A fura a legenyhébb kifejezés

~ Nem tudom utálni. ~

Ébresztőm fülsíketítő hangjára kelek. Arcomat a párnámba furom.
Nagyon rosszul aludtam az éjszaka. Pörgött az agyam és nem hagyott aludni az az egyetlen dolog ami miatt a fogamat gyötörtem az előző nap.
Christian vajon, hogy aludt? Őt is megviselte a tegnapi, mármint amit csinált? Nem hiszem mivel ő ezt már hobbi szinten csinálja, a velünk egyidős fiúkkal.

Nagyot nyújtózva kelek ki az ágyamból és az ablakhoz sétálok és elhúzom a függönyt. Egyből egy óriási vigyor húzódik a számra mikor meglátom, hogy az utcát és a fákat belepi a hó ami még most is esik. Gyorsan megcsinalom az ágyamat és leterítem. Bepakolom a cuccokat a suliba és előveszem a mai szettem ami egy vastagabb, piros championos pullóverből és egy fekete farmerből áll.
Elmegyek a fürdőbe és fogatmosok. Közben ráírok Chrisre, hogy fél óra múlva ott vagyok és, hogy hozzon magával kesztyűt...
Miután végeztem felöltözök és a táskámat felkapva megyek le. Anya az étkező asztalnál ül és a laptopján nézi a korai híreket. A tegnap esti koszos tányért amin a vacsorám volt a mosogatóba teszem.

- Jó reggelt! - megyek oda hozzá és egy csókot nyomok a jobb arcfelére.

- Neked is kicsim. Ott a reggeli a konyhapulton. - mosolyog rám mire lerakom a táskám és oda sétálok.
Gyorsan kirakok egy kis gabonapelyhet és öntök rá tejet majd lepattanok az anya melletti székre.

- Hova sietsz? Még van több mint egy órád beérni. - mondja.

- Igen tudom de az egyik barátomhoz megyek suli előtt. - mondom. Uh de furcsa ezt mondani.

- Jaj értem. - csillan fel a szeme.
Enni kezdek és minél gyorsabban eszem meg a reggelit. Miután befejeztem a mosogatóba rakom a tálat. Kiveszem a hűtőből a napi kajám és elköszönök anyától.
Melegen öltözök, veszek fel kesztyűt is majd kilépek a hidegbe. Minden gyönyörű fehér az utca még nincs annyira összejárva. Még túl korán van.
Elindulok Christian háza felé. Zsebre rakom a kezem, mert majd lefagynak.
Körülbelül tíz perc múlva megérkezem. Elgondolkozok, hogy írjak neki vagy csöngessek.
Oda sétálok az ajtóhoz és épp meg akarom nyomni a csöngőt mikor kinyíl előttem az ajtó.
Egy negyvenes éveiben járó férfi áll előttem. Szépen van felöltözve. Pár másodpercig meredten nézek a szemébe míg nem megszólít.

- Eltévedtél fiacskám? - kérdezi mély hangon de közbe mosolyog.

- Nem uram. Gondolom maga Christian apukája, szóval a fiához jöttem, tudja az osztálytársa vagyok és együtt megyünk iskolába. - válaszolom és felé nyújtom a kezem.

- Connor Grey vagyok. Örülök a találkozásnak. - mutatkozom be udvariasan.

- Szint úgy! Én Travis Young vagyok. - rázz velem kezet és abban a pillanatban meglátom a háta mögött Christ aki csak int felém egyet és elmosolyodik.

- Na de ha megbocsátasz most mennem kell dolgozni. - mondja majd hátra fordul és int a fiának.
A kocsiához megy és el is hajt.

- Be akarsz jönni vagy kint leülsz a lépcsőn amíg felöltözök? - kérdezi mire csak megcsóválom a fejem és bemegyek majd becsukom magam után az ajtót.

- Hogy aludtál? - kérdezi mire egy nagyot dobban a szívem. Azt hittem nem érdekli. Vagy lehet, hogy azért érdeklődik mert ő se tudott aludni?

- Jól. Na és te? - válaszolom majd vissza is kérdezek és lehúzom a kabátomat.

- Csak pár órát aludtam. Kérsz kávét? - válaszolja és bemegy a konyhába.

