A fura a legenyhébb kifejezés

~ Valahol az elején. ~

Reggelim elfogyasztása közben egy könyvet olvasgattam. Nem tudtam letenni, mert annyira tetszett legszívesebben vittem volna az iskolába is de nem csúsztattam be a többi tankönyv mellé a táskámba.

Anyukámhoz odalépve adok egy csókot arcára és elrakom a napi ennivalómat és a nehéz iskolatáskámat a vállamra veszem.

- Kicsim várj. - szalad oda édesanyám hozzám mikor már vettem fel a lábamra a bakancsomat.

- Nehogy itt felejtsd a szemüveged. - mosolyog rám majd félre tűri a barna kusza tincseimet a szemem elől. Látom azt a fajta szeretetet a szemében, mint mikor a legelső évemben engedett ki ugyan így a bejárati ajtón az iskolába. Bízott bennem, hogy sikerülni fog beilleszkednem és minden rendben fog menni. Úgy is lett aztán, most pedig már 12.-es ként megyek a középiskolába. Semmi sem változott. Hihetetlen.

- Tudod, hogy nem szeretem. - sóhajtok majd megforgatom a szemem ő pedig óvatosan meglöki a vállamat.

- Tudom, drágám. Tudom de hordanod kell. - adja oda a kezembe én pedig fel is veszem. Szinte megnyugvás a szememnek, hogy végre tisztán látja a világot. Annyira nem rossz a szemem, hogy ne lássak semmit de ahogy anya mondja kéne hordanom.

- Egyébként is, így sokkal aranyosabb vagy. - mondja kedvesen mire megrázom a fejem. Az anyai szeretet mire nem képes, ha a drágalátos egyetlen fiáról van szó.
A kabátom már rajtam van és egy sapka is mivel nagyon hideg van a korai órákban.
Végül egy öleléssel köszönök tőle és a kabátom kapuciát a fejemre rakva indulok el a suliba. Nagyon hideg van, csípi a zimankos szél az arcomat.
A szemüvegem minden egyes lélegzet vételemnél bepárásodik. Az idegeimre megy de nem veszem le. Na megvan még egy ok amiért nem hordom. Első az az, hogy személy szerint én úgy gondolom, hogy nem áll jól és túl kisfiús lesz tőle a megjelenésem.

Az iskola közelében már látom az évfolyamtársaimat és a többi diákot akik mennek be az épületbe.
Hamar beérek és egyet intve köszönök a portásnak és felbattyogok a termembe.
Már elég sokan bent vannak. Páran észre vesznek és köszönnek is.
Leülök a hátsó padba, a helyemre és leveszem a meleg ruhadarabokat majd kipakolok az óra előtt és átnézem a tanulni valót. A nagy zsivaj zavar benne de próbálom kizárni.

Észre se veszem, hogy már be is csöngettek. Figyelmesen várom, hogy a tanár mikor lép be az ajtón.
És úgy ahogy sejtettem, már bent is van kettő perc múlva. De nem egyedül lépi át a küszöböt.
Vele van az osztályfőnökünk és egy szökés barna hajú fiú is, sötétbarna szemével néz körbe az osztály tagjain és mikor meglát engem egy ideig elidőzik rajtam. Első pillantásra az jut eszembe, hogy milyen szép. De ezek csak gondolatok amiket soha nem fogok kimondani hangosan hisz nem gondolom magam melegnek hisz a lányok érdekelnek. Maximum biszexuális lehetnék de annak is kevés esélyét látom.
Szemébe egy villanást látok miközben belefúrja tekintetét az enyémbe. Túl sokáig időztem rajta, hogy egyszerűen le legyen feltűnő. Biztosan észrevette.

- Jó reggelt gyerekek! Tudom nem jelentettem be de egy új osztálytársatok lesz. A neve Christian Young. Foglalj helyet valahol kérlek. - mutatja be nekünk mosolyogva, mi pedig kórusban üdvözöljük.

Fura érzés van a torkomban. Kicsit gyorsabban is ver a szívem mint szokott. Lélegzetem szaporább. Izgatott vagyok, hogy milyen társaság lesz. Hogy kijövünk-e majd egymással. Elkezd jönni a padsorok között szinte érzem, hogy felém tart. Lehet csak én szeretném úgy és az elmém játékot űz velem de mikor megáll mellettem ledermedek.

- Leülhetek melléd? - szólít meg nekem pedig egy apró mosoly telepszik a számra mikor meglátom a bal oldalamon. Hezitálnom kéne és azt mondanom neki, hogy bocsánat de nem?

- Persze, nyugodtan. - válaszolom egyből. Túl gyorsan történik minden. Kiráz a hideg mikor a felkarja az én karomhoz simul hozzá. Borzongás fut végig végtagjaimon ami egyben fura de jó érzés is. Fura? Talán ez a legenyhébb kifejezés.
Mi történik, nem hozhat ki belőlem ilyen dolgokat egy fiú. Vagy talán mégis? Nem történhet meg!