Kuroo pici feladója

6. fejezet

Ha nincs alapozó a táskájában, Chieko bajba kerül. Amikor meglátta a harapásokat a nyakán hétfő reggel, úgy rohant ki a fürdőszobából, hogy kétszer is megcsúszott a tükrös parkettán. Már egyébként is késésben volt a reggeliről, de addig nem jött ki a szobájából, amíg helyre nem hozta a kinézetét. A szokásával ellentétben Chieko egészen a bemelegítés kezdetéig kibontva hagyta a haját. A változás nem kerülte el a csapattársai figyelmét, és Chieko nehezen kezelte, amikor hirtelen a figyelem középpontjába került a frizurája miatt. Ám az egyetlen, akire számított, egész reggel nem nézett rá. Chieko is félve pillantott a kapitányra. Nem tudta elrejteni a zavarát, ezért amíg mind együtt voltak, jobbnak látta, ha távol marad Kurootól.
Aznap délután a csapatuk búcsút mondott a Seijoh-nak. Az utolsó játszmáikra készültek a közös ebéd és a rövid pihenő előtt. Chieko kétszer olyan keményen csinált mindent, mint általában. Csak a beszélgetés felére emlékezett előző estéről, és nem tudta, Kuroo viccelt-e, amikor azt mondta, nem lesz vele elnéző.
Chieko nem akart okot adni rá. Már a pályán álltak, Chieko lassan körzött a bokájával. Várta, hogy kiszálljon a testéből az izgalom. Hiába fedte el a sérüléseit, amióta felfogta a haját, úgy érzete, meztelen, és mindenki a nyakát bámulja.
Megkeményítette magát, amikor a háló előtt a csapatukkal szoros körben állva Kuroo biztató szavait hallgatta. Hagyta, hogy a kapitány hangja körbe vegye, az értelme mégis elúszott a feje felett. Egyik oldalról Yamamoto, a másikról Kuroo fogta a derekát. Amikor eleresztették, Chieko súlytalannak érezte magát.
A kábulata kitartott, amíg először érintette meg a labdát. Chieko magára talált, és a szett végéig csak a játékra koncentrált. Az utolsó meccsük volt a Seijoh ellen, és nem tudta, játszhatnak-e még velük valaha. Élvezte a kihívást, amit a másik csapat nyújtott, és azt, hogy összetartozik a srácokkal a saját oldalán.
Amíg Kuroo a hátsó sorban volt, Chieko nem gondolt az éjszakára. Azonban, amikor egymás mellé kerültek a kapitánnyal, Chieko elvétette a ritmust. Kétségbeesetten küzdött, hogy visszaszerezze a kontrollt maga és a labda felett is, így levegő után kapkodott a második szett végére. Izzadság folyt le a halántékán. Chieko a térdére támaszkodva pihegett a harmadik szett előtti szünetben. A mellkasára hullt cseppek alapozófoltokat hagytak a ruháján.
– Chieko! – Kuroo hangjára összerezzent és azonnal kihúzta magát. – Tarts ki még egy kicsit – mondta, a kezébe nyomva egy vizes üveget –, a többit majd mi megoldjuk.
Chieko elpirult, amikor a kapitány rámosolygott és megérintette a vállát. Nem tudta, Kuroo hogy tud ilyen mesterien színlelni. Minden gesztusa olyan volt, mint korábban. A pályán Kuroot semmi sem árulta el. Hagyta, hogy Chieko összeszedje magát, mielőtt folytatták a játékot. Higgadtnak tűnt, de Chiekónak még a kezdő pozícióján állva is égett az arca.
A meccs utolsó része észrevétlenül suhant el. Chieko gépiesen játszott, pontosan adott fel, de nem figyelt oda igazán. A kék és fekete felsők összemosódtak, szemét a labdán és a következő lépésén tartotta. Amikor megszerezték az utolsó pontot a győzelemhez és Lev lelkesen átkarolta, Chieko egy még nem fogta fel, hogy vége. Felnézett a csapattársai gyűrűjében, érzete a hátán a gyengéden paskoló kezeket. Boldogok voltak, és ez rá is átragadt. Átölelte Yakut és Yamamotót és felnevetett a megkönnyebbüléstől. Túl voltak rajta. Chieko képes volt visszazökkenni az addigi életébe, mintha ami Kurooval történt, nem számított volna.
Ahogy a lelkesedés alábbhagyott, kibontakozott a srácok közül. A szeme Kuroot kereste, és hamar meg is találta Oikawával, a Seijoh-sok mellett. A két kapitány felszínesen csevegett. Chieko látta, hogy Oikawa nevet és a tarkóját dörzsöli, a tartása azonban merev volt. Kuroo kis távolságot tartott tőle, végül hátat fordított és beszélgetésbe merült a hozzájuk lépő Iwaizumival. Mindkét kapitány sűrűn nézett oldalra, a csapata felé, de a kék és fekete pólók gyorsan összekeveredtek a pályán.
