LoveJournal

Nyolcadik poszt - Ragyogás

Kellemesen izgató szexuális álomból ébredtem. Az igaz, hogy az ipsének, akivel keféltem, hiányzott a feje, de farka volt, szóval nem rázott meg az álom rém része.

Nyűgösen nyújtóztam egyet, alaposan kiélvezve, hogy van testem, amit nyújthatok, amiben recseghetnek-ropoghatnak az ízületek. Ritkán kelek arra, hogy örülök a létezésemnek, no persze sose bánom, de mindig találok valami vitathatót benne.

Mivel a sötétítőfüggöny beüzemelése még várat magára, a nap mind a hét ága telibe ragyogta a képemet. Hunyorogva dörzsöltem ki szememből a vakító fényességet.

Bizsergett bennem az álom emléke. A fejetlen pasi nagyon tudta, mit és hogyan kell csinálni.

Éppen bedugtam a kezem a pizsamanacimba, és már majdnem nekiláttam a reggeli rejszolásnak, amikor Adam beleköhögött a pillanatom mámorába.

– Húzzál innen a picsába! – Igen, ez történt. Elszállt az agyam, de talán érthető okból.

– Hé, nyugalom, öcskös! – Az íróasztalomnak támasztotta a csípőjét, és jelét sem mutatta, hogy eleget akarna tenni a kérésemnek.

– Takaroggyá' kifelé! – A matracon térdeltem, és a nyálam undorítóan fröcsögött a szavaim nyomában.

– Mi bajod van? Bal lábbal keltél? – Adam nem szándékozott megérteni engem. Mondjuk nehéz valakit úgy megérteni, hogy nem ismerjük az indítékait.

– Még fel se keltem, baszod! – Íme, ez az én alpári oldalam.

Mivel most már ő is marhára ki volt sértődve, villogó tekintettel meredtünk egymásra. Zöldnek indult, aztán minden átmenet nélkül sötétkékre váltott a szeme.

Az illata térített észhez, vagyis inkább elbódított, mint a marihuána, és lecsillapította a haragomat.

– Figyu... Bocsi... De a masztizás magánügy – mentegettem magam.

– Azt vágom. – Adam megtörölte a homlokát a kézfejével. Vajon mit törölt el róla? Lehet, hogy egy gondolatot? – Nem leskelni jöttem, te idióta! Tehetek én róla, hogy egyből a farkadhoz nyúlsz, ahogy kinyitod a szemed?

– Mert te nem...

Adam megrántotta a vállát. Ennyi volt, részéről téma lezárva.

Zsebre dugta a kezét – még a szexi pincérszerkót viselte, és látszott rajta, hogy alukálni vágyik –, és valami csillogót húzott ki belőle.

– Szerinted ez tetszeni fog neki?

Na, erre megint lekapcsolt bennem az értelem, és tapogatózhattam a sötétben.

– Faszom tudja! A te nőd. Mi közöm nekem hozzá? – Nyálbuborék landolt a szőnyegen.

Adam fáradt sóhajjal vakarta meg állán a szőke borostát. Ellökte magát az asztaltól, de aztán visszatámaszkodott rá.

– Megrohant a depresszió, vagy mi a halál farka van veled? – találgatott. – Amúgy ezt anyád szülinapjára szánom, szal' valamicske közöd azért van hozzá.

– Oh... – Hát, ez égő volt. (Ráadásul még csak az elején tartok, és senki sem szexelt, de már hemzseg a sok férfi nemi szervtől ez a bejegyzés.) – Szép. – Meg sem néztem igazán.

– Mehetnénk robogóval. – Adam kibámult az ablakon a verőfénybe. Újra zöld volt a szeme.

Tudni kell, hogy Adam tökre odavan anyámért, no, nem ödipálisan, hanem olyan igazi gyermekien. – Szerintem ez érthető anélkül is, hogy megsérteném az első posztban tett ígéretemet, és kitérnék a részletekre. – Régen minden felnőttben potenciális szülőket keresett, akiknek az álomképét eldédelgethette magában.