Világom, melyet eddig szűknek éreztem, most hirtelen oly' csábítónak tűnt. Visszavágytam, de számomra a mindenség csupán egy ketreccé zsugorodott, engem is magába zárva.
Az ember türelme az apállyal fogyott, maradékát a szél hordta el, s én behunyt szemmel, némán tűrtem. Mintha valaki más kuporgott volna a sarokban, önmagába kapaszkodva, figyelve az embert, ahogy magasba emeli kegyetlenségének utolsó lángját.
Fáklyát ragadott, s zengő kacajjal dobta ketrecembe. A tűz szétfutott, s én nem menekülhettem.
Perzselő melege végigfutott az ujjaimon, fel a karomon, az egész testemen, majd elveszett bennem. Fájdalom helyett parázsló forróság öntött el.
Kántálásuk visszhangzott bennem, visszaverődve koponyám faláról, mint hullám a part szikláiról.
"Szörnyeteg! Undorító! Félelmetes!"
"Ha nem engedelmeskedik, öljük meg!"
"Kínzást neki, hozzatok még tüzet!"
Ketrecem sarkában reszkettem, míg körülöttem minden csak zengett, s ekkor valami megrepedt bennem.
YOU ARE READING
Viharhozó
Short Story"Az óceán mélyén születtem, sós vizet lélegeztem. Tüzet gyújtottak bennem, majd hagyták, hogy felperzseljen. Villámot fogtam a kezeimbe, s hagytam, hogy ereje folyjon ereimben. Óceán vagyok. Tűz vagyok. A tomboló Vihar vagyok." Rövid történet naivit...
