Eljövendő múlt (Jungkook ff) (BEFEJEZETT)

17. fejezet

17. fejezet

Minji

Fantasztikus volt a Billboard fellépés. Mióta mellettük dolgozom, nagyon élvezem a fellépésüket, pedig eddig nem is hallottam róluk. Néztem őket, és mérhetetlenül büszke voltam a Bátyámra és a legjobb barátomra. Figyelmemmel kitüntetni úgy illett volna, ha Taehyung-ssit ajándékozom meg, de képtelen voltam levenni a szemem Jungkook-ssiről.

Borzasztóan tehetségesek most, tele vannak élettel és kedvességgel, tényleg át kell értékelnem a dolgokat. Majdnem végeztek a fellépéssel, mikor elhívott a kötelesség. De most kivételesen nem csak engem, hanem legalább egy tucatnyi halál angyal ácsorgott Szöul legforgalmasabb kereszteződésében.

- Tömeg baleset? - nézett körbe 578.

- Úgy fest – válaszoltam. Kész szerencse, hogy az emberi szemnek láthatatlanok vagyunk, mert elég morbid lenne ennyi ember egyforma fekete ruhában az utcasarkon.

- Te kit kaptál? - kérdezte.

- Egy szerelmes párt, mind a ketten meghalnak a buszon, alig múltak húsz évesek – néztem a két kártyát. De ahogy felpillantottam már meg is láttuk a buszt. A sofőr mobiltelefonnal szórakozott, és nem adta meg az elsőbbséget egy személyautónak, így ijedten félrerántotta a kormányt, a busz pedig az oldalára borult. Végigszántott az utcán belerohanva még a piros lámpánál várakozó autókba, akiket betolt a kereszteződésbe. - Na, mehetünk – indultam el ahhoz az autóhoz, akikbe legelőször belerohant a busz, hisz az autó olyanná vált akár egy harmonika. Két fiatal ácsorgott a törött autó mellett, még ott is egymás kezét szorongatták. Felolvastam a nevüket és a korukat, majd a teaházba szállítottam őket. Nem volt negatív életvitelük, első nagy szerelem, hűség és minden szép meg jó dolog, így csak a lépcső felé kellett elkísérnem őket, ahol szintén egymást fogva, óvatos léptekkel haladtak a menny kapujába.

Mire visszaértem Los Angelesbe, addigra a srácok már leforgatták az amerikai műsorokat, és már a szállodájukba voltak, készen arra, hogy másnap hajnalban utazzunk haza. Nagyszerű dolog a feledtetés képessége, mert a folytonos kimaradások miatt, a halandói állásom már nem lenne az enyém. Éppen én is csomagoltam, mikor kopogtak. Taehyung-ssi állt az ajtóban.

- Eltűntél – lépett be egyből, meg sem várva, hogy beinvitáljam.

- Tudod, van egy főállásom – hajtottam be az ajtót. Ahogy a zár kattant, Taehyung-ssi megfordult, és átkarolta a derekamat, szorosan magához húzott. - Csak nem hiányoztam? - pihentettem a kezem a mellkasán. Kedves mosoly csillant meg az ajkain, miközben nekem bevillant a kegyetlen nevetése Jungkook-ssi kínzásakor. Valahogy túl kell tennem magam ezeken a dolgokon.

- Folyton – felelte, majd óvatosan érintette meg egyik kezével a tarkómat, éreztem benne, hogy megadja az esélyt a tiltakozásnak, majd lassan felém hajolt, és ajkaival végigsimított az enyémen. Gyengéden masszírozta a tarkómat a hajam alatt. Csókja kellemes melegséggel töltött el, még szorosabban húzott magához. Mellem a mellkasához préselődött, ennek hatására mélyített a csókunkon. A derekamon pihenő keze finom körkörös mozdulatokkal indult vándorútra a pólóm alatt, gyengéden simítva végig az oldalamon, majd a hasamon. Nem mondom, hogy ennyi év után nem esett piszok jól az érintése, és nem reagált a testem egyből, viszont az agyam és a szívem azonnal meghúzta a vészféket.

- Erre még nem vagyok kész – toltam el a kezét, és bontottam meg a csókunkat. Homlokát az enyémhez tette.

- Sajnálom – még ő kért elnézést –, túl gyors voltam.