Kuroo pici feladója

12. fejezet

Chieko elaludt a vonaton Sendai felé. Szombaton már hajnalban el kellett indulnia Tokióból, hogy időben megérkezzen a meccsre, így nem sokra emlékezett az utazásból. Kurootól még előző este búcsúzott el, a kapitány hálószobájában. Kuroo erősebben szorította magához, mint addig bármikor. Nem mondta, de Chieko érezte, hogy félti.

Az ölelésébe simult, magába szívta Kuroo illatát. Minél több időt töltöttek együtt, annál kevésbé tudta, jól döntött-e. Nem akarta otthagyni Kuroot, és ha csak a saját vágyairól van szó, Chieko a Niiyama meccsét is félretette volna. Azonban Tadaakinak szüksége volt rá.

Amíg aludt, Chieko nem gondolt a barátjára, de egyébként mindig ott volt a tudata perifériáján. A buli után hallgatott, de Chieko érezte, hogy valami nincs rendben. Aztán Tadaaki kifakadt, Chieko pedig azóta kábulatban volt, csak néha eszmélt fel.

Nehéz volt Kuroo előtt tartania a száját. A kapitány látta rajta az aggodalmat, de amikor szóvá tette, Chieko kétségbeesetten igyekezett elnyomni. Még azt sem mondta el neki, hogy Tadaakinál tölti a hétvégét a barátnője helyett. Igaz, hogy Kuroo sosem kérdezett rá erre az apróságra.

Az előre beállított ébresztő leszállás előtt tíz perccel keltette fel Chiekót. Megdörzsölte a szemét, egy ásítást elnyomva egyenesedett ki az ülésen, és felvette az ölében szorongatott hátizsákot. Kora reggel volt. Chieko a tömeggel együtt sodródott távolabb a perontól leszállás után, fél kezében a telefonjával az ismerős útvonalat kutatta. Sendaiból még legalább egy óra volt, amíg ténylegesen megérkezett, de Chieko nem akart újra elaludni. Kihalászott egy doboz kávét és egy süteményt a táskájából, és a pályaudvar egy nyugodt szegletében nekiállt reggelizni.

[Chieko]: hoztam neked valamit (◕ᴗ◕✿) majd odaadom, ha találkozunk

Chieko nem remélte, hogy Tadaaki válaszol neki. A fiú rosszul aludt az utóbbi pár napban, de a lelkére kötötte, hogy próbálja kipihenni magát hétvégére. Volt rá ideje, Chieko csak a délutáni meccs kezdetére várta őt. Elhárította, hogy Tadaaki kimenjen hozzá az állomásra. Kegyetlenség lett volna megkérni rá.

Chieko, mire a Seijoh felé baktatott, kezdett magához térni. Néha még ásított, de már nem dörzsölgette a szemét. A pihenés és a zene megtette a hatását útközben, ám amikor a legközelebbi sarkon befordulva meglátta az iskola egy szegletét, a nyakába húzta a fejhallgatóját. Hocchan és a többiek már a tornateremben lehettek. Az épület ajtaja nyitva volt, Chieko beszélgetést és a bemelegítés halk zaját hallotta odabentről.

A meccs nem volt olyan jelentős, mint a férfi röplabda selejtező, mégis akadtak páran a lelátón. Chieko nem látott köztük ismerőst, így egyenesen a vendégcsapathoz közelebbi oldalra ment. Odalent a lányok már elkezdték a bemelegítést. Chieko a 9-es mezt viselő barátnőjén tartotta a szemét a játék kezdetéig.

A Seijoh-s lányok legalább olyan jól játszottak, mint Oikawa csapata. Azóta, hogy Chieko pályára lépett ellenük az előző tél végén, még inkább összeszedték magukat. Chieko a játszma minden percét élvezte, amíg őket és a Niiyamát figyelte. A fáradtsága addigra elmúlt. Le sem ült a lelátóra, csak a hátizsákját tette a lába mellé, amikor megtámaszkodott a korláton A tenyerébe hajtotta az állát, elgondolkozva nézte a meccset. A mozdulatok elemzése segített kiüríteni a fejét. Tanult, eközben nyugtatta magát. Végül annyira megfeledkezett a külvilágról, hogy halálra rémült a karját ért finom simogatástól.

– Jézusom, Tadaaki! – Chieko a nyakába borult, de szinte rögtön eltolta magától. – Mit csinálsz te itt? – Két kézzel fogta a fiú karját, hol a szemét, hol az arcát bámulva.