Chieko tétován közeledett a Seijoh-hoz. Tadaakival egy szót sem váltottak a meccs kezdete óta, és Chieko rengeteg dolgot akart mondani neki. Elsiklott Yaku és Hanamaki között, felhúzott vállal ment el az őt figyelő Oikawa előtt, és Tada háta mögött állt meg. A fiú nem vette észre, ez mosolygásra késztette Chiekót.
– Megvagy! – Oldalba bökte és felnevetett, amikor Tadaaki megugrott.
– Jézusom, Chia! Miért csináltad?
Tadaaki elkapta a kezét és lenyomta maga mellé, mielőtt Chieko újra megbökte. A hangjával ellentétben az arca nem volt haragos. Chieko rámosolygott és kihúzta a kezét a szorításból. Bocsánatkérőn ingatta a fejét és hátrébb lépett.
– Üdvözlés. – Felnézett a fiúra. Mindkét kezét a háta mögé dugta, jelezve, hogy nem bosszantja tovább. – Láttad, hogy írtam neked? Egy csomót vártam!
– Reggelig nem – nézett félre Tada, a hangját lehalkítva. – Későn mentünk vissza a szállásra.
– Izgi! Mi történt? – Chieko ugyanolyan halkan beszélt, óvatos pillantást vetve a pár méterre lévő kapitányokra.
– Beszélgettünk. – Tada az égre emelte a szemét, közben lehúzta a térdvédőjét. – Komolyan, ne vágj ilyen fejet! – Elvörösödött, nevetésre fakasztva Chiekót. Tadaaki mellett elfeledkezett az aggodalmáról.
Chieko kihúzta a gumit a hajából. Kuroo, aki épp csak minden második szóra figyelt Oikawa fecsegéséből, elbűvölten nézte. A lány megrázta a fejét, a haja szétterült a hátán. Kuroo kinyitotta majd becsukta a száját, elfelejtve, mit akart mondani a Seijoh-s kapitánynak.
– Chieko-chan igazán csinos. – Kuroo megrezzent, rábámult Oikawára.
– Mi van?
Oikawa elmosolyodott, Kuroot egyre jobban összezavarva.
– Őt nézted, nem? De most, hogy figyelsz rám – folytatta vidáman, tovább fürkészve Kuroot –, azt mondtam, hogyha a csapatod összeszedte magát, találkozzunk odakint. Van számotokra... – Oikawa nem tudta befejezni, mert Kuroo a szavába vágott, amint elmúlt a döbbenete.
– Nem rá néztem! – Talán jobb lett volna, ha annyiban hagyja, de Kuroot már bosszantotta a mindentudó kifejezés Oikawa arcán.
A következő pillanatban Kuroo már átkozta magát, hogy megszólalt. Oikawa kíváncsian állt mellé, ugyanabba az irányba fordulva. Kissé előre dőlt, csípőre tette a kezét, és hol a velük szemben lévő Tadaakit és Chiekót, hol Kuroo arcát fürkészte.
– Hát akkor, Kuroo-chan? – kérdezte ártatlanul. Kuroonak megrándult egy izom a szája szélén a becézést hallva. Oikawa szerette eljátszani a dilettánst, de a szemén látszott, hogy komoly és veszélyes. Bármit tett is, Kuroo emiatt már nem kérte ki magának. – Aki-chan érdekel?
– Az érdekel, miért viseli el bárki, hogy így nevezd. – Kuroo összeszorított foggal fojtotta vissza a mondat többi részét. Nem is várt választ, így amikor Oikawa kinyitotta a száját, megfogta a karját és elfordította a feladójától. – Mondd, mi lesz délután – erőltetett magára nyugalmat. Kuroo igyekezett elterelni a figyelmét Chiekóról. Zavarta, hogy bárkivel lehetett volna a teremben, mégis a szőke fiút választotta.
– Ez durva volt! – Oikawa összefonta a karját a mellkasa előtt. Kuroo nem vette fel. Kezdte meglátni, mikor tettet balhét a másik kapitány, és mikor bántódik meg valójában. – De hé! Méltón szeretnénk lezárni a tábort – mondta, már komolyabban. – Még titok – hajolt közelebb –, de az edzők szerveztek egy kis sütögetést, mielőtt elindultok. Ügyelj rá, hogy éhesek legyetek – kuncogott Oikawa –, én majd gondoskodom a saját csapatomról.
Túl gyorsan váltott a barátságos és a felelősségteljes közt. Kuroo nem tudott felelni, mert Oikawa elfordult tőle, és emeltebb hangon szólt oda a csapatának.
– Srácok! Pakolunk! – Angyalarccal nézett vissza Kuroora. – A csevegést folytassuk utána, jó?
A két csapat együtt hamar rendbe rakta a tornatermet. Kuroo örült, hogy a fiúk jól kijönnek a vendéglátóikkal, de Chiekót nem tudta hova tenni. Ha Lev vagy Inouka nem beszélt hozzá, teljesen megfeledkezett a körülötte lévőről, és inkább a Seijoh-s szőkével törődött. A többi türkiz pólós nem közelítette meg, Kuroonak azonban egy is elég volt a bosszúsághoz.
