Lélekben kész

7. rész

-Nick!-kiáltottam fel vidáman és szó szerint az ezüst hajú nyakába ugrottam.
-Szia -nevetett miközben szorosan magához ölelt majd miután kibontakoztunk egymás karjaiból megszólalt.
-Azt hiszem még senki se örült nekem ennyire. -mondta majd nekidőlt a falnak. -most jöttél meg?
-Igen, nemrég. Te mióta vagy itt?
-Már lassan öt órája itt vagyok, és a szobatársamra várok. Azt hittem ő jött meg de úgy látszik tévedtem..-mondta csalódottan kulcsomra mutatva.
-Hát igen... Örültem volna ha egy szobába kerülünk. -mondtam mire Nicknek felkúszott egy perverz mosoly az arcára... Úristen mit gondolhat?
-Nek...nekem most le kell pakolnom.
-Rendben, akkor majd később találkozunk és ha bármi van kiállts vagy gyere át. Én itt vagyok. -mondta majd bement a szobájába. De rendes, te jó ég... Ez a srác tökéletes.

Nade... Be kell fejeznem az ábrándozást, első találkozás, jó benyomást kell tennem a szobatársamra.
Egy halvány mosolyt felvéve az arcomra csúsztattam a kezem a kilincsre. Itt az idő.... hunytam be a szemem... Viszont...amint beléptem és megláttam ki van bent, az a mosoly egyből el is tűnt az arcomról.

Mi a fasz?

-Törpe? -nézett fel könyvéből az újdonsült szobatársam.
-Vöröske? -köszöntöttem úgy mint ő engem.
-Martin... -javított ki miközben letette könyvét egy polcra.
-Tök mindegy... -suttogtam és bezártam magam után az ajtót. Ez remek.
Nem elég, hogy senkit se ismerek itt egy-két emberen kívül de még ezzel is egy szobába raktak... Tényleg remek.

Telt az idő... én elkezdtem pakolni Martin pedig belemélyedt könyvébe. Szívesen megkérdezném mit olvas de ahh... biztos flegma lenne velem azt meg nem akarom hallgatni.

Miután az utolsó kapott cuccomat is kipakoltam néhány perc néma csend után elhatározásra jutottam. Ez nem mehet így tovább. Valamit tennem kell.

-Tudom, hogy nem muszáj jóban lennünk, de gondolom nem csak engem zavar ez a légkör... Szóval, béke? -kérdeztem felé fordulva de ő rám se hederített.
-Chhh.. mit vártam? Egy ilyen flegma pöccsel nem lehet beszélni... -mondtam ki azt amit csak gondolni akartam de erre viszont ő egyből felfigyelt.
-Mit mondtál bazdmeg?! -lépett hirtelen elém és vállamnál fogva felkent a falra. -most már nem olyan nagy a szád te kis.... -kezdett bele mondatába de hirtelen megváltozott a tekintete és csak némán meredt rám majd vállamat nem engedve lépett közelebb hozzám mélyen szemembe nézve...mi a fasz...
-Eliot! -rontott be kopogás nélkül Nick és pillanatok alatt leszedte rólam Martint.
-Ez az első nap! És ti már verekedtek?! -kapkodta fejét ide oda köztünk majd hirtelen Martin felé fordult.
-Te! -mutatott rá a fiúra -miért kezdesz egy nálad kisebbel aki jóval gyengébb is nálad?
-És, te... -fordult felém mire bűntudóan lehajtottam a fejem. -ne húzzad fel...-folytatta egy fokkal halkabb hangnemben miközben szemembe nézett de pillanatok múlva el is fordult és megindult az ajtó felé.
-Ez csak néhány év... Bírjátok ki valahogy. -mondta és becsukta maga után az ajtót.
Mi van vele? Hirtelen ideges, aztán hirtelen kedves... És, hogy bírja ki káromkodás nélkül? Én néhány bazdmeget biztos beleszőttem volna a mondandómba... De ő... Még nem hallottam káromkodni.
-Te hallottad már ezt a srácot csúnyán beszélni? -kérdezte vöröske az ajtó felé mutatva.
-Baszki... Én is ezen gondolkodtam. -nevettem el magam és ő is csatlakozott hozzám.
-Szerintem én megyek egyett sétálni mielőtt továbbfejlesztjük a telepátiát. -nevetett fel amit én is megmosolyogtam. Martin az ajtóhoz lépve lenyomta a kilincset és megállt az ajtóban.
-Bocsánat, hogy bunkó voltam... Igazad van.. nem kellene rosszban lennünk... -nézett át a válla felett majd mielőtt kilépett az ajtón megeresztett felém egy mosolyt. Egy nagyon helyes mosolyt...
Várjunk mi... Dehogy helyes! Ő egy bunkó!

Egy nagyon jóképű bunkó...

••••••••••••••••••••••••••