Szívdobbanások

64.

Kedves Felnőttek!

Mi tudjuk, hogyne tudnánk, hogy milyen nehéz nektek. Hogy mennyi problémátok van, mennyi teher és felelősség nehezedik a vállatokra.
De mi, tinédzserek is emberek vagyunk. Emberek, akiknek fáj az élet, emberek, akik keresve keresik önmagukat. Emberek, akik sírnak és nevetnek, mindezt egyenlő arányban, mert az az életnek nevezett hideg örvény nem kímél minket sem.

Mi csak tinédzserek vagyunk. Egy megromlott, mérgezett világ áldozatai.

De biztosan bennünk van a hiba, igaz? A tinédzser létünkben.

Biztosan azért vannak a hangulatingadozásaink, azért viselkedünk néha érthetetlenül, vagy akadunk ki, mert kamaszok vagyunk. Hormonok, azok tehetnek mindenről, véletlenül sem az, hogy van, ami már nekünk is sok. Hogy néha elszakad az a bizonyos cérna.

Biztosan azért vannak alvászavaraink, mert túl sokat használjuk a telefont, véletlenül sem a stressz miatt, ami ránk nehezedik.

Hanyagtartásunk és gerincferdülésünk is biztosan a sok telefonozástól van, nem pedig a mázsás súlyú iskolatáskától, amit nap mint nap cipelnünk kell.

Biztos az órákon is azért alszunk, mert lusták vagyunk, nem pedig a fáradtság miatt, mert túl keveset aludtunk előző éjszaka.

Ha sírunk, biztosan túlreagálunk valamit, ha nevetünk, akkor túl komolytalanok vagyunk.

Bennünk van a hiba, igaz? Mi vagyunk "azok a mai fiatalok". Mi vagyunk a megromlott, elbutított fiatalság.

Tehetünk arról, hogy ebbe a korba születtünk? Hogy egy olyan életbe születtünk, ahol nélkülözhetetlen például a mobiltelefon? Ahol egyre csak romlik a világ?
A globális felmelegedésről is mi tehetünk, nemde? Az nem baj, hogy mikor elkezdődött, mi még meg sem születtünk.

Ha rossz jegyet szerzünk, biztosan mi tanultunk keveset, nem a tanár volt szigorú, vagy épp nem a stressz miatt blokkolt le az agyunk.

Áldozatok vagyunk... Egy rossz rendszer elszenvedői.
Hibázunk? Persze. Sokat? Igen. Tökéletesek vagyunk? Nem. De ki a tökéletes? Létezik egyáltalán tökéletes?

Minden oldalról lassan közelítő sziklafalak közé szorulunk, fulladozunk, de senki nem hallja meg a segélykiáltásainkat.
Összeroppanunk a súly miatt, amit nem, nem mi pakoltunk saját magunkra, hanem Ti, Felnőttek pakoltatok ránk.

Hirtelen várjátok el tőlünk, hogy nőjünk fel, kezeljük felnőttként a dolgokat, miközben meg sem tanította senki, mégis hogyan kell annak lenni.

Valamikor túl idősek vagyunk már, valamikor meg még túl gyerekek. Mégis hogy döntsük el, mikor melyiknek kell lennünk?

Úgy várjátok el tőlünk, hogy éljünk, hogy senki nem tanított meg rá.
Kérlek, legyetek türelmesek. Mi is csak emberek vagyunk. Nekünk is van jogunk panaszkodni, mert nekünk is vannak problémáink. Ettől még nem nézzük le a tieiteket.
Ti is voltatok egyszer tinédzserek. Egyszer titeket is szidtak az idősebbek, akkor ti voltatok "azok a mai fiatalok", akik láttán az idősebb generáció helytelenítve csóválta a fejét. Most rajtunk a sor, most mi vagyunk azok.
Csak annyit kérünk, hogy legyetek türelmesek, és megígérjük, hogy mi is megpróbálunk azok lenni. Megpróbáljuk kijavítani a hibáinkat. Megpróbálunk jobbnak lenni.

▪▪▪

Ez... nem is tudom, hogy jött. Már régebben megfogant az agyamban az alapgondolat, most pedig megírtam... Kijött belőlem.
Tisztelet a kivételnek, hogyne. De azért tényleg nem egyszerű nekünk sem.