A fura a legenyhébb kifejezés

~ Együtt vagyunk. ~

Nem is tudom mi volt a nehezebb az egész dologban. Talán anyáék, aztán az összes diáktársunk de erre mégnagyobb terhet adott az amit anya közölt velünk pár nap múlva...

- Menjünk le. - mondom miután elvált tőlem, levegőért kapkodó ajkaim még ugyan olyan közel vannak az ővéhez és csak kicsi választ el attól, hogy újra az enyémek legyenek.

- Menjünk... - mondja kicsit bizonytalanul majd levesz a mosdóról és megfogja a kezem.
Tudom mitől fél. Anya elfogadta már rég, de az apja nem tud róla, el fog fogadni minket?

- Na végre itt vagytok! Kértek desszertet? - kérdezi Travis a konyhából. Mikor anya meglát minket a szája elé kapja a kezét és a szeme a mi összekulcsolt kezünk és Travis között cikázik.

Christian apja szinte kiejti a fagylaltkelyheket a kezéből.

- Chris, ez az amire gondolok? - kérdezi kicsit ingerülten mire anya feláll és megfogja a karját, hogy visszatartsa.

- Olivia, kérlek ne most. Beszélnem kell a fiammal, kettesben. - mondja anyám felé pillantva.

Megindul felénk és egész végig Chrisen tartja a tekintetét.

- Engedd el a kezét fiam! Majd indulj meg szaporán a szobád felé!

- Nem. - mondja határozottan Christian és ennek hatására egy pofon landol tökéletes arcán. Egy apró sóhaj szalad ki a számon.

- Hogy merészelsz!? Menjél a szobádba de rögtön! - utasítja Travis mire elengedi a kezem és elindul.

Travis is utána megy majd bevágja az ajtót. Kintről ugatás hallatszodik. Bunny az, viszont most nem engedem be hanem anya mellé megyek és semmi szó nélkül megölelem.

- Édesem... - kezdi el simogatni a hajam mire kitör belőlem a sírás.

- Úgy tudtam, hogy ez lesz. Megtörtént ez már korábban v-vagyis Blake és Chris. T-tudod. Istenem-m... - motyogom a vállába rekedt hangon.

- Semmi baj Connor. Minden rendben lesz, majd beszélek Travissel. - mondja kedvesen.

- Ez ellen, nem tudsz tenni semmit. - szipogom majd elhajolok tőle és egy zsebkendőt keresve megtörlöm a szemem.

- Hogy értetted, hogy Blake és Chris? - kérdezi miután leültünk egymás mellé az asztalhoz.

- Blake szörnyűségeket tett Christiannal amit testvértől, egy fiútól egy másik fiú felé borzalmas dolog... - mondom magam elé nézve.

- Jézusom. - mondja halkan mire csak bólintok egyet anya pedig megszorítja az egyik kezemet.

- De figyelj, te itt vagy neki. Látom, hogy boldog vagy vele. Boldoggá teszitek egymást. Én örülök, ha boldog vagy, mindegy, hogy kivel. Mindig az egyetlen kisfiam maradsz és ezen nem fog változtatni semmi. Úgy szeretlek ahogy vagy. - mosolyog én pedig könnybelábadt szemmel mosolygok vissza rá.

- Köszönöm. Szeretlek anya. - válaszolom és nem telik el fél perc se de nyitódik Chris szobájának ajtaja és könnyes szemekkel lép ki rajta Travis után.

Furcsán nézek rá, hisz felédtebb nyugodtak mind a ketten. Travis leül anya mellé és csak elmosolyodik. Vissza pillantok Chrisre aki kitárja a karjait arra várva, hogy odaszaladjak hozzá és szorosan egy ölelésbe vonjam őt.

- Christian... - állok fel amilyen gyorsan csak tudok és oda sietek hozzá majd a vállán átrakom a kezeimet és hosszasan megölelem. Erre az ölelésre vártam mióta bementek ketten. Nem tudom, hogy ez mit jelent, de bizakodok azzal, hogy csak is jót.

Miután elengedtem a homlokom az ővéjének döntöm és kifújom a levegőt majd elnevetem magam. Boldog nevetés a legjobb nevetés.

Félve de tudva, hogy akkora baj nem történhet megyünk oda az asztalhoz.

- Mr. Young... - kezdem a mondandóm de ő félbe szakít.

– Travis kérlek. – mondja mire bólintok. – Tudom, hogy tudsz Blakeről és ami köztük volt.

Chrisre pillantok ő pedig csak megfogja a kezem.

– Christiannak rettentő nehéz volt feldolgoznia. Ez is egy ok volt ami miatt elköltöztünk ide. Pont ezért kezeltem úgy a helyzetet ahogy. Elfogadlak titeket, ugyan úgy a fiam marad és téged is annak tekintelek, ha arra fordul a dolog. – szögezi felém a dolgokat.

– Ez megtisztelő, igen. – mondom. Csak ennyit tudok kinyögni.

– Szeretném ha végre boldog lenne az én szeretett fiam. Mindegy, hogy milyen nemű az illető és az igazat megvallva nagyon örültem mikor Chris elmondta az igazat. – mondja nekem pedig egy óriási kő esik le a szívemről.

– Szóval megengedi, hogy együtt legyünk? – kérdezem.

– Igen, persze de csak lassan haladjatok a dolgokkal. – mondja kedvesen és fenyegetően mutogat az ujjával.

– Rendben. – válaszolom majd anyára pillantok. Látom rajta, hogy örül és, hogy büszke rám.

Talán ez az összes meleg, leszbikus, más irányítottságú fiatal ezzel a nehéz helyzettel küzd. Vajon a szülők elfogadóak lesznek? Ebben az esetben nem csak rajtuk áll hanem a szerelmes párokon is, hisz ez kettő oldalú játszma. Nehéz, persze, hogy nehéz de ilyen a szerelem. Mindenkinek kijár, hisz mindenki megérdemli, hogy boldog legyen. Még én és Christian is...