A helyzet változatlan volt ebédkor. Chieko elnézést kért, kihátrált Yaku és Yamamoto beszélgetéséből, és csatlakozott a fűben ülő Tadaakihoz és Hanamakihoz.
– Kapitány! – Kuroo félre nyelt Lev kiáltására. – Hirai-san miért tűnik el mindig a Seijoh-val?
Kuroo a fogát csikorgatta. Nem örült a kérdésnek, főleg, mert a közelükben álló egy-két csapattársa szintén érdeklődve nézett rá.
– Barátkozik – mondta kelletlenül. – Hirai-san a környéken járt iskolába. – Kuroo formalitással leplezte az érzéseit. Tudta, hogy a lány a prefektúrából jött, de nem gondolta, hogy bármelyik Seijoh-st ismerte volna. Mégis, ahogy hallotta Chieko vidám csicsergését a két ütő közt, nyugtalanság fogta el.
– Amúgy miért nem tőle kérdezed? – Lev félre nézett. – Chieko sok mindent mesélhet neked korrepen, ha a matek még mindig nem ment a fejedbe!
Kuroo elvigyorodott, de a finom csipkelődéstől sem javult a kedve. Visszatért az ebédjéhez, kiélvezve, hogy egy percig épp senki sem szól hozzá. Nem akarta beismerni, de elfáradt. Hosszú út várt még rájuk hazáig, és remélte, hogy a csapata rendben lesz majd. Pihenni akart a vonaton, amíg Tokióba érnek. Össze kellett szednie magát, mielőtt találkozik Kenmával. A nyugalomról szőtt álmai azonban szertefoszlottak. Oikawa lelkesen szólongatta, végül megállt előtte. Kuroo felöltötte a legszebb mosolyát a másik kapitánynak, és elfogadta a telefonját, hogy a következő találkozóig elérhetőségeket cseréljen vele.
*
Chieko szoros öleléssel búcsúzott el Tadaakitól. Mielőtt visszament a sajátjaihoz, tétován nézett Oikawára. A kapitány rámosolygott, tovább fokozva a zavarát.
– Engem se hagyj ki – nyújtotta ölelésre a kezét, de Iwa tarkón vágta.
– Ne zaklasd a feladójukat, szarfejű!
Chieko lesütötte a szemét és visszasietett a csapatához. Hallotta Yamamoto fojtott nevetését, amitől kényelmetlen érzése támadt. Ahogy elköszöntek a Seijoh-tól, Chieko lassan sétált a sor végén. Nézegette az ismerős utcákat, elraktározta magában a levegő és a virágok illatát. Szép tavasz volt. Chieko minél többre akart emlékezni az ott töltött három napból, mert sokat jelentett neki. Nem tudta, hányadán állnak Kurooval, de hitt benne, hogy a kalandjuknak lesz folytatása.
Aznap nem maradtak kettesben. Chieko kihasználta a szabad idejét, hogy Tadával lehessen. A mindennapos beszélgetések nem helyettesítették a találkozást. Chieko megígérte, hogy amint lehet, meglátogatja őt, de gyakran a hétvége valamelyik napját is a tornateremben töltötte.
Kuroo eltökélte, hogy idén játszanak a nemzetin. Chieko tudta, hogyha a Nekoma kijut, ő legfeljebb szurkolni mehet, de szeretett a fiúkkal lenni. Ragaszkodott hozzájuk, még ha séta közben le is maradt tőlük. Amíg látta a piros melegítőket maga előtt, nem félt. Úgy érezte, számítanak rá, ő pedig számított Kuroora.
A szíve hevesebben vert, ha eszébe jutott a kapitánya. Chieko még akkor sem pirult el jobban, amikor végre kiszedett pár részletet Tadaakiból az elmúlt estéről. Ő azonban hallgatott. Ahogy a harapásnyomokat, úgy az érzéseit is elrejtette mások elől. Egyelőre a barátja sem volt kivétel.
Chieko nem tudta, hogy mondja el neki, mi történt. Túlságosan hatott rá Kuroo minden érintése. Le kellett sütnie a szemét a kapitány előtt, mert elárulta volna. Közel kerültek egymáshoz, de nem tudta, ez nappal is érvényes-e.
Bizonytalan volt, hogy szólítsa meg Kuroot, ha mások is hallják. Ő szinte a kezdetektől a keresztnevét használta, de Chieko fiatalabb volt. Nem tudta, hogy a bizalmas tónust ő is megengedheti-e magának. De ez kisebb gond volt. Chieko direkt tartotta magát távol Kurootól, mert egyébként megérintette volna. Tudta, hogy mire iskolába mennek, össze kell szednie magát, de azt is, hogy nem lesz egyszerű.
Átadta magát Kuroonak, és szerelmes lett. Hagyta, hogy hozzá érjen, és beigazolta a pletykákat magáról. A kapitány volt az egyetlen, Chieko mégis úgy érzete, hibázott. Korábban a lelkiismerete megvédte a zaklató levelektől. Chieko két tűz közé került. Nem akart alapot adni a gonosz szóbeszédnek, mégis folytatást akart Kurooval.
