Kuroo pici feladója

9. fejezet

Ryoka általában bármit megadott volna, hogy válthasson pár szót Kurooval, azonban, amikor a fiú belépett a klubtermükbe, leverte a víz. Erőlködött, hogy a mosolya rezzenéstelen maradjon. Letette az ecsetet a kezéből, de nem egyenesedett fel, amíg Kuroo meg nem szólalt.

– Itt van Natsuda Ryoka? – A teremben lévő többi lány már korábban is pusmogott, de még izgatottabban folytatták, ahogy Kuroo kimondta a nevét.

– Én vagyok. – Ryoka a megfelelő időzítéssel fordult meg. Az idegességét legyűrve kiszélesítette a mosolyát, barátságos pillantást vetett Kuroora. – Mit szeretnél, Tetsurou-san? – fuvolázta. Tett néhány lépést a kapitány felé, ügyelve, hogy a csípője a szokottnál egy kicsit erősebben ringjon.

– Beszélni akarok veled a csapatomról. – Kuroo egyenesen ránézett. A pillantás megállásra késztette Ryokát.

– Akkor menjünk ki.

Ryoka ajka megrándult, de kitartott a gondtalanság álcája mellett. Valamelyik kis féreg beköpte őt. Látta Kuroon, hogy nehezen fogja vissza magát, ami őt is haragra gerjesztette. Egy csomó munkája veszne kárba, ha a kapitány nem hisz neki. Ryoka nem sokáig állta a tekintetét, ám a mosolya megmaradt. Ártatlan arccal nézett félre, de Kuroo nem mozdult. Ez nem tetszett Ryokának.

– Nem, azt akarom, hogy hallják. – Kuroo alig észrevehetően intett az összetolt asztaloknál álló lányok felé. Már nem is tettették a munkát, kettes-hármas csoportokba verődve figyelték Kuroot.

– Nem tudom, mi közöm van a csapatodhoz, Tetsurou-san. – Ryoka egy árnyalattal ingerültebben beszélt, mint szerette volna. – Épp egy új zászlót festünk nektek. Nézd meg! Talán nem tetszik?

A terelése sikertelen volt. Ryoka hiába érintette meg Kuroo karját, hogy az asztalhoz vezesse, a kapitány helyett egy kősziklát is foghatott volna. Kuroo karja hideg és kemény volt, az összes izma megfeszült Ryoka ujjai alatt.

– Ha jót akarsz magadnak, elengedsz. – Kuroo hallható szisszenéssel fújta ki a levegőt.

– Tessék? – Ryoka már nem csak megjátszotta az értetlent. – Mit jelentsen ez, Tetsurou?

Kuroo rövid időre lehunyta a szemét a felelet előtt. Ryokának úgy tűnt, számol magában. Eleresztette a karját, a fellobbant dühét megbántott kifejezéssel leplezte.

Ryoka tisztában volt a szépségével. A leszegett áll, a lebiggyesztett ajak és a felfelé emelt, riadt tekintetű szem általában bejött, ha akart valamit a fiúktól, de Kuroot nem hatotta meg.

– Azt, hogy ne nyúlj hozzám, és Chiekóhoz se jusson eszedbe! Se Kenmához, se bármelyikünkhöz, akármit forgatsz a fejedben.

Ryoka elnevette magát. Ideges volt, a száján kiszaladt kuncogásban sem volt öröm, mégis tovább játszott Kurooval.

– Semmit sem szeretnék a társaidtól, Chieko nevű lányt pedig nem is ismerek.

Ryoka remélte, hogy Kuroo nem hallja meg az egyik barátnője felszisszenését. Éles pillantást vetett oldalra, elhallgattatva a többieket, mielőtt bármelyikük kiigazította volna a nyilvánvaló hazugságot. Többé-kevésbé együtt voltak benne, mert a lányok a szurkolócsapatban nem szerették, hogy Chieko bekerült a fiúkhoz. Azonban, míg a legtöbben megelégedtek a szakkörös pletykákkal, meg a Chiekóra vetett ronda pillantásokkal, Ryoka nem akart itt megállni. Chieko egész lénye sértette őt. Ryoka bárkit választhatott volna, de az egyetlen, akit akart, Kuroo volt. A kapitány azonban rá se hederített amiatt a kis béka miatt.