Az ember fél attól, amit nem ért. Ezért inkább uralma alá hajtja, bár megérteni sosem fogja.
Sarokba szorított állatként néztem szembe a pengék erdejével, bármiféle kiutat keresve, miközben körük egyre szűkült.
A dagályra gondoltam. Éreztem, ahogyan hullámai lassan kúsznak fel a homokot nyaldosva. Lesben várt, hogy kiemelkedhessen és elnyelje őket; s én csalogattam, húztam egyre közelebb. Segítő ujjai azonban nem érték el reszkető kezem, ölelő karjaitól túl messzire keveredtem.
Otthonom már nem nyújtott menedéket, s az ember ketrecbe kényszerített. Végtelen kapzsiságában elhatározta, ha már meghódította a földet, hatalmába keríti a tengert, s egyszer talán királyságává teszi az eget. Bezártak hát, hogy szolgájukká tegyenek.
Törékeny bőrömet foltok lepték el, az orromból lefutó vörös csíkok egybefolytak könnyeimmel.
YOU ARE READING
Viharhozó
Short Story"Az óceán mélyén születtem, sós vizet lélegeztem. Tüzet gyújtottak bennem, majd hagyták, hogy felperzseljen. Villámot fogtam a kezeimbe, s hagytam, hogy ereje folyjon ereimben. Óceán vagyok. Tűz vagyok. A tomboló Vihar vagyok." Rövid történet naivit...