Tetsurou-t szeretni nem bűn, döntötte el, és sosem fogja megtudni, mit beszélnek rólam. Nem igaz és nem engedem.
Chieko bízott a csapatában, de ezt egyedül akarta megoldani. A leveleket össze tudta tépni, és akkor úgy tűnt, mintha sosem léteztek volna. Amíg távol voltak a fővárostól, mindez kitörlődött a fejéből. Chiekónak csak akkor jutott eszébe a másnap, amikor a mágnesvasút beszáguldott Tokióba. Yaku és Inouka között ült, bedugott füllel. A feje elnehezült, félig a háttámlán, félig az elsőéves vállán pihent. A fiú nem szólt érte, Chieko pedig csak sokára vette észre, de akkor azonnal kiegyenesedett az ülésen. Fáradt volt, ezt mégsem engedhette meg magának. Zavartan markolta meg az ölébe ejtett telefonját. Mielőtt elfordult a fiúktól, összeakadt a pillantása a vele szemben ülő Kurooval.
A kapitány érdeklődve nézte Chiekót. A lány alig szólalt meg, amióta felszálltak a vonatra Sendaiban, és mire Kuroo leült hármójukhoz, már zenét hallgatva bóbiskolt. Akkor azonban láthatott valamit Kuroo arcán, mert kihúzta a fülhallgatóját.
– Hm?
– Negyed óra múlva megérkezünk. – Kuroo hirtelen nem tudta, mit mondjon, mert nem szólította meg a feladóját. Kenmával beszélgetett, csendes rezgés jelezte, hogy a fiú válaszolt neki. Kuroo félretette a telefonját, hogy zavartalanul figyelhessen Chiekóra. – A többieknek már mondtam, de holnap délután edzés. Pihend ki magad.
Kicsit előrébb dőlt, de észbe kapott, mielőtt megérintette Chieko térdét. Kuroo talán életében először örült, hogy Yaku vitába szállt vele, mert elterelte a figyelmet a kinyújtott kezéről.
– Ne hazudj, nekünk nem mondtad! Egy hajcsár vagy, Kuroo! – Yaku rosszallóan nézett rá. Kuroo felnyögött.
– Arról nem tehetek, hogy nem figyelsz rám. Az edzés pedig muszáj, Kenmának vissza kell rázódnia.
Kuroo hátradőlt az ülésen, kikerülve Chieko illatos közelségét. Értetlen kifejezés suhant át a lány arcán, de nem kérdezett semmit. Kuroo megnyugodott. Kellemetlen érzése támadt, ha mesélnie kellett Kenmáról Chiekónak. Fordítva talán kétszer történt, és Kuroot idegesítette, hogy bármit mondott is, semmit sem tudott kiolvasni Kenmából. Talán legközelebb, gondolta, mégsem arra akarta szánni az estéjét, hogy a Chiekóval töltött időt beszélje meg a szőke feladóval.
Kora este váltak el egymástól a pályaudvaron. Nem mentek vissza az iskoláig, de Kuroo nem aggódott. A srácok többnyire egy környékén laktak, és tudta, hogy talán becsukott szemmel is eltalálnának Nerimába. A hazafelé tartó metrót várva Kuroo meglátta Chiekót valamivel távolabb. Az övé volt az utolsó piros melegítő, ahogy sorra köszönt el a csapattársaitól menet közben. Megfeledkezett arról, hogy iskolába menet is látni szokta Chiekót. Mellé szegődött, és miután felszálltak, megszólította.
Chieko zenét hallgatott, lehajtott fejjel pötyögtette a mobilját. A haját még mindig kibontva viselte, sötét tincsek fedték el a Nekoma logó felső harmadát a pulóverén. Kuroo nem tudta, mi történt a szokott fonatával, de amikor megérintette a lányt, és felé fordult, megértette. A haja nem takarta el a nyakát, és Kuroo alapozófoltos vörös nyomokat vett észre a dzseki gallérja alatt.
Hirtelen kiment a fejéből, mit is akart Chiekóval. A lány felnézett rá, kihúzta a fülhallgatóját és zsebre tette a telefonját. Egy el nem küldött üzenet még világított a kijelzőn. Kuroo olyan közel állt hozzá, hogy a nyakán érzete a pici feladó lélegzetét. Különös érzés öntötte el, amikor Chiekonak lassan elvörösödött az arca.
– Tetsu? – Chieko magas hangja mosolygásra késztette Kuroot. A lány lesütötte a szemét, de nem mozdult a közeléből. Kuroo jó jelnek vette.
– Elkísérhetlek? – Másképp beszélt vele, mint a vonaton, és Kuroo nem tudott mit kezdeni a változással. Chieko lehajtott fejjel bólintott. Meg kellett volna nyugodnia, Kuroot mégis frusztrálta, hogy Chieko nem néz a szemébe. – Ne a földet bámuld, ha beszélek hozzád! Nem bántalak. – Gyengédséggel próbálta elvenni a mondat élét. Kuroo nem mindig tudta, hogy bánjon Chiekóval, de sejtette, hogyha ráförmed, nem a legjobb neki.
