12. fejezet (16+)

354 31 6
                                    

Jungkook

Hanyatt dobtam magam az ágyon, és meredten bámultam a plafont. Kezeimet a fejem alá tettem, és tűnődtem a mai randimon. Imádom Yuju-yaht, tényleg. Tökéletes lány, mind külsőleg, mind belsőleg. Mikor legelőször találkoztunk, akkor lettünk mi is a Smart arcai. Sokat találkoztunk, beszélgettünk, és mire észbe kaptam, beleszerettem.

Tényleg úgy éreztem, hogy az a szerelem, amit iránta érzek, mert folyton rá gondoltam, ha a közelébe kerültem mindig mind a ketten zavarban voltunk. Imádom, ahogy édesen elpirul, de ha jobban belegondolok, én is rendesen el tudok vörösödni, ha zavarban vagyok. A srácok meg folyton azzal szívattak, hogy nem tudok Yuju-yah közelében lenni fehéren, csak vörös árnyalatot mutatva. Nem olyan gyorsan jöttünk össze, mivel én sem vagyok egy rámenős alkat, és Yuju-yah sem egy tapadós, így több mint egy évig csak kerülgettük egymást, pedig már mind a ketten vonzódtunk a másikhoz. Talán Yerin-ah is körül-belül olyantájban bolondult bele Yoongi hyungba, csak hyung nem akar olyan kapcsolatot, ahol nem tud 100%-ot nyújtani. Nekünk sem könnyű, ez tény, de azért a GFriend és a BTS sok helyen megfordul a közös munkák során, és akkor ki is használjuk a pillanatokat.

A magánéletünkben, pedig a bujkálás megy, elég keményen. Szeretnék elmenni a barátnőmmel moziba, szórakozóhelyre, úgy mint a normális emberek, de ez sajnos egyelőre lehetetlen, csak akkor szabadna, ha felvállalnánk a kapcsolatunkat, de jelenleg annak is örülünk, hogy a két cég engedélyezte ezt titokban.

Szóval míg a barátnőmön agyaltam, hogy mennyire szeretem, de akkor miért is érezek, valami űrt a szívemben, valamit mintha elveszítettem volna, ekkor el is szundítottam.

Halk csobogást hallgattam, megnyugtatta a lelkemet. Ott ültem a folyóparton, néztem a tükör tiszta vizet, és vízmosta kavicsokat dobáltam bele. Ahogy a víz fodrozódni kezdett, úgy rajzolt ki nekem egy bájos arcot, egy gyönyörű arcot. Minji-ssi. A folyóba nézve, látva tükörképemet, alig múlhattam 14 éves, nagyon fiatal vagyok még.

- Ó, elnézést – hallottam meg egy vékony hangot, odafordultam, és egy kosár szennyesruhát cipelt egy fiatal lány. Velem egykorú lehet, nagyon szép. Te jó ég, hisz ez Yuju-yah!

- Semmi baj, Yuna-ssi vagy, ugye? – zavartan tűrt a füle mögé egy kósza tincset, majd bólintott.

- Minji kisasszony szolgálója vagyok – mondta halkan.

- Igen, most már rémlik – mosolyogtam rá. – Minji-ssi merre van? – kérdeztem meg, mire az arcán egyetlen röpke pillanatra valami árny futott végig, de lehet, hogy csak képzelődtem.

- Fent – mutatott a dombtető felé, ahol magányosan álldogált egy hatalmas fa. Mindig oda ültünk le hárman, vagy feküdtünk hanyatt kiskorunk óta én, Minji-ssi és Jimin-ssi.

- Akkor megyek is – álltam fel, és indultam volna a dombtetőre.

- Daegam – szólított le. Igen, az én megszólításom ez, hisz a király fia vagyok ugyan, de az anyám egy szolgálólány volt, míg bele nem halt a születésembe. Megfordultam, a lány szemei ragyogtak, ahogy rám nézett, vártam mit is akar mondani -, örülök, hogy láttam – hajolt meg. Biccentettem és már szaladtam is felfelé.

Ott feküdt a fűben, és nézte a kék eget, ahogy úsztak rajta a felhők. Azt szerettem benne, hogy nem volt egy kényeskedő lány, mindenbe benne volt. Nagyon régóta ismerjük egymást, általa kaptam a legjobb barátomat is, vicces, de Jimin-ssi lopva szerzett minket.

- Minji-ssi – szólítottam le. Felült, és azonnal ragyogóan mosolygott. Felém nyújtotta a kezét, hogy húzzam fel. Kezei annyira aprók voltak, és olyan lágyak, öröm volt megérinteni. Felhúztam, majd megbillentem, és hogy meg tudjunk állni, szorosan magamhoz szorítottam.

Eljövendő múlt (Jungkook ff) (BEFEJEZETT)Donde viven las historias. Descúbrelo ahora