Légi útitárs (Szünetel)

Együtt töltött idő

Rohantam volna megkeresni a szüleimet, amikor hallom, hogy valaki a nevemet kiáltja.

~Bella, várj!-szólít Edward.-

Úgy tettem mintha nem hallottam volna. A történtek után nem akartam a szemébe nézni. Próbáltam mihamarabb tovább menni, de Edward utolért. Gyengéden megfogta a csuklómat és visszahúzott. Amint megfordultam el is engedte a karomat.

~Bella, biztosan jól vagy?-kérdezi, miközben féltő tekintettel néz rám.-

~Igen, bocsi a kellemetlen helyzetért amit okoztam.-

~Ugyan már, ezért ne kérj bocsánatot. Erről nem tehetsz. Amúgy miért indultál meg olyan gyorsan?-

~Hát... a szüleim miatt, már biztosan keresnek.-

~Értem, csak akartam még kérdezni valamit.-

~Igen? Mi az?-

~Hát... ugye beszéltük, hogy, majd esetleg beszélgethetnénk a hajón... és hát nem lenne kedved most?-

~De persze, csak még előbb szólnom kéne a szüleimnek.-abban a pillanatban el is felejtettem, hogy milyen kellemetlen helyzetben voltam pár perce.-

~Rendben esetleg egy fél óra múlva a büfénél, vagy mikor tudsz jönni?

~Szólok a szüleimnek és rögtön jövök.-

~Rendben. Akkor itt várlak.-mondta izgatottan.

Miután megtaláltam a szüleimet mondtam nekik, hogy most Edwarddal fogok lenni kicsit. Láttam rajtuk, hogy nem repesnek az örömtől, de tudták, hogy nem akarnék vele lenni, ha nem bíznék benne. A szüleim meg bennem bíznak így halálos nyugalommal engedték, hogy vele legyek.

Ahogy a büféhez értem, Edward már ott várt rám. Amint meglátott csillogó szemmel nézett rám. Hosszas eszmecserébe kezdtünk, majd a beszélgetés közepette meg akart hívni egy jegesteára. Nem akartam, hogy ő fizesse ki nekem, de sikerült kicseleznie. Így végül ő állta az én teámat is.

~Ugye tudod, hogy utállak?-mondom ezt úgy, hogy közben végig nevettem.-

~Mégis miért?-kérdezi ő is viccesen, miközben nagy elkerekedett szemekkel néz rám.-

~Azért, mert utálom, ha más fizet hejettem.-mondom gúnyosan.-

~Aha. És emiatt most tényleg utálsz engem?-

~Nem. Nem tudnálak utálni.-válaszolom, majd rámosolyogtam.

Kb egy órája beszélgettünk amikor a hajó megállt azon a helyen ahol megint lehetett úszni. Ekkor visszamentem a családomhoz és együtt mentünk be a vízbe. A hajó alatt 6 méter mélységű volt a víz, itt azért már kell tudni úszni. A búvárszemüvegem segítségével végig tudtam nézni a kristály tiszta víz szépségét és a benne úszkáló halakat. Volt egy-két kissebb barlang is a part mentén ami belülről szintén csodás volt.

Úszás közben hirtelen valaminek nekikoccant a fejem. Feljöttem a felszínre és mint mindig most is Edwarddal futottam össze. Ez már tényleg nevetséges. Egyikőnk se vette észre, hogy egymással szembe megyünk és így a fejünk összeütközött. Ezután nem sokkal vissza mentünk mert a hajónak indulnia kellett.

Gondolkodás nélkül Edwarddal maradtam a hajó fedélzetén is. Teljesen ki ment a fejemből, hogy a családomhoz kéne mennem. Olyan jó volt Edwarddal lenni, hogy nem is érdekelt semmi más. Az egész utatt azzal töltöttem, hogy vele vagyok. Csak akkor jutott az eszembe, hogy vissza kéne mennem a szüleimhez amikor el kezdtünk közeledni a kikötő felé, ahonnan jöttünk. Akkor viszont már visszamentem a szüleimhez akik szerencsére semmit nem kommentáltak ahhoz, hogy olyan keveset voltam velük.

Megérkeztünk a kikötőbe majd nem sokkal később a buszunk is megjött. Amint a szállásunkra visszaértünk rögtön írtam Alicenek és Tessának. Megírtam nekik a mai napomat és, hogy mi volt Edwarddal. Természetesen Tessáék első reakciója az volt, hogy biztosan bejövök neki és, hogy én nekem is biztos tetszik és azért voltam annyit vele. Nem is értem miért mondtam nekik ezt amikor pontosan tudtam, hogy piszkálni fognak ezzel, de legalább jót nevettünk ezen.

Este még sokáig agyaltam azon amit Tessa és Alice mondott. Tudom, hogy egyrészt viccelődtek azzal, hogy biztos tetszem Edwardnak, de másrészt meg tényleg komolyan mondták. Mi van ha tényleg jól gondolják? És ha igazuk is van vajon az én érzéseimmel kapcsolatban is? Lehet, hogy tényleg kezdem megkedvelni, de ez annyira szürreálisnak tűnik, hisz elég rövid ideje ismerem...