The new life [BEFEJEZETT]

Nyolcadik fejezet

Fekete szövetkabátot viselt fekete bakanccsal. Az arcát nem tudtam kivenni a sötétben. 

-Már a miénk ez a kis csitri, menj és keress magadnak másikat. - szólalt meg az egyik támadó. 

Hirtelen a három férfi közé lépett és ütni kezdte őket. Kiabáltak, és menekülni kezdtek a verés elől. 

-Jolvan a tiéd lehet csak hagyj minket elmenni. - könyörgött az egyik. 

-Na takarodjatok innen! Még egyszer nehogy meglássalak itt titeket! - kiabált a megmentőm a három férfinak. 

Azonnal elfutottak és eltűntek a sötét sikátorban. 

-Jól vagy? Minden rendben? Úgy érzem időben érkeztem. - guggolt le mellém. 

Túlságosan is gyenge voltam ahhoz, hogy bármi értelmes kicsússzon a számon, így csak egy kisebb nyögést tudtam kipréselni a fogaim közül. A hangja olyan ismerősen csengett fülemben, de mégsem tudtam hova tenni. Levette kabátját, majd rám terítette. 

-Nehogy megfázz nekem babygirl. - hallatszott szájából a mondat. 

Úristen! Noah? Próbáltam felnézni, hogy megbizonyosodjak róla, hogy valóban ő az, de képtelen voltam rá. A következő pillanatban már ölbe vitt, mint egy menyasszonyt. Igen, biztosan Noah volt az. Ezt a kezet bárhol megismertem. És ,,babygirl'',... Ezelőtt még sosem hallottam senkitől ezt a kifejezést. Kinyitottam szemeimet és megláttam erős állát. Éreztem parfümjének vadító illatát. Tudtam most már biztonságba vagyok, így erős vállára döntöttem fejem, majd azonnal elaludtam. 

Lassan kezdtem magamhoz térni, felültem az ágyon és eszembe jutottak a sikátorban történtek. Mégis hogy jutottam haza?-tettem fel magamnak a kérdést. Hirtelen mint egy villámcsapás eszembe jutott az erős kar és az illat. Elmosolyodtam, de nem volt időm tovább gondolkozni, mert Noah és az anyám hangját hallottam a konyha felől. Kipattantam az ágyból, majd a fürdőszobám felé vettem az irányt. Lezuhanyoztam, majd gyorsan felöltöztem és a konyhába siettem. A konyhába lépve anyám megpillantott és rögtön oda sietett hozzám. 

-Jól vagy? Minden rendben van kicsim? - záporoztak felém anyám kérdései, miközben ellenőrizte arcomat, nincsenek- e rajta sérülések. 

Miután megnyugtattam, hogy jól vagyok Noah felé pillantottam és össze találkozott tekintetünk. Tekintetéből most nem vadságot, hanem aggodalmat véltem felfedezni. Megköszörülte torkát, ami után szóra nyitotta száját, de anyám megelőzte. 

-Kedves Noah, örülnénk ha meghívhatnánk vacsorára. Nemrég készült el a tejszínes csirke, remélem szereti.

-Köszönöm, de bármennyire is szeretnék nem tarthatok önökkel, mert még sok elintéznivalóm van. Nem is alkalmatlankodok tovább. Örültem hogy megismertem önöket, akkor távozom is. Viszont látásra. 

-Én is örültem, köszönöm még egyszer, hogy megmentette a lányomat. 

Majd anyám felém fordulva így szólt:

-Kincsem kérlek kísérd ki a megmentődet, én addig megterítek. - azzal neki is látott az előkészületeknek. 

Noah felé fordultam és az ajtóig kísértem. A küszöböt átlépve felém fordult. Arcélemet végig simítva egy csókot lehelt ajkaimra. Kacéran rám mosolygott, fülemhez hajolt és bele súgta:

-Tudom, megköszönnéd, de ne most tedd, hanem majd ha kettesben leszünk. 

Sarkon fordult, beszállt a liftbe, megfordult, pimaszul rám mosolygott, majd a liftajtó szépen lassan becsukódott. Én csak álltam és néztem magam elé miközben csókja ízét éreztem ajkaimon.