Kuroo pici feladója

4. fejezet

A délutáni meccsek után Chieko a tornateremben maradt. Többet játszottak, mint tegnap, és Chiekót kimerítette az utolsó szett. Végül 27-29-re nyertek a Seijoh ellen, de addigra már alig állt a lábán. Aznap nem futás, hanem vetődés volt a vesztes büntetése. Chieko, ahogy a teremben körbe-körbe hasaló majd feltápászkodó fiúkat nézte, igazán hálás volt a csapatának azért a győzelemért.

A többiek már az öltözőben voltak, ő azonban nem tartott velük. Chieko sosem volt szégyenlős a nekomás fiúk előtt, aznap reggel mégis a szobájában vette fel a gyakorlóruháját. Tudat alatt szándékosan kerülte a találkozást Kurooval. Nem volt kész a szemébe nézni a tegnapi után, hiába lettek világosak az érzései. Vágyott a kapitányra. Tadaakinak igaza volt, több esze is lehetne ennél! Bármennyit gondolkodott, ugyanarra a megfontolásra jutott: minden megéri Kurooval. Tudta, hogy hülyeség, és a jobbik esze figyelmeztette, hogy nem törődhet most ezzel. Ahogy eddig, a röplabdára kell összpontosítania, az érzéseit pedig félretenni, amíg egyedül marad.

Hátrébb húzódott, amikor a Seijoh végzett a büntetésével és a fiúk elindultak az ajtó felé. Megígérte, hogy megvárja Tadaakit, a csapattársaival azonban nem akart találkozni. Chiekónak nem volt hová bújnia a szemük elől. Az ajtót kinyitva Iwaizumi érdeklődő pillantást vetett rá, Oikawa pedig széles mosolyt küldött felé.

– Chieko-chan! – szólította meg vidáman. Chieko megrezzent. Oikawa bármilyen kedvesen beszélt hozzá, épp a háta közepére sem kívánta, hogy a Seijoh felfigyeljen rá. – Igazán jó voltál ma délelőtt. – A kapitány tovább csevegett, az édes mosoly azonban nem ért el a szeméig, a pillantása fürkész és komoly maradt. – Aki-chant várod, ugye?

Oikawa ártatlan arcot vágott, Chieko mégis elvörösödött, amikor kuncogást hallott a hátuk mögül. Legszívesebben eggyé olvadt volna a fallal, csak ha megszabaduljon a lehetetlen helyzetből.

– Ne csináld már! – Tadaaki fáradtan, kis ingerültséggel szólt Oikawára.

– Semmit sem csináltam – csivitelt a kapitány, most már a szőkét nézve.

A kuncogás erősödött hátuk mögül. Hanamaki barátságosan hátba vágta Tadaakit, ahogy elment mellette.

– Elég, ha később szeded szét Oikawát, ne várasd tovább a barátnődet – szólt rá vigyorogva, a megjegyzésével általános jókedvet szabadítva el a Seijoh-sok között.

– Nem vagyok a barátnője – sziszegte Chieko félig a zavartól, félig a haragtól vörös arccal. Túl kevés időt töltött el velük, hogy megszokja a stílusukat. Tadaaki akármennyit beszélt a csapatáról, az nem készítette fel Chiekót egy tényleges találkozásra.

– Persze, Naito meg nem tud szerválni – kuncogott Hanamaki, amikor már elment mellettük.

– Hé, tényleg nem tud! – Kindaichi is beszállt a csipkelődésbe, amikor Iwaizumit és Oikawát már hallótávolságon kívül tudta. Kétkedő pillantást vetett Chiekóra, ahogy odaért hozzá. – Nagyobb biztonságban lennél a saját csapatoddal, mint velünk, Hirai-san. - Még a tiszteletteljes hang sem leplezte egészen a mögötte megbúvó gúnyt.

Tadaaki meglegyintette az elsőévest, mire egyből lehervadt a mosoly az arcáról.

– Ne beszélj így vele! – szólt rá keményen. Kindaichi azonnali visszavágását Iwaizumi éles hangja szakította félbe.

– Mindketten fejezzétek be és indulás! – A másodkapitány szigorú arccal jött vissza a tornaterembe. – Dolgunk van! – Kiterelte a csapatát a szabadba. Az égen gyülekező sötét felhők hasonlítottak Iwaizumi borongós kedvére, ahogy a távozó elsőéveseket figyelte.