Szívdobbanások

32. ~ A nyár hajótöröttje

Úgy érzem, megrekedtem. Érzek még, ugyanúgy fáj minden, ugyanúgy szeretek, utálok, nevetek és sírok... Mégis megrekedtem. Úgy érzem, nem állok készen. Semmire. Az életre. Arra, hogy megbirkózzak önmagammal. Saját magam démonaival. Mondd, meg fogok halni? Még élek. Még lélegzem. De meddig?
Másfél hét. Másfél hét után elenged a nyár, és eltaszít magától, kilök magából, bele a jéghideg óceánba. Újra. Ahonnan már annyiszor kimentett. A nyár hajótöröttje vagyok. Már most fuldoklom. Már most érzem a nyakam körül az örvények jeges ujjait. Meg fogok fulladni? El fognak borítani a hullámok, a mélybe rántanak az örvények, vasmarkuk nem enged el...
Túlélem ezt? Meg kell tanulnom úszni, különben elsüllyedek. Elengednek az örvények valaha?
Nem tudom. Semmit nem tudok, és nem érzek semmit... vagy épp túl sok minden nyom egyszerre. Kételyek. Bizonytalanság. Elborítanak.
Ha kisírom a lelkemet, marad még valami? Ha majd meghalok, temess el, jó? Vadvirágot szedj a síromra. Azt szeretném, hogy a sírfelirat az legyen, "A lány, akit elragadtak a hideg hullámok. Most már eljutott a kincses szigetig, amelyről álmodott."
Rendben leszek, jó? Hadd tervezgessem a síromat, mintha nem kéne komolyan vennem semmit, hadd mosolyogjak, ha épp nem tudok sírni. Tudod, arra jöttem rá, hogy ha mosolygok, a legrosszabb vész is enyhébb. És ha majd mindent elrontok, ha vége lesz mindennek, én ott fogok állni a romok felett, és ígérem, nem fogok sírni. Mosolyogni fogok, nevetni. Még mindig jobb vidáman veszíteni, mint szomorúan nyerni, nem?
Ne aggódj értem. Rendben leszek. Ígérem, rendben leszek. Összeállnak szép lassan a darabjaim.
A képébe fogok röhögni a rohadt óceánnak. Megölsz? Hát akkor rajta, ölj. Vedd el az életemet, de a mosolyomat nem tudod. A mosolyom nem fog meghalni. Minden felett ott fog majd lebegni, ha én már nem leszek... Ha mindent el is veszítek, hát nevetve fogom elveszíteni. Ha nyerek, akkor nevetve fogok nyerni. Senki sem tudja még, melyik lesz, de ígérem, nem fogok sírni majd. Nem szabad megbánnom, hogy megszülettem... Mosolyogva nézek szembe mindennel. Ha könnyek csillognak is a szememben, megmutatom a rohadt örvényeknek, a hullámoknak, hogy igenis nem tudtak teljesen megölni. Egy részem meghal, de valamelyik örökké élni fog. Vagy ha nem, hát nem.
Félek... de legyőzöm a félelmeimet, és csak azért is mosolyogva fogom üdvözölni azt a kibaszott óceánt...