- Igen kérek. De amúgy miért? - kérdezem.

- Te jártál a fejembe. Nem volt ilyesmi féle gondom ezelőtt, vagyis mielőtt megismertelek volna. - jön vissza és a kezembe nyomja a bögrét. A szemembe néz és beleiszik a sajátjába.

- Te is az enyémbe. - nyögöm ki nagy nehezen mire abbahagyja a kávéja szürcsölését és kérdőn mered rám.

- Ugyan mégis miért? - kérdez vissza.

- A tegnapi eseményeken rágodtam egész este. - kezdem el bámulni a földet.

- Azt hittem, hogy téged ez nem érdekel - mondja.

- Én pedig azt, hogy téged nem. Nem tudom még most sem milyen érzések kavarognak bennem. De nem is akarok semmit, nem vagyok meleg. - vágok vissza és megindulok felé mire felrakja a kezét a mellkasa előtt.

- Lehet te nem érzed át, hogy milyen ez, vagy nem tudom de nekem nagyon fura érzés. Nem akarom ezt az egészet veled. - suttogom. Nem szólal meg csak áll egy helyben de aztán felém lép egyett és megfogja a vállamat. Magához húz és átölel.

- Mit csinálsz? Engedj el! - próbálok kibújni a szorításából de mikor megérzem a bódító illatát lenyugszom és én is magamhoz ölelem.
Kifújja a bent tartott levegőt és megsimitja a hátamat.
Akármennyire is azon vagyok, hogy utáljam vagy, hogy elszakadjak tőle de nem tudok. Vagy csak nem akarok?

- Connor figyelj. Ne haragudj rám. Tudom rosszul cselekedtem de ha adsz egy esélyt amivel kivállthatom magam és újra kezdhetem. Mint mikor az elején megláttál úgy nézz rám, és ne úgy mint egy meleg srácra akinek már az első napon megtetszettél. Kérlek. - mondja majd elváll tőlem.
Tágra nyílnak szemeim, majd megtelnek könnyel. Az ő szemei se viselkednek máshogy, csak neki könnyek nélkül mikor meglátja az arcom.

- Nem haragszom. Csak ne hozd fel soha többé a tegnap történteket. - mondom halkan mire csak egy boldog sóhaj szalad ki a száján és behúnyja a szemét és elmosolyodik.
Lehet nem ez a legjobb döntés de a harag nem jó megoldás. Nem szeretnék vele rosszban lenni. Kedves ember csak meggondolatlan.

Mikor kinyitja szemeit belefúrja a tekintetét az enyémbe és a keze az enyémre csúszik. Megfogja a bögrét amiben már nincsen kávé és elveszi tőlem.
A konyhába sétál és belerakja a mosogatóba.

- Induljunk a suliba. - tanácsolom mire bólint és öltözni kezd. Ő is felveszi a bundás kabátját majd felkapjuk a táskánkat a vállunkra és kilépünk a lakásból. Bezárja az ajtót és zsebre dugja a kezeit.

- Miért mondtad, hogy hozzak kesztyűt? - kérdezi de akkor már késő mert eltalálom egy hógólyóval.

- Hé! Nem is tudtam, hogy te ilyen játékos is tudsz lenni. - nevet majd ő is gyúr egyet és felém dobja.
Egy ház előtt dobálozunk. Nagyokat nevetünk. Egy nagyobbat gyúrok de ő is lehajol így nem őt találom el hanem egy férfit aki éppen kilépett a lakásából.

- Baszki! - kezdek el nevetni mire Chris hátrafordul és ő is nevetni kezd.

- Húzzatok innen ti rohadékok! - int felénk és elkezd kifelé jönni mi pedig egymásra nézünk majd megragadja a kezemet és futni kezdünk.

Kacagva futunk egészen az utca végéig ahol piros a lámpa így megállunk.

- Úristen! - nevet és hangosan veszi a levegőt ahogy én is. A kezünkre nézek és elmosolyodom és szorítok rajta egyet mire rámnéz. Abba hagyja a nevetést és egy mosoly húzódik a szája sarkába.
A lámpa zöldre vált így tovább megyünk. Nem engedi el a kezem ahogy én se az övét. Egészen az iskoláig fogja a kezem és csak annak a kapujában engedi el...