Esti Mesék

Levander Jele - Negyedik fejezet

Nem tudom meddig olvastam és tanulmányoztam a könyvet, de arra ébredtem hogy Vera ébresztget. Nagy nehezen kinyitottam a pilláimat és hatalmasat ásítottam, majd ráfókuszáltam a barátnőmre.

- Na végre! - zsörtölődött Vera. - Már azt hittem sosem ébredsz fel.

- Tudod elég későn feküdtem le - ültem fel és legszívesebben visszafeküdtem volna. - Hol a könyv?

Néztem körbe, mikor feltűnt nincs nálam semmi. Vera értetlenül meredt rám, ezek szerint nem ő vette ki a kezemből mikor elaludtam. Vajon Zyn volt? Meddig maradt fenn? Igazából észre sem vettem, hogy velem maradt a szobában. Most vajon hol lehet? Elment aludni ő is?

- Milyen könyv? - kérdezett aztán rá.

- Hát - nem tudtam mit mondjak. - Találtam egy izgalmas fantasy könyvet a nagynéném polcán és azt olvastam.

Nem akartam hazudni, de nem mondhattam meg az igazat. Nelly biztos lelkesen elhiszi, de Vera mindig is szkeptikus volt. Most, hogy jobban belegondolok, ők a tegnapi támadásból semmit nem vettek észre? Egyszerűen átaludták az egészet?

Talán jobb is így. Viszont nem maradhatnak, mert veszélybe kerülhet az életük. Biztos, hogy még fognak támadni. Azok fényében, amiket az este megtudtam, valaki meg akar ölni. De vajon, ha hazaküldöm őket, akkor nem fog lecsapni rájuk, hogy túszul ejtse és felhasználja ellenem őket, mint egy pajzsot? Mégis mit kéne csinálnom?

- Mi a baj? Riadt arcot vágsz - figyeltem fel Vera hangjára.

- Se-semmi - dadogtam. - Csak az jutott eszembe, mi van, ha a városka lakói azzal gyanúsítanak meg, hogy én tüntettem el a nagynénémet.

Vajon ez honnan jutott eszembe? Mondjuk simán kinéztem az itteniekből, mert egyértelműen nem voltak velem kedvesek mikor bementem vásárolni. Vajon a nagynénémmel is így viselkedtek? Tudhatták mi ő?

- Megmutatod nekik a levelet, bár amilyen undokok megvádolnak, hogy te írtad - morfondírozott Vera. - Mindegy, ne foglalkozz ezzel. Szerintem azt sem tudják, hogy meghalt a nagynénéd. Azaz meg fog, hisz azért ment el. Legalábbis ezt mondtad.

- Igen - motyogtam.

- Inkább ne gondolkozz és gyere reggelizni, azaz már elmúlt tíz, de mi is nemrég keltünk - indult meg kifelé.

- Jó - egyeztem bele. - De előbb kicsit rendbe szedem magam.

- Rád fér! - szólt vissza Vera már a folyosóról.

Mire végeztem egész jó illatok kezdtek felfelé szállni és a gyomrom egyből jelezte is éhségét. Amikor beléptem a konyhába meglepetten láttam Zyn is itt van. Megint az jutott eszembe, hogy vajon mikor feküdhetett le?

Megvárta míg kivilágosodik és az éjszaka teremtményei már nem törhetnek az életemre? Igen, erre fogadni mertem volna, hisz nagyon úgy tűnt tényleg komolyan veszi a dolgot, hogy megvéd bármitől.

Ekkor kapcsoltam. Ő megsérült tegnap este, de semmi nem látszott rajta. Vajon meg is gyógyult már? És mennyit aludhatott? Mert hozzám képest nem látszott rajta fáradtság. Én meg bezzeg hiába mostam meg az arcom és raktam fel egy alapozót, így is nyúzottnak láttam magam.

- Jó reggelt! - fordult felém jókedvűen Nelly, aztán le is hervadt a mosolya. - Hű de pocsékul festesz. Csak nem végig bőgted az éjszakát?

Odalépett hozzám, együttérzést láttam rajta. Komolyan gondolta azt, amit mondott és még jogos is lett volna a feltételezés.

- Nem, olvasott - morogta oda Vera és levette a rántottát a tűzhelyről mielőtt oda nem ég.

- Tényleg? - és Nelly arca felvidult. - Mi jót olvastál?