Légi útitárs (Szünetel)

Véletlen egybeesések

Ahogy kiléptem a gép ajtaján helyből észrevettem, hogy a családom ott vár a lépcső mellett, majd odarohantam hozzájuk.

~Sziasztok. Milyen volt az utatok?-kérdezem izgatottan.

Egész gyorsan eltelt. Neked, hogy telt az utad kicsim?- kérdezi anyukám, de válaszolni se tudtam, mert a bátyám közbeszólt.

~Gondolom ki is olvastad a könyvedet ezalatt a három óra alatt. Sőt még sok idő is volt.-mondja gúnyolódva.
Erre én vállaszképp csak forgatom a szemem.

Amint felvettük a csomagjainkat elindultunk a kijárat felé és kerestük az utazási irodánknak az emberét. Hamar meg is találtuk, majd hirtelen valaki más is megjelent. Egyszer csak azt veszem észre, hogy nem más áll mellettem, mint Edward.

~Hát te?-kérdezem meglepődve.

~Várj, ti is ezzel az utazási irodával jötettek?

~Hát nagyon úgy tűnik.

Majd a bátyám is csatlakozott a beszélgetéshez és kérdőre vont engem.-

~Hékás, te mégis honnan ismered ezt a fazont?-fordul felém.

~Ohm... a repülőn egymás mellett ültünk és hát ott ismerkedtünk meg.

~Aha...-erre csak ennyit felelt, miközben furcsa tekintettel meredt rám. Nem is csodáltam, nagyon jól tudja, hogy nehezen ismerkedem.

~Amúgy nagyon örülök, hogy megismerhetlek, Edward Graham vagyok.-majd Will felé nyújtotta a kezét.

~Én meg... Will, Bella bátyja vagyok.-majd kezetfogtak.

~Le se tagadhatnátok, nagyon hasonlítotok.

Ekkor már a szüleim is észre vették a helyzetet és ők is kérdezték, hogy mi folyik itt. Amilyen röviden és tömöre lehetett elmagyaráztam a szituációt. Az arcukra kiült az értetlenség, de úgy voltak vele, hogy ezt, majd a szállásunkon még megbeszéljük. A bátyám viszont még furcsább volt, látszódott rajta, hogy nagyon nem tetszik neki, hogy egy vadidegennel beszéltem az út alatt. Valamilyen szinten értem, hogy miért nem tetszik neki ez a helyzet, de még sose láttam ilyennek.

A busz viszonylag hamar elvitt minket a szállásunkig.
Ott kiosztották a szobákat, majd be is rendezkedtünk. Kicsit szűkös volt, de a célnak megfelelt, volt egy szép kis erkély is, ami a tengerre nézett. A tenger még a repülésnél is különlegesebb.
Épp az erkélyről néztem a gyönyörű tájat amikor valaki szólt.

~Helló Bella.-köszön Edward a szomszéd erkélyről.

~Te jó ég. A szívbajt hozod rám.

~Bocsi.

~Várj azt ne mond, hogy a szobáink szomszédosak.

~Áh... nem, csak átszöktem ebbe a szobába.-viccelődik és erre én is nevetni kezdtem.

~De most komolyan, ez már kész röhely. Mennyi ilyen véletlen egybeesés jön még?

~Nem tudom, de szerintem vicces.

~Az nem kifejezés. Viszont nekem most mennem kell. Szia.-majd elindulok az ajtó felé.

~Akkor szia. Még találkozunk.

A nap hátralevő részében a családommal felfedeztük a terepet, lementünk a parta, majd este egy kis egyszerű étteremben vacsoráztunk, ami gyönyörűen rálátott a tengerre.

Amikor visszamentünk a szállásunkra azt vettem észre, hogy Edward facebookon ismerősnek jelölt. Visszajelöltem, majd hosszasan elgondolkoztam, hogyan történhet egy nap alatt ennyi sok véletlenszerű egybeesés. Ráadásul ami egy szerencsétlen helyzetből fakadt.