Eljövendő múlt (Jungkook ff) (BEFEJEZETT)

4. fejezet

Nem tudtam, hogyan fogjak hozzá, hogyan keressem meg őket? Én csak borítékot kapok, rajta nevekkel, és az a boríték vezet el a helyszínre, így nem kell sokat bolyonganom, hogy megtaláljam a lelkemet.

De most hét olyan lelket kerestem, akik élő emberek, akiknek szerencsére nincs borítékja, így őket megtalálnom őrülten nehéz. Az internet ilyenkor az emberek legjobb barátja. Google bácsi segítéségét kértem, de mindenhol csak képeket és videókat dobott fel, ahol beleestem abba a hibába, hogy meredten bámultam a fellépéseiket, a videóklipjeiket, a megosztott pillanataikat. A szívem egyre jobban fájt, mert őrlődtem abban a kettősségben, hogy lépjek-e bele az életükbe, vagy ne? Hisz most annyira szeretik egymást, én előttem pedig a gyűlölet maradt meg. De be kell valljam, hogy 800 év magány után az ember, de még az angyal is az utolsó szalmaszálba is képes belekapaszkodni.

Magának az ügynökségüknek a honlapja feldobott egy linket, hogy hamarosan fellépésük lesz itt Szöulban a 4th Muster, így gondoltam egész egyszerűen besétálok, és megkeresem Taehyungot. Sosem gondoltam volna, hogy pont az ellenségem lesz az, akire hivatkozhatok. Ahogy haladtam a helyszín felé, álmomban sem gondoltam volna, hogy ennyien lesznek. Akkora volt a tömeg, hogy el kell gondolkoznom rajta, hogy hogyan jutok be az épületbe? Mindenkinél zászló, arctábla, de még a ruházatuk is az együttest hirdette. Elképesztő imádat lengte be őket, annak idején a király nem kapott ekkora figyelmet. A gyűrű a megfelelő ujjamon volt, így elkerülhettem, hogy a rajongók közül bárki is észre vegyen, ahogy beosonok a V.I.P. bejáraton. Bár két lány ijedten fordult felém, mikor kinyitottam az ajtót, majd becsuktam, de ők egyetlen lelket sem láttak. A folyosón már levettem a gyűrűt, mert elég érdekes lett volna, ha pont Taehyung előtt jelenek meg.

Rengeteg ember rohangált fel s alá az épületben, nyakukban egy névkártyával, és mindenki folyton a nyakamat figyelte, gondolom azt keresték rajtam is. Nem szólt hozzám senki, egészen a srácok öltözői folyosójáig.

- Kisasszony, Ön mit keres itt? – kérdezte a nagydarab, kopasz, európai biztonsági őr. – Igazolja magát!

- Park Min Ji vagyok, és Kim Tae Hyung barátja – feleltem magabiztosan, abban a hitben voltam, hogy ez elég lesz. Sokszor volt elég ennyi az életem során, és azonnal megnyíltak a kapuk, na ez most nem olyan kapu volt.

- Ezt bárki állíthatja magáról. Nekem nem szóltak volna, ha vendége érkezik, tehát megkérem, hogy fáradjon ki – lépett egyet közelebb.

- Már pedig a barátja vagyok, jelentsen be – követeltem.

- Hogyne, persze – tárta ki a vastag karját, és tolt egyre távolabb, mert inkább léptem hátrébb, minthogy meglássam az összes életét. -, majd a következő életében.

- Nekem olyanom nincs, de magának még lehet, ezért jobb velem jóban lennie – közöltem, erre összevonta a szemöldökét.

- Flúgos tyúk, na, húzz innen! – mordult rám, és megragadta a karomat, szerencsére nem ért a bőrömhöz.

- Eresszen el! – rántottam ki a karomat, és már használni is akartam a férfi ellen a telekinézés képességemet, amit általában csak akkor használhatok ha védelmi célt szolgál, jelen esetben magamat akartam megvédeni, majd lepapírozom. Aa férfi megragadta a kezemet, de nem történt semmi.

Érintkezett a bőrünk, de nem láttam előző életeket, konkrétan még a jelenlegit sem pillantottam meg, hogy miben fog meghalni, vagy mikor, mert egyetlen érintéssel ezt is képes vagyok látni.

- Mi a pokol? – döbbentem meg, majd a fickó mosolya széles lett. A mosoly tele volt szeretettel, ami természetellenesen hatott a férfi kerek, vad arcához képest.