Légi útitárs (Szünetel)

Mi lehet a szándéka?

Amikor már mindenki elaludt kiosontam az erkélyre levegőzni kicsit. Jó érzés volt elmerengni az éjszakában miközben elengedtem az előbbi vitát és a vele járó frusztráló dolgokkal.

Miközben a csillagokat szemléltem egyszer csak ajtó nyitást hallottam. Hirtelen azt hittem, hogy a szüleim észrevették, hogy kijöttem. Hátra kaptam a fejem, de az ajtó ugyan úgy zárva volt. Biztos valahol máshol nyitották ki az ajtót. Ahogy oldalra néztem azt vettem észre, hogy a szomszédos erkélyen ott van Edward. Abban a pillanatban ő is észre vette engem, majd szinte egyszerre köszöntünk.

~Szia!

~Szia! Te is jöttél kiszellőztetni a fejed?-kérdezi, mintha pontosan tudná mi volt az elmúlt egy-két órában.

~Igen. Kicsit feszült vagyok most.

~Hogy, hogy? Történt valami?

~Volt egy kis vita a szüleimmel.

~Rákérdezhetek mi volt?

~Persze. A helyzet az, hogy nem mondtam el a szüleimnek, hogy a repülőút óta is beszélünk. Erre a bátyám rájött, idegesítette ezért úgy döntött, hogy elmondja a szüleimnek. Ők meg eléggé mérgesek lettek, ahogy megtudták, hogy nem voltam őszinte.

~Oh... sajnálom nem akartalak ilyen helyzetbe hozni.-majd leszegte szomorúan tekintetét.-

~Ugyan már erről nem te tehetsz. Az én hibám volt, nem kellett volna elhallgatnom a dolgokat.-hadarom el, nehogy még azt higgye, hogy őt hibáztatom.-

~Valamilyen szinten én is hibás vagyok. Még is csak különös az, ahogy megismerkedtünk. És teljesen megértem, hogy a szüleid furcsálják, hogy a repülőút után fel vettem veled a kapcsolatot.

~Ezzel most arra akarsz utalni, hogy bánod azt, hogy megismerkedtünk? Mert ha igen, akkor jobb ha tudod, hogy én nagyon örülök, hogy ez az utazás így alakult.-mondom miközben végig mosolygok rá.

~Mielőtt még ezt mondtad volna úgy éreztem te bánod, de jó tudni, hogy nem így gondolod. Én is nagyon örülök, hogy a sors úgy hozta, hogy egymás mellé kerültünk a repülőn.-majd sejtelmesen rám mosolygott.

~Jó, hogy ezt így letisztáztuk.

~Igen.-kissebb kínos csönd keletkezett, amit végül Edward tört meg.- Amúgy ti fogtok jönni a holnapi hajóútra?

~Igen, azt várom a legjobban.

~Én is így vagyok vele. Gondolom majd a hajón is össze fogunk futni.

~Biztosan, efelöl nincsenek kétségeim.

~Akár nem is kéne megvárni, hogy véletlen módon találkozzunk...-hirtelen nem értettem mire akar kilyukadni, majd folytatta.-Ha... lenne kedved... esetleg a hajóút egy kis részét tölthetnénk együtt.-érezhető volt, hogy félve vetette fel ezt az ötletet.

Valahányszor valami személyesebb témáról kérdez vagy valami ehez hasonló témát hoz fel mindig érződik, hogy tart attól, hogy mit fogok felelni.

~Rendben, miért is ne? Csak a szüleim ne szóljanak bele.-elkezdtem nevetni, majd Edward is.-

~Hát igen ez az egyetlen hátráltató tényező.-a válaszom hallatán rögtön megkönnyebbült és a beszélgetés hátralevő részében is sokkal lazább volt.

Az éjszaka nagy részét még kint töltöttük, majd amikor már nagyon késő volt visszaosontunk a szobáinkba. Nagy szerencsére senkit nem ébresztettem fel.

Még viszonylag sokáig nem tudtam elaludni, sok mindenen járt az agyam, de főleg Edwardon. Elég sok kérdés motoszkált a fejemben; Hogy, hogy úgy döntött, hogy felveszi velem a kapcsolatot? A nyaralása alatt miért akar olyan sokszor velem lenni? És még más jelentéktelenebb kérdések, amiket úgy se fogok felvetni neki. Akármi is lenne ezekre a kérdésekre a válasz egy dolgot biztosan tudom, egy pillanatig nem bánom, hogy megismertem. Ő az első olyan fiú aki kedves, értelmes, normális humora van és jól el tudok vele beszélgetni. Eddig még egy hozzá hasonló sráccal sem találkoztam...