Esti Mesék

Levander Jele - Második fejezet

- Hogy érti, hogy nincs ilyen nevű vendégük? - akadtam ki a telefonban. - A nagynéném ezt a telefonszámot hagyta meg, mondván, maguknál száll meg. Nézze meg még egyszer legyen olyan kedves.

Próbáltam udvarias lenni még, ha a hangom nem is tűnt annak. A nagynéném direkt meghagyta a számot, ha bármi probléma van, akkor hívjam. Ugyan nem szándékoztam a nyaralását megzavarni, de ezt vészhelyzetnek tekintettem. Ráadásul a forrása most is az ajtóban állva engem nézett intenzíven.

- Hogy érti, hogy nem volt ilyen néven még csak foglalás sem? - vágott mellbe a következő információ. - Értem, elnézést, csak tudja vészhelyzet van és muszáj lenne elérnem a nagynénémet. Esetleg, ha adok róla leírást, akkor meg tudná mondani, hogy bárki hasonlót látott-e?

Próbálkoztam tovább, mert az jutott még eszembe, hogy talán kalandos módon álnéven foglalt szállást. Ugyan nem tudom miért tett volna ilyet, de nem zárhattam ki a lehetőséget.

- Rendben, értem. Köszönöm, akkor felhívom a többi szállodát - raktam le lemondóan.

- Na? - nézett rám Vera, aki az ágyam végében ült, ő már felkelt, de Nelly húzta még a lóbőrt, pedig elmúlt már egy óra is.

- Azt mondták nincs ilyen nevű vendégük és még csak foglalás sem volt.

- Lehet, rossz számot adott meg.

- Lehet. Vajon hány szálloda van Honoluluban? - már előre féltem a telefonszámlámtól, ha valóban fel kell hívnom mindet.

- Nem tudom, de segítünk majd végighívogatni őket. De biztos, hogy odament?

- Igen - vágtam rá gondolkodás nélkül. - Láttam a repülőjegyét.

- Oké, hívjuk fel a légitársaságot, ha becsekkolt, akkor legalább tudjuk, hogy van-e értelme hívogatni a többi hotelt - ajánlotta Vera és igaza volt. Hogy ez nekem miért nem jutott eszembe?

- Ezt nem hiszem el! - tettem le percekkel később remegő kézzel a telefont. - Megáll az eszem!

- Mi az? - jelent meg kómásan Nelly.

- Nincs meg Vicky nagynénje - válaszolt helyettem Vera. - Sem szállást, sem repülőjegyet nem foglaltak ilyen névvel Honoluluba, sem máshova.

- Hűha - és a barátnőm nem volt képes értelmesebb megjegyzést tenni.

- Nem tűnhetett csak úgy el! - akadtam ki. - Felhívom apát, hátha van ötlete merre keressük, vagy hova mehetett.

- Talán azért nem találod, mert átadta neked a helyét, mert az ő ideje lejárt. Márpedig akkor sehol sem fogod megtalálni - szólalt meg Zyn.

- Nem! - tiltakozott minden idegszálam az ellen, amit feltételezni mert. - Egy hónapról volt szó! Egyről! Nem egy életről!

- Ha azt mondja neked, hogy tiéd a házam, te vagy az örökösöm, mert az én időm lejárt, akkor elhiszed neki? - nézett rám komolyan.

- Nem - ismertem be. - De nem tűnt betegnek, ha meg igen, miért nem mondta meg?

- Nem tudom - vont vállat Zyn. - De úgy gondolta, egyedül is kellően erős vagy, hogy megbirkózz a feladattal és ne neki kelljen rá felkészíteni.

Nem mondta ki, de tudtam mire utal. Boszorkány vagyok és nekem kell legyőzni a Sötét világ urát. Vagy legalábbis valami ilyesmit hordott nekem össze reggel, ami még most is abszurdnak tűnt.

- Miért van az az érzésem, hogy mi kimaradtunk valamiből? - nézett rám Vera gyanakodva.

- Nem tudom - próbáltam ártatlan arcot vágni, de láthatóan nem hitt nekem. Aztán hirtelen kifakadtam. - Zyn szerint boszorkány vagyok, és le kell győznöm valami Sötét világ urát.