if i could fly ; ls [✔️]

Harmincadik fejezet

Vasárnap délelőtt tízkor sikerült kikelnünk az ágyból Grace-szel. Sajnos ezen a napon már muszáj volt tanulnunk, így a kellemes reggeli után, amit az anyukája készített nekünk, neki is kezdtünk közösen a házikhoz, amik el is tartottak órákon keresztül...a délutánban már alaposan benne voltunk, amikor végeztünk mindennel és hátradőlhettünk végre.

- Tyű, baszki. Ez kemény volt. - közöltem, a legjobb barátnőm pedig csak helyeslően bólintott egyet.

- Legalább kész vagyunk. Basszus, már elmúlt három! El fogunk késni, ha nem készülődünk! - pattant fel, majd a ruhásszekrény elé ugrott és kitárta az ajtaját, majd válogatni kezdett.

- Addig én elpakolok. - jegyeztem meg, ugyanis én nem terveztem változtatni se az öltözékemen, se a hajamon, nagyon más lehetőségem meg nem volt.

Elpakoltam Grace és a saját táskámba is - amikor hétvégén a másiknál alszunk, olyankor kábé minden sulis cuccunkat visszük, hogy tényleg minden teendőt ki tudjunk pipálni a hét első napjával kapcsolatban -, majd felkaptam magamra a bemelegítő felsőmet és a telefonommal a kezemben huppantam le az ágyra, majd miközben a szőke lányra vártam, megnyitottam az üzeneteimet.

Harryvel most frankón összevesztünk? De mégis min? Miért nem írt semmit? Mondjuk ennyi erővel én is írhattam volna...a profilképére meredve azon tűnődtem, hogy most küldjek-e neki valamit, vagy ne, amikor Grace elém állított, amitől rendesen megijedtem.

- De jól nézel ki. - dicsértem meg, közben pedig gyorsan kikapcsoltam a telefonomat.

- Köszi. - mosolyodott el. - Mehetünk?

- Aha. - egyenesedtem fel, majd a cuccaimat a kezembe véve indultam el a lány után.

A délután további része nagyon jól telt, olyan volt minden, mint régen. Csak mi öten voltunk, Eric, Margaret, Niall, Grace és én. Az eredeti csapat és ez most bunkónak fog hangzani, de mióta Harry az életemben van, azóta nem éreztem magam ilyen jól a többiekkel, mert mindig ő vette el a figyelmem nagy részét. Most viszont nem volt velünk és nem is gondoltam rá. Emiatt pedig teljes egészében ott tudtam lenni a barátaimmal, ami olyan sok energiával és boldogsággal töltött fel, hogy amikor este hazaértem, még volt kedvem Fizzyvel játszani, anyának segíteni mosogatni és apával dumálni egyet. Sajnos a kérdést, hogy mi újság van a göndörrel, majdnem mindenkitől megkaptam, de annyit mondtam, hogy nem volt időnk beszélni. Pedig ez nem az időn múlt...ugyan már, ha hiányzik valaki, arra van időd.

Hétfőn gyorsan elszaladt a nap, senki nem hozta szóba Harryt és össze sem futottam vele...de ott volt az a két és fél órás énekkar, ahol vele kellett dolgoznom. Nagyon ideges voltam ebéd közben, így alig ment le bármi a torkomon, de végül sikerült elfogyasztanom azt a kevés kaját, amit rendeltem. Niall és Grace jó barátokhoz híven mindenféléről beszéltek nekem, amivel viszonylag elterelték a figyelmemet a göndör hajú srácról.

- Ugyan már, Louis! Jó lesz az, a szemébe mondod, hogy bassza meg, aztán megy tovább minden! - bátorított Niall, amikor már az előadóteremben ücsörögtünk, a kezdésre várva. Kivételesen nem Grace ült középen, hanem én, hogy a lehető legkevesebb kapcsolatba kerüljek Harryvel. Ezt kicsit mondjuk túlzásnak tartottam, de ők akarták így.

- De nem is ő a hibás. Nincs is hibás! Baszki, hiba sincs! - temettem a tenyereimbe az arcomat, majd inkább elővettem a mobilomat.

Vasárnap este volt annyi időm, hogy meg tudtam keresni Eleanort, akivel dumálni kezdtünk és nagyon egy hullámhosszra kerültünk. Ekkor is neki írtam és vele kezdtem el beszélni, amitől akaratlanul mosoly szökött az arcomra. Hirtelen oldalba böktek két oldalról is, amire összerezzentem és felkaptam a fejem.