytam rá, hogy láthasson, ahogy fellépek az Olympic Stadium-ban.

Végtelenül büszke volt rá, mikor elmeséltem neki, hogy ott fogunk fellépni, és nagyon izgult azért, hogy telt házas legyen. Álmunk vált valóra, sosem hittük, hogy egyszer ennyi A.R.M.Y előtt léphetünk fel. Mindannyian bőgtünk, még Yoongi hyung is. Istenem Jimin-ssi vigasztalta, ahogy térdre borulva, majd meghajolva a rajongó előtt sírt. Szép emlékek, csak azt az egyet jelenleg nem értettem, hogy minek jöttek el velem, ha kint bóklásznak a temetőben, mintha keresnének valamit.

Felálltam nagyi elől, és kiléptem a szabadba, mikor a lábam a földbe gyökerezett. Egyik percben még ott álltak ketten, és az égre emelték a tekintetüket, mintha Istent szólítanák meg, majd a következő pillanatban egy enyhe fekete füst kíséretében megjelent előttük egy fekete bőrszerkós lány. Ahogy hátulról végignéztem rajta, azonnal felismertem. Minji-ssi.

Nincs még egy olyan formás kerek fenék, mint az övé. Aznap is mikor legelőször találkoztunk, akkor is az ragadta meg elsősorban a figyelmemet. A srácok először megrezzentek, de látszott rajtuk, hogy nem először tapasztalnak ilyet. Mindig is hittem a természetfeletti dolgokban, de most hogy látom is, mégis nehezen emésztem meg. Különös volt az első találkozásunk, éppen meghalt az a néni, majd úgy került hozzánk, hogy meghalt a stylistunk, mintha a halál követné, vagy ő követné azt. Kíváncsi vagyok a magyarázatára, de hogyan tudnék egy ilyen őrült dologra rákérdezni, és ha tényleg valós, akkor Namjoon hyung és Jimin-ssi miért nem beszéltek erről? Igazán megbízhattak volna bennem.

- Minji-ssi! – szólítottam le, és ő meg is fordult. – Te meg, hogy kerülsz ide? – kérdeztem. A srácok ijedt szemeket meresztettek felém, amire meg is volt az okuk, mert tuti, hogy nem ússzák meg, amit kapni fognak.

- Meglátogattam a bátyám sírját – vágta rá hirtelen. Na persze, én meg a pápa vagyok!

- Megmutatod melyik az? – kérdeztem meg hitetlenkedve.

A srácok egymásra néztek, Minji-ssi fogva tartotta a tekintetemet, amiben láthatta, hogy nem viccelek, és nem tágítok míg meg nem mutatja.

Jimin

A francba! A francba! A francba! Csak ezt tudom ismételgetni. Taehyung-ssi nem hülye, tuti, hogy elszúrtuk és jóval többnek volt a szemtanúja, mint szerettük volna. Minji-ssi arca rezzenéstelen maradt, pedig tutira veszem, hogy belülről őrlődik. Ha a bátyja tényleg itt van eltemetve, akkor nincs gond... nem a fenéket, a dátum. Hogyan magyarázza meg egy 800 éve leveszített testvért? Igen, 800 éve, volt időm fejben kiszámolni a két élet közötti különbséget.

- Rendben – bólintott rá Minji-ssi. Idegesebb voltam, mint ő. Ránéztem hyungra, aki maga is tehetetlenül tárta szét a karját. Minji-ssi előttünk haladt, míg Taehyung-ssi lemaradt velünk.

- Mitől vagytok ennyire idegesek? – kérdezte meg tőlünk.

- Nem vagyunk azok – vágtuk rá egyszerre, kicsit sem volt feltűnő. – De miért érdekel ennyire az a sír?

- Mert utálom, ha hülyének néznek – felelte, és ezzel konkrétan elmondott mindent, majd előre is sietett Minji-ssihez. Hyungnak megcsörrent a telefonja.

- Szevasz Kookie – köszönt bele, mire Minji-ssi azonnal hátrafordult, ez a lány még most is őrülten szereti, ott az a csillogás a szemében, amit képtelenség elfelejteni, ha egyszerre látta őket az ember, én meg ostoba módon közéjük akartam állni. – Tényleg, ó, akkor sietünk, azonnal megyünk is vissza, csá – tette le a telefont. – A sírt eltehetnénk későbbre, a menedzser hívat minket, egy sürgős megbeszélés lesz, és még vissza is kéne érnünk a Dormba.