Kuroo pici feladója

10. fejezet

A kantói prefektúra selejtezői véget értek. A Nekoma ott volt a tokiói csapatok közt, amik tovább jutottak, és mindenki bizakodó volt. Játszani akartak a Nemzetin.

Chieko először elutazott szurkolni a csapattal, a második, jelentősebb mérkőzést azonban ki kellett hagynia. Lelkes lett, ahogy értesült a győzelemről, kis időre feledve a bosszúságát. A házimunkát, ami miatt otthon kellett maradnia, már elvégezte. Türelmetlenül várta a híreket a szobájában. Próbálta lekötni magát, de mindenről hamar elkalandozott a figyelme.

Azonnal válaszolt a Levtől jött sms-re. Gratulált a csapatnak, pedig biztos volt a győzelmükben. Chieko sajnálta, hogy nem mehetett velük. Hiába szorult volna ki a lelátóra, ott akart lenni. Összetartoztak. Öleléssel és jókívánságokkal köszönt el a srácoktól péntek este, azóta nem sokat hallott róluk. Chieko Kurooval is keveset beszélt, de bizakodó volt. Tudta, hogy a meccs kimeríti majd, Kuroo mégis azt mondta, találkozni akar vele.

Chieko egész nap tűkön ült. A továbbjutásuk miatt már nem aggódott, a találkozás annál jobban érdekelte. Türelemre intette magát, amikor hiába nézegette a telefonját, Kuroo üzenetére várva. Nem akart ő lenni az első, aki keresi a másikat. Sokat beszélgettek az utóbbi időben, de az utolsó meccs lekötötte a kapitány minden figyelmét. Chieko látta ezt, és visszahúzódott. Nem zavarhatta meg a koncentrációját flörttel, amikor ekkora tétje volt a dolognak.

Chieko egy füzetbe rajzolgatott, amikor megcsörrent a mobilja. Azonnal érte nyúlt és fogadta a hívást, látva, hogy Kuroo neve áll a kijelzőn.

– Megcsináltuk, bébi! – Az örömteli hang mosolygásra késztette Chiekót. – Novemberben folytatjuk! – Kuroo halkan felsóhajtott. Chieko zajt és beszélgetést hallott a háttérben. – Sajnálom, hogy csak most – mondta a korábbinál halkabban –, még együtt vagyunk a srácokkal. Hogy vagy? Hiányoztál a lelátóról. – Kuroo az első lelkesedése után nem próbálkozott több becézéssel, Chieko mégis érzete, milyen gyengéden szól hozzá.

– Gratulálok, bébi – mondta, levakarhatatlan mosollyal az ajkán. – Lev már írt, de akkor is! Annyira örülök nektek! És sajnálom, hogy nem láttam, de majd megnézem a felvételt. – Ha szemtől szemben állnak, Chieko rákacsint a kapitányra, telefonálás közben viszont be kellett érnie a játékos hanggal. Nem akarta mutatni Kuroonak, milyen csalódott igazából.

– Az edző odaadja hétfőn. Ha akarod, majd mesélek is – tette hozzá Kuroo, de mintha a játszma helyett másra figyelt volna. Chieko hallotta, ahogy a mobilját távolabb tartva odaszól valamit az egyik csapattársuknak. – Bocs – tért vissza Chiekóhoz, lágyabban. – Szóval, meddig tart a szobafogságod?

– Nem vagyok abban, csak takarítanom kellett – szusszant fel Chieko. – Meg főztem, mert anyukám csak későn jön haza. De már végeztem egy ideje – harapta el a mondatot, a miért?-et egyelőre magában tartva.

– Az jó – mondta Kuroo. Pillanatnyi szünetet tartott, mielőtt folytatta. – Akkor lenne kedved találkozni velem ma este? Mondjuk nyolc körül? – Ezt már olyan halkan kérdezte, hogy Chieko szinte jobban értette a körülötte lévő embereket Kuroonál.

– Persze! – Chieko alig tudta leplezni az örömét. – Hol? Mit szeretnél csinálni? – Az utolsó pillanatban hallgatott el, mielőtt még tíz kérdést zúdított volna Kuroora.

– Hát, nálam? – A beszélgetés alatt végig boldog volt. Kuroo akkor először bizonytalanodott el feltűnően. Chieko további érdeklődését figyelmen kívül hagyta.