LoveJournal

Hetedik poszt - Új élet

A tavasz lassan beletorkollik a nyárba. Hetek óta szikrázó napsütés ébreszt. Talán eljött az ideje, hogy behúzzam a sötétítőfüggönyt, ha már Adammel felszenvedtük a karnisra.

A rádió szerint viruló jókedvem kell, hogy kerekedjen, mert a szép idő meghozta végre a boldogságot. A közmédia úgy véli, a tél és a hideg minden szomorúság és nyomorúság gyökere. Ez csak a felnőttek világában lehet így, mert Adammel régen a hóesésben is boldogok voltunk.

Ma reggel Emma köszönt rám a konyhában. Hát, nem kerekedett viruló jókedvem a látványától. Adam pólójában ácsorgott a tűzhely mellett, és rántottát sütött.

– Kérsz? – A kezében tartott fakanállal rámutatott a serpenyőben szilárdulásnak induló, de még kocsonyás tojásokra.

Asszociációim támadtak. Legyőztem őket.

Mivel Emma nem törpe, és Adam sem óriás, a póló alól kikandikált a fél segge. Ha nem kószált volna tévútra bennem egy gén, simán rágerjedhettem volna.

– Kösz. – Lehuppantam egy székre, és álmosan támasztottam az államat.

– Kösz, igen, vagy kösz, nem? – Az a baj a nőkkel, hogy elvesznek a részletekben.

– Igen. – Hangsúlyomba túl sok nyomaték került, és ettől gúnyossá vált, pedig nagyon igyekszem szeretni Emmát. Csak hát ott volt az a kékeslilás folt a nyakán, és én nem tudtam nem irigyelni érte.

– Oké. – Rám villanó mosolya távolságtartóan simult ajkaira. A seggét készségesen megmutatta, de a lelkét nem volt hajlandó feltárni előttem.

Újfent megállapítottam, hogy szép nő, ráadásul okos, független és határozott. Perverz elégedettséget éreztem. Soha nem bocsátottam volna meg Adamnek, ha egy közönséges nőbe szeret bele.

A tűzhelyen sülő tojások sistergését hallgattuk. Úgy tettünk, mintha teljesen lekötné a figyelmünket. Vízcsepp csöppent a hajamról az asztalra. Elkentem az ujjammal. Minden apró részlet izgalmasnak tűnt a közöttünk vibráló feszültségben.

Mindketten fellélegeztünk, amikor megjelent Adam.

Érintése úgy suhant át Emma fenekén, mint egy árnyék. Nyoma sem volt benne a szokásos hetero seggfogdosás közönségességének. Gyöngéd, visszafogott és intim volt. A csókját már csak hallottam, mert tüntetőleg ráborultam az asztalra, és lehunytam a szemem.

Nem igazán hozta meg az étvágyamat a szerelem látványa, de jólneveltségből betoltam a rántottámat, aztán magukra hagytam őket. Szerencsére elkezdődött a vizsgaidőszak, és én viszonylag hihetően hivatkozhattam arra, hogy tanulnom kell.

Behallatszott a szobámba a nevetésük. Úgy éreztem magam, mint egy karantén lakója. Valami szörnyű betegség kitaszított a társadalomból, és örökös magányra ítélt.

Emma tízkor végre lelépett. Alig tette ki a lábát a lakásból, Adam már meg is jelent az ajtómban. Felpillantottam, majd visszabújtam a jegyzeteimbe. A matracomhoz sétált, onnan az ablakhoz lépett, és macerálni kezdte a függönyt. Úgy téblábolt, mint egy rosszban sántikáló kisgyerek. A közeledő nyár világosszőkére festette a haját, tekintete smaragdzölden csillogott. Kétségtelenül azért született ilyen szépnek, hogy engem kínozzon.

– Mi van? – Elvesztettem a türelmemet, mert még az enyém is véges.

Visszament a matracomhoz és leült rá. A napsugarak átsütöttek fehér pólója vékony anyagán. Beletúrt a hajába. Fájdalmasan vonzó kócossága felkeltette bennem a vágyat. Elképzeltem, ahogy belemarkolok a selymes fürtök dzsungelébe, és az ujjaim meg sem állnak fejbőre érzéki meztelenségéig.