Esti Mesék

Egyszer volt... - A lány (Part 5)

Néhány héttel később láttam Kallee-n kezdi feladni, és belenyugodni abba itt kell maradnia. Megtörten ült a fal tövében és szomorú szemmel nézte a hegyeket. Láttam, hogy többször a meredek fal felé pillant, és nem akartam, hogy bármi butaságot csináljon. Megkerestem Az'Aelt és elmondtam mit láttam, mit gondolok. Onnantól kezdve az egyikük mindig szemmel tartotta, nehogy leugorjon és öngyilkos legyen.

Aztán egy nap újabb megbízást kaptak. Távolabbra szólt, ami azt jelentette két-három, de akár négy napig is távol lesznek. Mielőtt elmentek még feltöltötték az élelmiszerkészleteket. Közel egy hónapra elegendő élelmünk volt hármunk számára. Soha nem gondoltam előtte arra mi lesz, ha egyszer nem jönnek vissza, de most rossz érzésem lett.

Kértem Az'Ailt, hogy nagyon vigyázzanak magukra és egymásra, ő pedig bólintott. Mielőtt még felszálltak volna Mary mindegyikük arcára nyomott egy szerencse puszit és jó darabig integetett utánuk, annak ellenére, hogy már akkor sötét volt mikor felszálltak és nem láthatta őket.

Végül betereltem nehogy megfázzon itt nekem. Kallee is kint volt és nézte a jelenetet, de nem indult utánunk befelé. Visszanéztem az ajtóból és láttam egy másik irányba néz valamit karba font kézzel. Aztán megrázta a fejét és ő is bejött. Megnyugodtam, és reméltem, ez a fejrázás azt jelentette letett abbéli szándékáról, hogy leugorjon. Én ugyanis nem tudtam volna megakadályozni, vagy megmenteni, ha megteszi.

Eltelt az első, majd a második nap és Kallee szinte az egész napját kint töltötte, sőt még az esték nagy részét is. Valamit nézett, de én nem láttam semmit. Aztán a harmadik nap épp a reggeli edényeket mosogattam el, mikor berontott hozzám a konyhába megfogta a karom és nekiállt kirángatni.

− Engedj el! – ellenkeztem vele, és megpróbáltam ellentartani, de jóval erősebb volt nálam.

− Gyere velem, mutatok valamit! – és a hangjában kicsengett valami, ami arra késztetett, hogy vele menjek.

Kivitt, és egy irányba mutatott. Először nem tudtam mit kell nézni, meresztettem a szemem, aztán megláttam a mozgást egy másik alacsonyabban fekvő ormon. Szürke alakok mozogtak, akik szinte beleolvadtak a ruhájuknak köszönhetően a környezetükbe. Mintha valamit húztak volna fel, és hamarosan láthatóvá is vált egy szerkezet.

− Mi az? – kérdeztem Kallee-től mert nem igazán tudtam kivenni.

− Nem tudom. Olyan mintha valami íjpuska lenne, de jóval nagyobb – éreztem a válaszán, hogy ő is bizonytalan.

− Kizárt, hogy bárki olyan erős íjat, vagy íjpuskát csináljon, ami ellőne idáig. Lehetetlen! – hitetlenkedtem.

Abszurdnak tűnt, hogy a Fészket bárki képes legyen megtámadni. Nem véletlenül építették ide, egy olyan helyre, ahova csak repülve lehet eljutni, mert minden más mód életveszélyes.

− Legyen igazad, különben bajban leszünk – Kallee le sem vette a szemét az oromról.

Egy darabig ott álltam mellette, majd félelemmel a szívemben mentem aztán be. Mary a rongybabáival játszott semmit sem sejtve. Befejeztem a mosogatást, de nem hagyott nyugodni az, amit láttam.

Bizonytalanul elindultam lefelé, abba a helyiségbe, ahol még évekkel ezelőtt a kötelet és a csákányt találtam. Most is ott voltak. A csákány rozsdásabbnak nézett ki, viszont a kötélnek úgy tűnt nincs semmi baja.

Végül nem vittem fel, nem hallgattam az ösztöneimre, és ezt később meg is bántam. Eltelt néhány óra, mikor fütyülő hangra lettem figyelmes. Kallee viharzott be az ajtón és vágta be maga mögött, majd rá a keresztfát. Értetlenül néztem rá.