Lélekben kész

15. rész

Fájó derékkal és háttal ébredtem fel, és Nickolas nem volt mellettem.

Csak úgy itthagyott a tegnap után?

Lassan felülök de ekkor vízcsobogást hallok meg ami miatt kicsit elmosolyodok. Megkönnyebbülök, és még el is pirulok kicsit mikor az asztalon meglátom, hogy reggelit csinált.
Persze hiszen.. Nickolasról beszélünk. Nyilvánvaló, hogy felkelt reggel 5-kor, hogy elmenjen futni, reggelit csináljon, összepakoljon és elmenjen zuhanyozni, hogy utánna kedvesen felébresszen. Hogyan tudja tartani ennyire ezt a szerepet? Nem fárad bele?

Eldőlök ismét az ágyon és a plafont bámulva sóhajtok egy aprót. Nem tudom mit tett velem este Nickolas, de mintha a gondolataim egy kicsit elhalkultak volna.

Az utóbbi időben teljesen szét voltam esve. A hülye szerelmi gondjaim, a tata hülyeségei és.. és minden. De mondhatjuk, hogy talán ez érhető?
Hiszen teljesen új életbe csöppentem. Új emberek, új környezet, új problémák.. Például ezen a héten egy pillanatra sem kellett amiatt aggódnom, hogy mit egyek, hogy hogyan fogom túlélni a hetet, hogy valamelyik sarkon meg fognak késelni. Helyette azon aggódtam, hogy ne nézzenek lúzernek, hogy ne utáljanak, hogy beilleszkedhessek. Túl sok volt ez nekem egyszerre. Persze, hogy belefáradtam. Hiszen.. elfáradhatok, nem? Szabad elfáradnom? Meginoghatok? Megengedhetem ezt magamnak?

-Felkeltél.. -hallom meg Nick hangját mire felkapom a fejem és egyből felülve elmosolyodok. Egy sima fehér pólót visel és egy csíkos rövid nadrágot. A haja pedig kócosan az arcába lóg. Ő még... Az otthoni ruháiban is tiszta és kimért.
-Jól vagy? Nincs szükséged valamire? Tudok adni fájdalomcsillapítót, ha esetleg nagyon fáj. -ül le mellém és karomra simít.
-Jól vagyok.. köszönöm. -mondom halkan és hirtelen egy kis csend telepedik ránk.
Tegnap.. láttam maszkja nélkül.. úgy láttam Nicket ahogyan talán senki más, és ahogyan talán soha többé nem láthatom. Megtört elöttem és azt mondta, hogy szeret. Szeret engem.
-Ma nem lehetek veled. Nagyon sajnálom. -sóhajt egyet ahogyan kicsit lazít a pózon amit felvett és előre dőlve megtámaszkodik lábain végre nem szög egyenesen tartva magát -Minden vasárnap családi ebédre vagyok hivatalos. Pedig szívesebben lennék veled. -pillanat fel rám.
-Teljesen megértem. -mondom halkan habár csak elképzelni tudom milyen lehet, megérteni pedig talán egyáltalán nem.

Lassan elrepült ez a pár óra amit még reggel együtt töltöttünk. Kellemesen beszélgettünk buta kis jelentéktelen dolgokról. Úgy látszott jelenleg egyikünk sem akar semmi problémáról beszélni. És ez most jó is volt így. Mikor Nick elment szorosan átölelt és homlokomra nyomott egy puszit én pedig miután szereztem magamnak ebédet vissza mentem a szobámba.

Az iskola kihalt.. sokan hazamennek hétvégére, és csak páran maradnak.. Legfőképpen azok akiknek nincs hova hazamenni.

Sajnos rengeteg eldobott gyerek él manapság egyedül, akik olyanok mint én vagy Mark. Akik kiskoruk óta egyedül vannak. Hiszen az állam nem fog olyan gyermekekkel foglalkozni, és pénzt és időt pazarolni rájuk akikről fogalmuk sincs kik a szüleik és, hogy később milyen lélek állatuk lesz. Pocsékolás lenne nekik..

