The new life [BEFEJEZETT]

Hatodik fejezet

Az iskolába érve elég elveszettnek és magányosnak éreztem magam. Ahogy a nagy tömeggel haladtam valami betonos pálya felé elgondolkoztam azon, hogy most lehetnék a barátaimmal is ha nem költöztünk volna el. Észrevettem, hogy a betonra fel voltak írva az osztályok, majd elkezdtem keresni a 11.-et.

Szerencsém volt, hogy átvettek mindenféle gond nélkül. Csak egy kis vizsgán kellett át esnem ami szerencsére 5-ösre sikerült. Igen, szakgimnáziumban kezdtem és nem akartam 17 évesen elölről kezdeni az iskolát a költözés miatt. Beálltam a tizenegyedikesek számára kijelölt helyre, majd egy középkorú szemüveges férfi szólított meg. 

-Elnézést Takashi Kagura? 

-Igen, én vagyok az. - néztem rá kérdőn. 

-Szuper! Én leszek az osztályfőnököd ebben az utolsó évben. A nevem Edo Atsuto. Ha bármi kérdésed lenne, megtalálsz a tanáriban.-mosolygott rám. 

-Rendben, köszönöm szépen. 

Azzal a férfi eltűnt a tömegben. Az igazgató elmondta a szokásos tanévnyitó beszédét, majd mehettünk is haza. Úgy gondoltam felfrissítem a ruhatáram és veszek egy pár apróságot a szobámba. Dobtam is egy SMS-t anyámnak, hogy későn fogok hazaérni. A buszmegálló felé vettem az irányt, amikor hirtelen valaki megfogta vállamat. 

-Bocsi ha megijesztettelek. - hallottam hátam mögül a hangot. 

Megfordultam és egy velem egykorúnak tűnő lányt pillantottam meg. 

-Szia a nevem Hayashi Akira. - mosolygott rám miközben a kezét nyújtotta felém. 

-Szia az én nevem Takashi Kagura.-viszonoztam mosolyát és én is nyújtottam kezem. 

-Te vagy az új lány a 11. osztályban? 

-Igen, miért kérdezed? 

-Akkor osztálytársak leszünk. - láttam arcán széles mosolyát. 

-Örülök, hogy megismerhettelek. Én éppen a buszra indultam ami bevisz a városba. Lenne kedved velem tartani? Tegnap érkeztünk és nem ismerem a boltokat és a környéket sem, ruhákat szeretnék vásárolni és ahogy elnézem neked remek ízlésed van ezek terén. Tudnál nekem segíteni ? 

-Ruhát mondtál? Számíthatsz rám. - kacsintott felém. 

-Ez remek, akkor induljunk is. - mosolyogtam rá hálásan. 

Nagyon sokat beszélgettünk és kiderült, hogy van egy testvére aki szintén ebben az iskolában végzett. Hosszasan válogattunk a ruhák között és észre sem vettük, hogy már régen besötétedett. A telefonomhoz nyúltam, mikor megláttam anyámtól a 4 db nem fogadott hívást. Az ütő is megállt bennem. Elköszöntünk egymástól, majd elkezdtem hívni anyámat. 

-Te mégis mit képzelsz magadról kisasszony ? - hallottam ideges hangját a telefon túlsó feléről. 

-Bocsánat, csak vásárolni voltam és megismerkedtem az egyik osztálytársammal, ő vezetett végig a városban. - szóltam bele kissé felénken. 

-Ez engem mind nem érdekel, de ha hívlak vedd fel a telefont! Értetted? 

-Bocsánat, le volt némítva. - mentegetőztem. 

-Siess haza aztán majd kapsz a fejedre! 

Azzal le is tette a telefont. Megszaporáztam lépteim, de a környék még mindig nem volt ismerős. Ekkor döbbentem rá , hogy eltévedtem. Ismét a telefont kezdtem keresni, hogy megnézzem hol vagyok, mikor zajt hallottam. Hirtelen egy alak ugrott elő a sötétből majd rémületemben felsikoltottam , mire a ruhával teli táskákat kiejtettem kezeim közül és tartalmuk  széthullott a földön.