Kuroo pici feladója

11. fejezet

– Tetsu, beszélhetnénk? – Kuroo Chiekóhoz fordult. A lány közte és Kenma közt ült a vonaton, iskolatáskáját az ölében nyugtatta.

– Most? – Kenmára nézett, de a fiú elmerült a telefonjában. Kuroo látta, hogy Chieko ingatja a fejét.

– Persze, nem nagy dolog. Igazából... szombaton nem tudok menni az edzésre. Nagy baj? – Kuroo nyelt egyet. Chieko lehajtott fejjel, alulról nézett rá, még ártatlanabb kifejezést varázsolva az arcára. Mivel Kuroo nem válaszolt, nagyot pislantott, és folytatta. – Írt a régi csapattársam, hogy játszanak Tokióban, és elhívott megnézni. Ezer éve nem láttam őket, szóval...

Kuroo felemelte a kezét. Chieko elpirult és becsukta a száját.

– Ne folytasd. Menj el. – Kuroo hátradőlt az ülésen, a kezét visszaejtette az ölébe. – Az edző amúgy is Levvel és Kenmával akar most foglalkozni, ugye? – Rámosolygott a szőke fiúra, de csak egy kelletlen horkantást kapott válaszul.

Chieko bólintott, Kuroo helyett a táskáján összekulcsolt kezét nézte. Nem folytatta a magyarázatot, pedig Kuroot érdekelte volna. Hazafelé tartottak iskola után, az egyetlen nap, amikor nem volt délutáni edzésük. Chieko Kenmával együtt jött ki az épületből, és a vonaton is inkább vele beszélgetett, amíg a fiú nem kezdett játszani egy rövid szünet után.

Kuroo nem bánta, hogy ezt teszi. Abban maradtak Chiekóval, hogy jobb, ha természetesen viselkednek egymással a többiek előtt. Kicsit nehezebben állta meg, hogy ne köszöntse csókkal, miután lefeküdt vele, de Kuroo legalább egy ölelést és néhány titkos cirógatást megengedhetett magának. Chieko közvetlen volt a csapatával, és az alsóbb éveseket folyton ölelgette, akikkel összebarátkozott.

Kuroo elnéző mosollyal figyelte, ahogy Kenma és Chieko megosztoznak egy fülhallgatón. A vonat és a körülöttük lévők hangja elnyomta a zenét, de Kuroo a fiú telefonján látta, hogy valami fura pittyegés lehet, amit Kenma általában hallgatott.

Örült, hogy Chieko aznap velük tart, de annak nem, hogy tanulni ment Kenmához. Esélye sem volt rendesen elbúcsúzni tőle a szőke feladó előtt, és mivel Chieko komolyan vette a korrepet, egy darabig nem is nézné meg a telefonját.

– Hé, kockafejek – szólt rájuk –, gyertek! Leszállunk. – Kuroo nem volt biztos benne, hogy Kenmának feltűnt, hol vannak. Chiekónál nem is bízott ebben. Az előző hétvége óta nem járt nála, és Kenma is először hívta át magához.

Kenma szó nélkül adta vissza a lány fülhallgatóját, és a táskáját felvéve odament Kuroohoz. Chieko is követte őt, finoman hozzásimulva a kapitányhoz, amikor megállt mellette. Kuroot melegség járta át. Megszorította Chieko kezét, de rögtön elengedte, miután leszálltak.

– Mit csináltok hétvégén? – Chieko előbb Kuroora, majd Kenmára nézett, beszélgetést kezdeményezve. Kuroot nem zavarta, hogy egy darabig csendben mentek egymás mellett a járdán, de a kis feladója nem sokáig bírta ki beszéd nélkül.

– Nincs tervem – mondta Kuroo. Nem is várt Kenmára. Tudta, hogyha nem muszáj, ő nem kezd beszélni. – Te, gondolom, a meccsre mész. Hol lesz?

– A Fukoroudaniban. Partnerkapcsolat, meg ilyenek – forgatta a szemét a lány. Kuroo a grimasz ellenére is vágyódást érzett a hangjából.

A gyakorlások során ők is találkoztak az iskola röpicsapatával, Kuroo pedig már régi barátságot ápolt a kapitánnyal. Chieko nem sokat mesélt a Niiyamában töltött egy évéről, Kuroo a legtöbb ilyen elejtett félmondatokból szedte össze.