– Nem, csak harapsz, kapitány. – Chieko elmosolyodott. Halkan beszélt, és valami megcsillant a szemében.
– Te meg karmolsz, cicamica. A vécén kellett pólót cserélnem, hogy Yamamoto ne szekáljon halálra. – Kuroo egészen ellazult, hogy Chieko nem utasította vissza. Ő is játékosan beszélt, de amit mondott, komoly volt. Amikor előbb megérezte, majd meglátta a karmolásokat a derekán és a vállán, tényleg lemondott az öltözőről. A piros csíkokkal a felkarján nem tudott mit csinálni, de szó nélkül hagyták. Vagy szerencséje volt, vagy éppen senkinek nem volt kedve rákérdezni a magánéletére a délelőtti meccs előtt.
Chieko reflexszerűen nézett a kezére, majd vissza Kuroora. Az arca még piros volt, de már állta Kuroo pillantását.
– Legközelebb vigyázok, de neked nem muszáj.
Chieko a táskája pántját szorította. Kuroot meglepte a nyíltsága, mert ő nem tudta, hogy közelítsen a dologhoz. A lány komolyan vette őt. Eltökéltnek hangzott, de Kuroo leginkább csak reményt látott az arcán. Találkozni akart vele másnap, edzés után, Chieko várakozását látva mégis összezavarodott. Egy pillanatra nem tudta, melyiküknél van az irányítás.
– Márpedig fogok – mondta. Chieko biztosan félrebeszélt. Észhez kellett térítenie, mielőtt valami meggondolatlant csinál. Kuroo aggódott. A viszonyuk törékeny volt, és a metró nem tűnt a legalkalmasabb helynek, hogy ezt megvitassák, de már nem léphetett vissza. – Chieko, oda kell figyelned magadra! Nem akarom, hogy bajod legyen ebből.
– Belőled? – A lány lebiggyesztette az ajkát. – Nagyobb baj nem érhet, mint hogy hogyan takarjam el a nyakam edzésen, amíg így néz ki.
– Ha bocsánatkérést vársz...
– Nem, nem! – szakította félbe Chieko. – Egyáltalán nem bánom! Azt akartam mondani, hogy ne aggódj miattam. Megleszek, igazán. – Chieko eleresztette a táskáját, két kézzel kapaszkodott a korláton. Kuroo érzete, hogy a kezéhez ér. Forróság áradt szét az ujjaiban, nem húzódott el Chiekótól.
– Remélem, nem akarod otthagyni a csapatot – mondta halkan. Kuroo elvesztette a beszélgetés fonalát. Nem így tervezte, de a lány összezavarta.
– Miért akarnám? Jesszus, Tetsurou! – Chieko felnevetett, de az öröm hamiskás volt az arcán. – Ti vagytok a családom! Ha csak nincs rá okod, hogy elküldj, az utolsó évem utolsó napjáig maradok.
Chieko lehajtotta a fejét, el is halkult, mire befejezte. Kuroonak oda kellett figyelnie, hogy pontosan értse őt. A lány már nem színlelt vidámságot. Finoman mozgatta a lábát, mintha eltaposna egy bogarat, és a padlót nézte az edzőcipőik orra közt.
Kuroo nem tudta, mi lelte. Talán először látta akkorának a lányt, mint valójában. Leejtette a vállát, és a belőle sugárzó energia is elapadt. Kicsi volt lehajtott fejjel, az arca elé hulló barna hajjal. Kuroot megijesztette a látvány. Nem szerette, ha a társai lehangoltak, de Chieko még ennél is mélyebben hatott rá. Nem akarta, hogy aggódjon. Nem akarta, hogy elmenjen. Kettejüknek dolguk volt egymással.
– Chieko. – Kuroo megérintette az arcát. A lány engedte, hogy felemelje a fejét, de a pillantása csak lassan követte. Kuroo nem eresztette az állát, beszéd közben megsimogatta a feladóját. – Ne gondold túl. Nem akarom, hogy kilépj. A csapatunknak szüksége van rád. – Vett egy nagy levegőt. – Nekem is. – Kuroo félre nézett, mert a lány csillogó szeme összekuszálta a gondolatait. – Most menj haza, pihend ki magad, és holnap délután találkozzunk a tornateremben! Meddig érsz rá?
Kuroo eleresztette, amikor már biztos volt abban, hogy Chieko nem hajtja le a fejét. Kezdte összeszedni magát. Visszaszerezte az események feletti uralmat, de nem szívesen ismerte be, hogy Chieko megingása kellett hozzá.
– Estig, miért? – Chieko meglepődött. Az edzések általában két és fél órásak voltak, de bármeddig nyúlt is, hét körül már be szokták fejezni. Kuroo sejtette, hogy erre gondol, és elmosolyodott. A gyakorlás egy dolog volt, utána viszont kettesben maradhatott Chiekóval.
– Holnap, az edzés után maradj egy kicsit. Szeretnék veled... beszélgetni.
