Légi útitárs (Szünetel)

Hagyj már békén!

Az éjszaka szószerint semmit nem aludtam, de reggel egyáltalán nem voltam fáradt, aminek örültem.

A mai nap szinte ugyan úgy telt, mint a tegnapi. Megint a nap nagy részét a parton töltöttük. A bátyám aggodalmát figyelmen kívül hagyva ugyan úgy sokszor voltam Edwarddal. Ahogy egyre több időt töltöttünk együtt egyre jobban kezdtem megismerni, milyen ember is ő valójában. Lehet, hogy elhamarkodott következtetés, de szerintem pont nem tőle kéne félnem.

Késő délután a szüleimmel és Willel elmentünk a városközpontba, ahol rengeteg jó kis bolt volt. A barátnőimnek néztem szuvenírt és egyúttal az egész rokonságnak is.

Estefelé megint írt Edward, hosszas beszélgetésünket Will zavarta meg.

~Bella. Anyáék keresnek, beszélni akarnak veled.

~Mégis miről?

~Edwardról. Elmondtam nekik, hogy sokszor beszélgettek.

~Micsoda?- kérdezem felháborodva.

~Úgy gondoltam jobb ha tudnak erről.

~De erről nem te döntesz. Ez csak rám tartozik. És nem érdekel a túlzott féltésed, ezt előbb meg kellett volna beszélned velem.-teljesen kiakasztott, nagyon ideges voltam rá.

~Mindegy az a lényeg, hogy anyáék beszélni akarnak veled.-mondja olyan nyugodt hangon, mintha nem is csinált volna semmit.

Dühösen rohanok át a szüleink szobájába.

~Igen? Miről van szó?-kezdem úgy mintha semmiről se tudnék.

~Szeretnénk kérdezni valamit. Miért nem mondtad el, hogy sok időt töltesz ezzel az Edwarddal.-kérdi anyukám bosszúsan.

~Hát... nem tudom.

~Ennyi a válaszod. Kérdeztünk valamit és arra egy értelmes választ is várunk.-mondja apukám még anyámnál is idegesebben.

~Úgy gondoltam, hogy nem fontos.

~Bella ne szórakozz! Mi az, hogy nem fontos? Ezt mindenképp mondanod kellett volna, hogy legalább tudjunk róla. Ha már az elején elmondod most nem tartanánk itt.- még jobban felemelte apám a hangját.

~Jó mondhattam volna hamarabb, de miért annyira fontos, hogy tudjatok róla?

~Mert féltünk és fontos, hogy ő róla is tudjunk ha valami történne veled, főleg itt külföldön.-mondja anyukám a tőle megszokott aggodalmas hangján.

~Jaj ne már, megint a túl féltéssel jöttök?

~Igen, mert még nem is ismered ezt a fiút.

Alig bírtam már anyukám túlféltését hallgatni. Nem értem mit kell ennyire bizalmatlannak lenni. Ennyi erővel nem lenne szabad senkivel se megismerkedni.

Nagy nehezen végre sikerült megértettnem velük, hogy nagyon óvatos vagyok és nem beszélnék vele ha nem bíznék benne. Azt is elmondtam nekik, hogy eddig nagyon rendesnek és normálisnak tűnik Edward. Ezek után el is fogadták és hagyták, hogy továbbra is beszéljek vele.

A bátyámra viszont ugyan úgy dühös voltam. Mit képzel, hogy csak úgy beárul a szüleinknek úgy , hogy ehhez a témához semmi köze sincs. Az meg még inkább idegesít, hogy próbálja a féltő báty szerepét eljátszani. Ilyen téren békén hagyhatna, meg tudom állapítani, hogy kiben bízhatok.