A part közelében tértem magamhoz, olyan messze az otthonomtól, mint még soha. A vihar elült. Fejemben zúgó haragos ordítását valami lágyabb, vidámabb váltotta fel. Nevetés.
A homokban heverő roncsok körül derűs társaság gyülekezett, rólam tudomást sem véve. Úgy beszélgettek, mintha az imént nem is az életükért kiáltoztak volna, mintha mindez meg sem történt volna. Irigyeltem őket érte. Szabadnak gondoltam magam, de bennük még ennél is többet láttam. Nem aggasztotta őket a holnap vagy a tegnap gondja, nem féltek a vihartól. Csak éltek.
Észre sem vettem, hogy kíváncsiságom túl közel sodort a parthoz. Látványomra először rémült állatokként rebbentek szét, majd mikor talán felismertek, széles mosollyal fogadtak.
Az ember kezét nyújtotta felém, s én elfogadtam.
KAMU SEDANG MEMBACA
Viharhozó
Cerita Pendek"Az óceán mélyén születtem, sós vizet lélegeztem. Tüzet gyújtottak bennem, majd hagyták, hogy felperzseljen. Villámot fogtam a kezeimbe, s hagytam, hogy ereje folyjon ereimben. Óceán vagyok. Tűz vagyok. A tomboló Vihar vagyok." Rövid történet naivit...