Kuroo először nézte meg alaposabban a feladóját. Előző este csak halványan látta, de ott, lámpafényben elbűvölő volt az arca. Minden érzelmet azonnal leolvasott róla, ellentétben a gyakorlással. Chieko, ha a pályán állt, elnyomta, mi jár a fejében. Akkor viszont nem viselt mezt, és Kuroo észrevette az izgalmat a zöld szemében. Chieko ajka szétnyílt, elmosolyodott. Megmozdította a kezét a kapaszkodón, észrevétlenül hozzáérve Kuroohoz.
– Miért nem most, kapitány? – Chieko másképp szólította meg, mint a srácok. Ha Lev hívta kapitánynak, Kuroonak néha borsódzott a háta, és ha Yaku tette, tudta, hogy többnyire csak gúnyolódik. A feladója azonban úgy mondta, mintha a nevét sóhajtaná a fülébe. Kuroot jóleső borzongás lepte meg. Chieko játszani akart, ő pedig szívesen fogadta.
– Azért, cicám, mert a metrón vagyunk – suttogta, szélesedő mosollyal. Chieko elpirult. A vörösség eltűnt a nyakán, az alapozó maradványai alatt. – Nem lenne jobb emberek nélkül?
Kuroo hallotta a feladója sóhaját. Tényleg örült volna, ha kettesben vannak a kocsiban. Feltűnés nélkül nem tudta megérinteni Chiekót, így letett róla.
Hülye volt, hogy pont akkor gabalyodott bele a lányba, amikor egyébként is el kellett válnia tőle. Kuroo egész nap kitartott, és még Oikawát is hosszabban viselte el, mint amennyit az udvariasság megkövetelt. Ha csak két nappal tovább tart a tábor, akár meg is kedvelte volna, hogy egy kicsit elfeledkezzen Chieko ajkáról. Ahogy a feladója nézte őt, halkan, szájon át lélegzett, Kuroo is nehezebben vette a levegőt. Sok mindent tett volna azzal a szájjal, ha csak tizenöt perce is van rá.
– Tartozom neked valamivel – mondta Chieko, hasonlóan fojtottan. – Holnap beszélhetünk róla. - Megigazította a táskáját. Kuroo látta, hogy még pirosabb lesz a pillanatnyi szünetben, de aztán rászánta magát a folytatásra. – Tetsu, megengeded?
– Mit? – kérdezte Kuroo, de Chieko addigra eleresztette a korlátot és szorosan átölelte őt.
– Megyek haza – suttogta a lány a füle mellett. – Szép álmokat.
Kuroo érezte, hogy a mellkasához simul, majd elereszti, mielőtt viszonozhatta volna. Chieko nem nézett vissza, amikor leszállt a következő megállóban. Kuroo vagy egy percig nem engedte le a kezét. Érezte a pici lány melegét és súlyát, az illata is sokáig maradt az orrában. Ki kellett vernie a fejéből, mielőtt odaér Kenmához. Neki feltűnt volna Kuroo szokatlan viselkedése, és semmi kedve nem volt magyarázkodni.
Kuroo csak annyi időre állt meg otthon, hogy lezuhanyozzon, egyen, magához vegye a tanszereit meg a másnapi egyenruháját. Kenmával gyakran aludtak egymásnál, Kuroonak már volt néhány dolga a fiú szobájában.
Nem akarta sokáig váratni Kenmát, de csak vacsoraidő után érkezett. A szőke feladóját a szobájában találta. Kuroo már messziről látta a tévé kékes fényét az ablakból, mert Kenma gyakran felejtette el behúzni a sötétítőt.
– Mióta ülsz ott? – kérdezte köszönés helyett, ahogy letette a dolgait odabent. Kenma pizsamában ült a tévé előtt, Kuroo inkább csak sejtette, mint látta őt a felhúzott kapucni alatt.
– Szia, Kuro. – Kenma nem nézett fel a játékából. Kuroo nem bánta. Nem kellett engedélyre várnia, kivette a saját ruháit Kenma szekrényéből és nekiállt átöltözni.
– A tábor húzós volt – mondta Kuroo, ahogy belebújt egy pólóba. Örült, hogy Kenma háttal van neki, és nem látja a sérüléseket rajta. – Nem annyira, mint a nyári, de a Seijoh elég jó. Azért nem sokszor győztek le – nevette el magát Kuroo. Elégedett mosoly telepedett az arcára, ahogy eszébe jutott Oikawa.
– Na, remek. – Kenma letette a kontrollert és megfordult. Kuroo az ágya szélén ült, lenézett rá. Kenma oldalra hajtotta a fejét, és ritka, érdeklődő pillantást vetett Kuroora. – Tamahikóval boldogultatok ilyen jól, vagy túloztál, és a Seijoh szánalmas?
– Nem ő volt a kezdő feladónk, hanem Chieko. – Kuroo a hajába túrt. Csak képzelte, vagy Kenma tekintete megváltozott? Azonban a fény kihunyt a sárga szemében, és Kenma újra olyan volt, mint korábban.
– Ja, értem. – Az érdeklődés szikrája sem látszott már rajta. Kuroot ezért lepte meg, amikor tovább kérdezett. – Ő az a lány, akiről meséltél?
