4. rész

862 76 40
                                    

Miután megtatáltuk, hogy hol kellene leülnünk megpróbáltunk a kerületünk többi tagjától a legtávolabbi szegletbe húzódni.

Így kikerülve a nagy "bandát" leültünk a sarokba. Miközben elsétáltunk elöttük nem tudtam nem észre venni a  szúrós tekinteteket amiket kaptunk. Főleg én.

Mikor még kicsik voltunk nagyon jóba voltam velük, de egyik nap mikor mentem ki velük játszani csak annyit láttam, hogy a pálya közepén egy náluk kisebb fiút vernek. Már gyerek fejjel éreztem, hogy ez igazságtalan ezért megpróbáltam megmenteni a fiút, akit gondolom nem volt nehéz rájönni Mark-nak hívtak. Az a nap óta vagyunk Markal legjobb barátok, és azóta nem állnak velem szóba a többiek. Árulónak hívnak.

Miután helyet foglaltunk beleszólt a terem központjában álló hölgy a mikrofonba és így a helyiségre csend telepedett.

-Hatalmas szeretettel köszöntök mindenkit tisztelt gyerekek!-mondta idiótán vigyorogva.-hát eljött a nagy nap. Mikor mindannyian megtudhatják mi a lélek állatuk.-folytatta beszédét.

-Ha ennyit pofázik holnapig se tudjuk meg.- suttogta Mark a fülembe.
-Kuss!-ütöttem oldalba nevetve.

-Khmm..-köszörülte meg torkát a nő és folytatta.-a szertartás során mindannyian megfogják tudni mi a lélek állatok és ezt követően mindannyiójukat befogunk osztani  a számukra legkompatibilisebb intézménybe ahol ki tudja majd bontokoztazni önmagát és fejleszteni tudja majd tehetségét amiben ő maga a legjobb.

-Mert ugye mindannyian különlegesek vagytok, de anyádnak se kellesz majd ha patkány leszel- suttogta Mark a fülembe amitől megint majdnem hangosan felröhögtem .

-A következő intézményekbe lesznek beosztva a következő szempontok szerint:
Első: 37. Kerületi iskola. Ide azok kerülnek akik magas tűrőképességgel rendelkeznek mind környezeti mint szociális szinten.-olvasta a nő.

-Milyen szépen fogalmazzák meg hogy a retekben is elélnek-hajoltam oda Markhoz csatlakozva a rendezvény kiparodizálásáhioz.

-Második: 25. Kerületi iskola. Ide azok kerülnek akik a közösség javára kemény fizikai munkával tudják majd kivenni részüket a munkapiacokon és ültetvényeken.

-Gratulálunk ló lettél-suttogta könnyeit visszatarva Mark.

-Harmadik: 19. Kerületi iskola. Ide azok kerülnek akik jövőbe munkájukkal a közösséget fogják ellátni és különböző szolgáltatásokat fognak végrehajtani.

-Galamb leszel hordhatod a postát-jegyezte meg Mark.
-Szárnyas patkány-fulldokoltam a röhögéstől.

-Negyedik: 8. Kerületi iskola. Ide azok kerülnek akik jövőben életeket fognak menteni, tanítani fognak, számolni és segíteni a világot, hogy jobb hely legyen.

Ennél a résznél mindketten hallgattunk. Mivel akik ide kerülnek lehet később katonai pályára kell lépniük. Mark apukája pedig így vesztette el az életét. Valamilyen "fontos" bevetésen volt amire ahogy utólag kiderült a "feláldozhatókat külsték. Nem is kell mondanom hatalmas média botrány lett belőle. Amióta ezt Mark elmesélte nekem, hogy apukája is a feláldozottak között volt nem beszéltünk róla, eltudom hinni milyen nehéz neki. Különben is.... a szülő témát mindig kerüljük. Ő talán jobban is járt mert legalább ismerte a szüleit. Nem mint én...

-És végül de nem legutolsó sorban az Első kerületi iskola: ide a jövő katonai vezetői, politikusai, igazgatói, cég vezetői fognak kerülni. Számuk nagyon kevés lesz, mint ahogyan az utóbbi időben ezt megtapasztaltuk, de ez nem áldozat azért amit a jövőben tenni fognak értünk.

Lélekben készDonde viven las historias. Descúbrelo ahora