Benyitok a szobámba számítva a teljes magányra, de ekkor meglátom Martint ahogyan ismét egy könyvet lapoz az ágyán. Mindig olvas. De sose kérdeztem mit.
Nem szól hozzám ahogyan belépek, ahogyan én sem hozzá. Tegnap csak úgy elmentem, és este nem jöttem vissza. Biztosan megbántottam..

-Miért nem mentél te is haza? -kérdezem mikor már lassan vagy fél órája csendben ültünk és meg is ettem az ebédemet.
-Nem vagyok annyira jóban a szüleimmel, hogy haza menjek. -mondja egyszerűen minden flegma vagy köcsög megjegyzés nélkül.
-Akarsz róla beszélni? -kérdezem ahogyan felé fordulok és rá nézek, de ő fel se néz a könyvéből.
-Nem. -vágja hozzám röviden és újra csend telepedik ránk.

Baszki Eliot. Nem lehetsz egy ekkora seggfej!

-Sajnálom. -mondom mire egy pillanatra felnéz a könyvéből -Sajnálok mindent. Folyamatosan magadra hagylak, nem mondok el neked semmit.. sírok neked, panaszkodok neked és te mást se csinálsz csak vígasztalsz, ápolgatsz és nyugtatsz. Hálásnak kellene lennem, hogy van valaki aki ennyire törődik velem és hogy.. ezt még nekem is nehéz kimondani -nevetek oldva a komoly hangulatot amit teremtettem -De azért is hálás vagyok, hogy benned egy ilyen jó barátra leltem. -nézek a szemeibe de az ő tekintete egy kicsit elkomorodik.
-Barátra..? -mondja halkan mire én nyelek egy aprót. Persze hiszen.. szerelmes belém, igaz? Ezzel most csak mégjobban megbántottam? Viszont ekkor hirtelen összecsukja a könyvét és elmosolyodik -Legyen.. barátra. Egyenlőre. -mondja ahogyan mostmár a szemeimbe néz és én egy hatalmas mosollyal hozzá futok és ráugorva megölelem.
Így már csak.. egy problémára kell fókuszálnom..

Rá kell jönnöm hogyan menthetem meg Markot..

xxxxxxxxxxxxxxxxx

Egész délután Martinnal lógtam. Elmentünk egy kicsit a sulin kívülre mert menni akart egy közeli könyvesboltba. Bevallom eléggé féltem így kint az első alkalommal. Eddig csak a tata hozott ki, de akkor is csak hivatalos helyekre mentünk. Így én csak teljesen csendben követtem Martint végig. Az iskolához már éppen ahogyan hozzászoktam, de ez a többi.. nagyon sok. Itt az emberek könyveket vesznek.. olvasni.. én pedig volt, hogy télen azzal fűtöttem, hogy ne fagyjak meg.

-Ez jó volt. Máskor is mehetnénk vásárolni. -dobja le magát Martin az ágyába ahogyan a szobánkba érünk de ekkor.. megint megüt a bűntudat. Ez a tehetetlenség érzés. Én vásárolgatok mások pedig éheznek és nyomorognak. Kitudja.. lehet Markot pont most lövik le a lázadók a határvidéken!
-Eliot! Megint.. azon jár az agyad? -kérdezi ahogyan felül és engem néz. Honnan tudja?
-Figyelj ha.. ha gondolod kitalálhotunk valamit. Közösen! Tudom azt mondtam, hogy engedjük el, de ha kicsit gondolkodunk akkor talá- -kezdené el de hirtelen félbeszakítom.
-Nem tudunk mit tenni Martin! Nincs beleszólásunk semmibe! -emelem fel a hangomat, de ekkor bennem reked a szó -Én.. én.. sajnálom nem akartam kiabálni. Bocsáss meg... kérlek.. Most szeretnék kicsit csendben lenni. Jó éjt. -motyogom és hirtelen hátat fordítok neki és csak lehunyom a szemeimet.

Holnap.. a tatával lesz órám..