– Igen, futólag. – Kuroo felsóhajtott. A téma kínos volt, de nem kerülhette el. – Holnap bemutatlak neki az edzésen. Nagy segítség volt, amíg nem voltál – tette hozzá. Kuroo megpróbált témát váltani, mielőtt még jobban belebonyolódna Chiekóba. – Elég jól van a bokád?
– Asszem. – Kenma a két összeérintett talpát nézegette. – Tudok játszani, és nem is tesz jót, ha nem használom.
– Komolyan nem hiszlek el! Nem fogom hagyni, hogy séta közben játssz, hallod? – Kuroo fújt, szigorúan nézett Kenmára. A feladó zavartalanul tűrte, összekulcsolta a kezét az ölében.
– Nem az én hibám volt – mondta kelletlenül –, és ne is tegyél úgy.
– Ha nem nyomkodsz a mozgólépcsőn, akkor nem is esel el, te hülye! Hányszor mondjam? – Kuroo nem volt mérges, de másképp nem tudta kifejezni az aggodalmát. Ha eszébe jutott, mit érzett, amikor hallott Kenma balesetéről, még mindig kirázta a hideg.
– És én hányszor mondjam, hogy a cipőfűzőm akadt be? Nem tehetek róla. – Kenma lehunyta a szemét. Megelégelte, hogy minden alkalommal le kell futniuk ezt a kört Kurooval. – És most fejezd be! Fáradt vagyok ehhez.
– Játszani nem voltál az – morrant fel Kuroo.
– Unatkoztam, amíg vártalak. Mi tartott eddig?
– Utaztam – adott kitérő választ a kapitány. – De nem számít. Elmeséljem, mi történt, vagy ahhoz is fáradt vagy?
– A nagy királytól szedted hétvégén, vagy már magadtól is így viselkedsz? – Kenma felmászott mellé az ágyra. Kuroo lefagyott, egy rövid ideig még a kérdést sem értette. Kenma talán megsajnálta, mert folytatta. – Hagyd, nem fontos. Mesélj! Mindent. – A feladó úgy nyomta meg az utolsó szót, hogy Kuroo nagyot nyelt, de engedelmeskedett neki.
*
Chiekonak kellett a pihenés, de hiába bújt korán ágyba, nem tudott elaludni. A bóbiskolás a vonaton és a beszélgetés Kurooval egyaránt ébren tartotta. Sötétben feküdt, nyomkodta a telefonját, és amíg Tadaaki válaszára várt, az ujja gyakran időzött el a kapitány neve fölött.
[Tadaaki]: holnap fél nyolckor végzek. Iwa tartja az edzést, szóval nem tudom, túlélem-e (˘･_･˘)
[Chieko]: mert mi van Tooruval? Iwa úgy megütötte, hogy nem bír lábra állni? (●´⌓'●) Sose bocsátom meg magamnak!! (De <3)
[Tadaaki]: tegnap volt a pihenőnapja, de a tábor miatt halasztott 乁 ˘ o ˘ ㄏ
[Chieko]: és nektek?
[Tadaaki]: pénteken, de néha becsúszik egy vasárnapi edzés (˘･_･˘)
[Chieko]: szintén. Mondjuk most félek, mert visszajön a kezdő feladónk. Lehet, hogy nekem innentől minden nap pihenés lesz ( ･ั﹏･ั)
[Tadaaki]: ne szívass! Attól, hogy ott van, nem rúgnak ki a csapatból
[Chieko]: tudom ತ_ತ
[Tadaaki]: jó, de?
[Chieko]: ?
[Tadaaki]: csak ez a bajod?
[Chieko]: nem tudom. Félek
[Tadaaki]: Kuroo valami rosszat csinált veled??
[Chieko]: nem!! Ő nem!
[Chieko]: upsz
[Chieko]: (・_・;)
[Tadaaki]: Chieko, mi van? Mondd el
[Tadaaki]: semmi bajod nem volt hétvégén. Ugye?
[Chieko]: ...jó. Megígérem, hogy szombaton elmondom, ha nem oldom meg. Így oké? ಠಿ_ಠ
[Tadaaki]: nem, most
[Chieko]: holnap. Ígérem.
[Tadaaki]: köze van a csapatodhoz?
[Chieko]: ...nem. nem igazán.
[Tadaaki]: döntsd el (˘･_･˘)
[Chieko]: semmihez nem lesz köze holnapra, oké? Megoldom <3
Chieko hiába bízott magában, ennél nagyobbat nem hazudhatott volna. Még akarta nyugtatni Tadaakit és magát is. Utálta, hogy fél iskolába menni, ezért próbált a rá váró jó dolgokra figyelni. Amíg Kuroo mellett volt, biztonságban érzete magát.
A becenév, amin szólította, még mindig zavarba hozta, de jólesőn gondolt rá. Kuroo engedte, hogy átölelje, és Chieko nem is tudta, milyen őrület vezette rá. Egyszerűen hozzá akart érni még utoljára. Boldoggá tette, hogy a kapitány hajlandó rá.
