Esti Mesék

A baj vérfarkassal jár - Negyedik fejezet

Hát ez kicsit hosszabb, mint az eddigiek, de nem akartam szétszedni. Így marad izgalom a végére :D

Úgy aludtam, mint a bunda és elképesztő nyugalommal ébredtem, amivel magamat is megleptem. A tegnapit is túléltem, a mai sem lehet sokkal rosszabb. Ráadásul ezeket a tárgyakat jobban is szerettem.

Más terembe osztottak be és más diákokkal, így Killiant megúsztam. Reggelinél se láttam, meg a folyosón se. Könnyen lehet más szintre került, amit annyira nem bántam. Még mindig néha elgondolkodtam azon, hogy miért bámult annyira és miért nem mondott aztán semmit.

Abban erősen kételkedtem, hogy megtanult volna viselkedni. Talán csak nem akart balhét a vizsgák alatt nehogy kizárják. De akkor nem lett volna egyszerűbb, ha levegőnek néz? Igazából teljesen mindegy. Jobb, ha a saját dolgommal foglalkozom.

Az első kicsit döcögősre sikerült. Néhány kérdés értelmezésével meggyűlt a bajom, hogy pontosan mit is akarnak. Végül többet írtam, mint kellett volna, így biztosan ott lesz a helyes válasz. Most szinte minden időt kihasználtam, mindenki más is.

Jó érzés volt kimenni a folyosóra. Mondjuk feltűnt, hogy néhányan nagyon megbámulnak, aminek nem tudtam az okát. A mosdóba mentem, hátha összetollaztam az arcomat, de nem találtam rajta semmit. Szarvaim sem nőttek, szóval nem tudom mit néztek.

Sétáltam még egy kicsit, aztán visszaindultam, és feltűnt néhány helyen elhalt a beszélgetés, amikor megláttak. Rossz érzés lett úrrá rajtam. Lehet Killian elterjesztett valami pletykát rólam? De miért most? Miért a vizsgák alatt?

Csalással nem vádolhatnak meg, mert azt a tanárok kiszúrták volna, és ha ők nem láttak semmi gyanúsat, akkor senki más sem mondhat semmi rosszat. De akkor mit találhatott ki rólam? Nem, azt biztos nem kockáztatja meg.

Jobb, ha nem rágódom ezen. Még két vizsga áll előttem. Holnaptól pedig az egyéb tárgyak, és bár azokat nem tartottam fontosnak, nem is szándékoztam félvállról venni. Bármikor jól jöhetnek az életben.

Igaz a mai modern emberek már nem hittek igazán a természetfeletti lényekben, mert őszintén szólva már a csapból is ez folyt. Könyvek, filmek, sorozatok, játékok. Annyira természetessé vált a tudatban, és eszükbe sem jutott, hogy talán valóság és nem csupán képzelet szülte teremtmények.

Visszaültem a helyemre, még volt pár perc, de nem akartam utolsó pillanatban érkezni. Kibontottam az egyik csokit és beleharaptam. Olyan jól esett, ahogy elolvadt a számban. És nem utolsó sorban az agynak is szüksége van rá, hogy tudjon teljesíteni. Én pedig készen álltam az újabb vizsgára.

− Mindenki jól van? − tette fel a tanár a kérdést és valamiért rajtam megállapodott a tekintete, amitől kényelmetlenül éreztem magam.

Különben is, eddig egy vizsga előtt se kérdezték ezt meg tőlünk, akkor miért pont most? Talán valaki rosszul lett az izgalmak miatt? Igen az lehet és biztos el akarták kerülni, hogy másnál is előforduljon. De miért pont rám nézett? Ez zavart.

Mindenki motyogott egy igent, én is, így nekiállt kiosztani a vizsgalapokat. Aztán megadta az engedélyt a kezdésre. Ezt sokkal könnyebbnek éreztem, mint az előzőt. Vagy egyszerűen csak jobban feküdtek a témák, meg a megoldandó példák. A számolások miatt most is teljesen kihasználtam az időt.

A csoki maradékát is elmajszoltam közben és a víz nagy része is elfogyott. Ennek ellenére olyan éhesen vártam az ebédet, mint aki ma még nem is evett. Szokásos tömeg tolongott és időbe telt bejutni, na meg sorra kerülni.

− Nem kérsz még egy kicsit? − kérdezte tőlem a vérfarkas szakácsnő és a mosolyát most nyugtalanítónak találtam.

Eddig soha nem kérdezett ilyet senkitől és általában mogorván végezte a munkáját. Akkor most mi változott? Mosolyogva visszautasítottam, hogy ennyi bőven elég lesz, de jövök még, ha nem. Elengedet én pedig nyugtalanítónak találtam a figyelmet, amit ma kaptam.