Lélekben kész

1. rész

-Eliot el fogunk késni!- kiabált nekem a legjobb barátom Mark.
-Mindjárt készen vagyok!- válaszoltam és felrángattam magamra a kettő mérettel nagyobb cipőm felvettem szakadt kabátomat és elhúztam a függönyt ami ajtóként funkcionál nálunk.... habár ez megszokott itt...

Itt Xorianna nyomornegyedében....

-Ez lesz életünk legfontosabb eseménye...és te képes lennél erről is elkésni?- szidott le Mark mikor meglátott.
-Sajnálom?
-Persze hogy sajnálod...de most futás.. kevesebb mint egy óránk van odaérni!-ütögette meg a hátam és elkezdett futni én pedig utánna.

Néhány méter után lekanyarodtunk egy sikátorba ott átugrottunk egy kerítést. Így kiértünk a főútra ahol feltűnés nélkül felmásztunk egy éppen a város központja felé tartó lovaskocsi hátsó részébe és elbújtunk a ponyva alatt.

Mark lihegve feküdt el a fa padlón amíg én a sátorlapot elhúzva pásztáztam a környéket.

A szűk utcákat belepi a sár és a kosz. Minden ház csak össze van tákolva és az alkotó elemek úgy vannak egymással összeszerelve mint egy torony dominó...szóval nagyjából sehogyan....

A gyerekek mezitláb játszanak az ivóvízként is szolgáló egyetlen patak partján...

És ha a távolba eltekint az ember jól is láthatja a jövőjét.... a nyomornegyed egyetlen iskoláját ahova a selejt kerül...

Vagyis mi.

A selejt...akiket ott fognak kiszűrni ahova most éppen tarunk. Néhány nagyon okos beképzelt nyomorék megszúrja az ujjunkat belemárják valamibe és a vérünkből megmondják mi a lélek állatunk...

De ez nagyon egyértelmű egy hozzánk hasonlónak...

Vagy patkány vagy csótány...Igen ezek vagyunk mi..

A legalja....

Csalódottan elengedtem a textil darabot hogy ne keljen szembe nézni a valósággal.

Szomorúan tekintettem a túlságosan is lelkes barátomra. Hogyan lehet ennyire vidám?

-Annyira jó lesz. Végre megtudjuk mi a lélek állatunk és eljöhetünk erről a nyomortelepről.-tapsolt örömében az elöbb említett.

-Olyan naiv vagy... Tudod jól hogy úgyis a selejt gyűjtőben kötünk ki...mint innen mindenki.

-Miért vagy ennyire negatív? Lehet hogy a végén ki fog derülni hogy különlegesek vagyunk...vagy valami ilyesmi.

Ezt a mondatát meghallva nem bírtam magamban tartani a nevetést....mi különlegesek...aha..

-Mi ebben a vicces?-kérdezte értetlenül.

-Jajj barátom..nem te vagy a legélesebb kés a fiókban...-válaszoltam keserű mosollyal.

Mi sose lehetünk nagy oroszlánok..vagy akár farkasok de még csak hülye tyúkok se...semmi hasznunk se lesz a világban és ez a nap után is visszakerülünk oda ahonnan elindultunk.

Néhány perc utazás után a táj megváltozott. A bádogházakat leváltották kisebb kerestes házak majd azokat hatalmas épületek. A föld és kavics út helyett már valami sötétszürke izén mentünk....

Bevallom én is néhol tátott szájjal néztem a kilátás eddigi 16 életévem alatt csak háromszor jártam a központban és most...ez gyönyörű.

Mikor megállt a szekér leugrottunk róla és egy idegentől kapott gyors útbaigazítás után elindultunk jövőnk felé.