Őt megölelni más volt, mint Tadát vagy akár Oikawát. Pillangók verdestek a gyomrában, és amióta először csókolózott Kurooval, az izgalom az egész testében szétáradt, ha egymáshoz értek. Néha egy pillantás vagy egy hang is elég volt, hogy Chieko elvesszen. Ezt sosem érezte más fiúk miatt.
Szerette azt gondolni, hogy hasonló játszódik le a kapitányában. Muszáj volt, Chieko nem hitte el, hogy Kuroo csak a testét akarná. Volt lehetősége elvenni és nem élt vele. Chieko nem adta magát könnyen, de Kuroo kedvéért sok mindent megtett volna. Ez normális, ha szeretem. Ugye? Chieko tudta, mi a saját igazsága, bizonytalan volt. Hiába fogadkozott Tadaakinak, úgy érzete, ha folytatja a játszmát, semmi sem lesz rendben. Nyugtalanul aludt és nyúzottan ébredt, de egy kevés sminkkel a lilába fordult harapásokat és a szeme alatti karikákat is el tudta tüntetni.
*
Chieko még nem volt jártas Nerimában. Betéve tudta az otthonról az iskoláig, a bevásárlókörzetig, meg egy-két parkig vezető utat, de minden máshoz a telefonjára kellett támaszkodnia. Ahhoz viszont már elég magabiztos volt, hogy zenehallgatásba és csevegésbe merüljön útközben. Mindig egyedül ment iskolába, mert ha látott is egy-egy ismerős egyenruhát a perifériáján, a hozzájuk tartozó arc idegen volt számára. Az első Tokióban töltött hónapja után már fel sem nézett ilyenkor. Ezért nem vette észre a vonaton Kuroot és Kenmát, pedig felszálláskor elment a fiúk előtt.
Kuroo oldalba bökte a mellette ülő Kenmát. A szőke a PSP-jét nyomkodta, a szerelvény csikorgása és az általános zsivaj elnyomta a játék hangjait. Kuroo a tőlük nem messze álló Chieko után fordult. A lány a következő ajtó előtt állt meg, mentazöld fejhallgató simult a hajába. Még menet közben sem emelte fel a tekintetét a telefonjáról, ami Kenmára emlékeztette a kapitányt.
– Kenma! – szólt rá halkan, amikor a fiú nem reagált az érintésre. – Nézd! Erről a lányról beszéltem.
Kenma követte Kuroo tekintetét, de az arca tanácstalan volt.
– Zöld cicás füles vagy két magas copf? – kérdezte. Kuroo nem is értette, miért. Ha volt más lány Chieko közelében, ő akkor tudomást sem vett róla.
– Cicafül – mondta türelmetlenül. – Ő Chieko.
– Oké – mondta Kenma, és újra kézbe vette a konzolt. – Miért nem szóltál neki, hogy jöjjön ide? – Már nem nézett a kapitányra.
– Sosem vesz észre. – Kuroo hátradőlt az ülésen, a szemét lehunyva elnevette magát. – Olyan, mint te. Ha nem a pályán van, ki se lát a telefonjából. Biztosan jól meglesztek.
– Gondolod? – Szőke haj takarta el Kenma arcát Kuroo elől. Csak egy finom fejmozdulat árulta el, hogy a játék ellenére is figyel rá.
– Persze. Asszem, a te osztályodba jár.
Kenma felsóhajtott. Kuroo várta, hogy mond-e valamit. Aznap reggel ő már túl sokat jártatta a száját. Nem akarta elárulni magát a szőke feladója előtt. Tudta, hogy Chieko ott van tőle jobbra, de nem nézett rá. Ha megteszi, újra beszélni kezd, és Kenma az okát is észrevette volna.
– Nem emlékszem rá – mondta Kenma rövid hallgatás után. – Mutass be neki.
– Majd délután. – Újabb fejmozdulat Kenma felől. Kuroo felnyögött. Eltökélte, hogy nem fecseg tovább Chieko miatt, mégsem tudta megállni. – Nem szoktunk együtt menni. Épp elég rád vigyáznom, két pötyögtetésfüggővel már nem boldogulnék. És most kérem! – Nyújtotta a kezét a feladónak.
Kenma felállt, felvette a táskáját, de figyelmen kívül hagyta Kuroo kinyitott jobbját.
– Kenma!
– Nem! Hagyjál!
Kenma a tömegbe vegyülve lesiklott a vonatról. Menet közben szorosan tartotta a PSP-t, és picit felgyorsított, mielőtt Kuroo utolérte. A kapitány megpróbálta elvenni tőle, és a konzol alig egy perc küzdelem árán a táskájába került. Kenma morcosan dugta zsebre a kezét és elfordult a kapitánytól.
– Ne hisztizz, visszaadom az iskolában! A végén még rosszul fogom érezni magam, ha ilyen fejet vágsz! - Kuroo szusszant, idegesen túrt a hajába. Nem akart gonosz lenni Kenmával, de még mindig aggódott, hogy megsérül, ha nem figyel oda magára.
A feladója nem értékelte annyira a törődését. Csendben, lehajtott fejjel ment mellette, és egészen a Nekomáig nem szólt hozzá Kuroohoz.