The new life [BEFEJEZETT]

Második fejezet

Az ablakon keresztül néztem a tájat ami elém tárult. Kissé hűvös szellő kapta fel a sárga, barna, piros leveleket amik nemrég hullottak le a fákról. Igen, beköszöntött az ősz. Ez az-az évszak amit én annyira szeretek. Igaz ilyenkor kezdetét veszi az iskola, de mégis a négy közül ezt tartottam a legcsodálatosabb, legszebb időnek. Ahogy eltűnődtem szépen lassan hagytuk el a várost és már egyre kevesebb házat láttam az út mellett. Ahogy a hosszú véget nem érő utat néztem, éreztem, hogy a szempilláim egyre nehezebbek és az út is egyre homályosodik előttem. 

-Kagura! Kicsim kelj fel nemsokára oda érünk.

Kinyitottam a szemem és egy helyes kis várost láttam magam előtt. Minden ismeretlen, mégis magával ragadó volt. 

Pár perc múlva megálltunk az egyik panel parkolójában. Ahogy felnéztem szédülést éreztem, a ház hatalmas volt. 

-Nem vagy kíváncsi az új otthonunkra? - nézett anyám egy kissé ijedten. 

-D.. De! - kiáltottam fel, mikor kipattantam az autóból. 

-Akkor gyere segíts nekem felcipelni a holmikat. 

Kezembe nyomott két bőröndöt, majd ő is megfogott kettőt. Azzal becsukta a csomagtartó ajtaját és vetett rám egy pillantást. 

-Mi a baj? - kérdezte. 

-Csak az jár a fejemben, hogy hányadikra kell felcipelni ezeket. 

-Jaj, ne aggódj. Van lift. - mosolygott rám kedvesen. - Egyébként a hatodik emeleten van a mi lakásunk. 

Huhh.. Megnyugodtam, hogy nem kell több emeletet megmászni ezekkel a bőröndökkel. Követtem anyámat aki már kereste a kulcsokat a zsebében.

-Azthiszem ez lesz az! 

Majd betette a kulcsot és elfordította. 

-Igen, szuper! - nézett fel anyám és belökte az ajtót a lábával. 

Ahogy beértünk, szembe megpillantottam a liftet, jobbra a posta ládákat és bal oldalt volt a lépcső. Reméltem, hogy soha nem kell majd használnom. Ahogy kinyitódott a liftajtó, beszálltunk és anyám már meg is nyomta a hatos gombot. Becsukódott az ajtó és szép lassan egyre feljebb kerültünk. Megmozdulni sem tudtam annyira szűkösen fértünk el, csoda, hogy a bőröndök elfértek. Mint egy szardíniás dobozban. Ezek után még át fogom gondolni hogy inkább a lépcsőt válasszam-e. Hirtelen megálltunk és kinyitódott az ajtó. Kiszálltunk majd jobbra fordulva megpillantottam egy fekete ajtót ami felé anyám tartott lázasan keresve a kulcsot. Megpróbálta az egyikkel de azzal nem tudta kinyitni. 

-Kicsim, kérlek hozd fel a többi dobozt amíg én megtalálom a kulcsot ami nyitja az ajtót - mosolygott rám, bár láttam rajta, hogy kicsit ideges volt. 

-Rendben máris jövök - azzal sarkon fordultam és visszaszálltam a liftbe. 

Akkor még nem tudtam, hogy ez miatt az egész életem gyökeresen megváltozik. Most már nem éreztem szűkösnek a helyet, de nem hinném, hogy két embernél többen elférnek benne. Kifutottam az autóhoz, gyorsan kiszedtem belőle a dobozokat, majd két kezemben tartva egyensúlyozva próbáltam vissza sietni a házba. A lifthez rohantam, látva, hogy becsukódik ajtaja, de hirtelen mögülem egy kéz akadályozta meg ennek folyamatát.