LoveJournal

Ötödik poszt - Tisztulás

Megesik, hogy az emberből kikívánkozik egy és más... És ha kikívánkozik, akkor bizony ki kell engedni. Ez az igazság az élet egyik legigazabb igazsága. Úgymond törvényszerűség. Isteni parancs.

Szóval, ha jönnie kell, akkor jöjjön!

Az ilyen kikívánkozások tanulságos helyzeteket teremthetnek, ezért azt is megállapíthatjuk, hogy néhanapján szükségesek.

Nos tehát, ez a poszt a könnyfakasztó vallomásokról fog szólni.

Nem.

Hazudtam, bocsesz.

Most csalódtál, mert már nyúltál a papír zsepis doboz után, igaz? Amúgy ne tedd messzire, mert még szükséged lehet rá, főleg, ha te is benyaltál egy olyan vírust, amit én szedtem össze, és aztán megajándékoztam vele Adamet is.

Igazándiból, eltekintve egy-két kellemetlenségtől, a hétvégém klasszul telt. Mondják, hogy mindenben meg kell találni a szépet és a jót. Jelentem, én megleltem a fosós-hányósban a megvilágosodást.

A fosós-hányóst egyedül elkapni nagy szívás, de ha van, akivel megoszthatod, akkor a romantika csúcsa.

Soha nem feledem az elmúlt két csodálatos napot. *Grin*

Tuti, hogy nem tudod, mi az igazi intimitás, amíg nem okádsz együtt azzal az emberrel, akit a világon mindennél jobban szeretsz.

Nyilván szex közben is szivárognak innen-onnan testnedvek, szállingóznak szagok és illatok, de azok össze sem hasonlíthatóak a hasmenés intenzív élményével.

Ha ezekben a pillanatokban is szépnek és kívánatosnak látod a másikat, akkor tényleg szereted.

Én tényleg szeretem Adamet. Fogom, hogy ezt nem kell bizonygatnom, de jó leírni, ha már ki nem mondhatom.

Amint azt említettem, én hoztam haza a bacit. Szerintem a villamoson ragadt rám, amikor mit sem sejtve megmarkoltam az egyik kapaszkodót. Általában megválogatom, mit markolok meg, de a délutáni csúcsban nem lehet finnyáskodni. Hazaérve, rögtön töltöttem magamnak egy pohár narancslevet anélkül, hogy kezet mostam volna, aztán leültem a tévé elé lazítani. Összetapiztam a fél konyhát és az egész nappalit.

Adam sorsa megpecsételődött.

– Folyik az orrod. – Szívszerelmem ezt akkor jegyezte meg, amikor már én is érzékeltem, és szipogva igyekeztem visszatartani a takony-cseppeket. (Ha eddig nem tűnt fel, akkor figyelmeztetlek, hogy ez egy szókimondó blog.) – Ne szipogj, mert arcüreggyulladást kapsz! Ráadásul idegesítesz is.

– Oksi, a szobámban kajálok. – Már fogtam is a tányérkámat, de Adam visszaparancsolt az asztalhoz. Adott egy zsepit.

Az emberi faj két nagy csoportra osztható: Azokra, akiknél soha nincs papír zsebkendő, és azokra, akiknél mindig van.

Először azt hittem, azért kavarog a gyomrom, mert az új csajáról mesélt, arról, akit Emmanuelle-nek hívnak. Tisztára, mintha abból az ócska vintage pornóból lépett volna elő, hogy szétkúrja az életemet. Nem az a tragédia, hogy Adam becsajozott, hanem az, hogy a nője lakással rendelkezik. Egyre több napot töltök nélküle. Inkább választom a turbékoló Adam látványát, mint a hiányát.

– Megint folyik az orrod. – Kaptam még egy zsepit.

– Lehet, hogy összeszedtem valamit. – Sokat segít a túlélésben, ha néha lehetségesnek állítjuk be a biztosat.

Adam tenyere a homlokomra simult.

– Nem vagy lázas – állapította meg megkönnyebbülve. Férfias keze van, olyan... homlokomra illő.