ɴᴇᴠᴇʀᴍɪɴᴅ

∆Hogy merészeled∆

Jungkook

A fejemhez kaptam. Rettentően fájt, így elkezdtem maszírozni, hátha enyhül a fájdalom.

Pilláimat meg sem próbáltam kinyitni. Az erős fényáradatot már csukott szemeimen keresztül is érzékeltem.

Csak morogtam magamban és a párnába fúrtam az arcomat.

Aminek... egyáltalán nem volt megszokott illata.

Összeráncoltam a szemöldökömet.

Ó anyám de hülye vagyok!

A lakásomba soha az életben nem süt be a fény ennyire.

Kipattantak a szemeim és hunyorogva körbenéztem.

Ekkor megdöbbenésemre anyaszült meztelenül találtam magamat, egy rohadt nagy felhőkarcoló szobájában.

A falak ablaküvegek voltak. Az ágy amiben feküdtem körülbelül nyolcszor akkora volt mint az enyém.

És nem utolsó sorban egy alak ült az ágy azon szélén, ahol feküdtem.

Szemei a testemen időztek, ezért egy ideig észre sem vette, hogy felébredtem.

Lassú volt a felfogásom, de azonnal elborzadtam, mikor találkozott a tekintetem Park Jiminével.

-De jó, hogy felébredtél Jungkookiee~-csicseregte boldogan, és mégegyszer végigmérte a testemet.

Nekem csak ennyi kellett ahhoz, hogy  a szó szoros értelmében felpattanjak az ágyról.

A fejembe elképesztő módon nyilallt bele a fájdalom, de még ez sem érdekelt.

Ne bassz fel, hogy pont vele kellett összefeküdnöm!!

-Most meg hová mész Jungkookie? Ilyen kosztümben megbámulhatnak. Különben sem tudod kinyitni az ajtót.-kacéran elmosolyodott, miközben felállt a helyéről.

Hihetetlenül dühös lettem, öntelt vigyorgását bámulva.

Egy pillanat alatt átszeltem a szobát és a falhoz nyomtam őt, vállát teljes erőből szorítva.

-Velem kurvára ne szórakozz Park Jimin. Mit akarsz még? Elvettél tőlem már mindent! Mi kell még neked hmm?-kezdtem teljesen idegbeteg lenni. Az indulat kritálytisztán hallatszott szavaimból.

Egyre jobban bedühödtem ahogyan vigyora szélesedett.

-Hát mivel nem hagytad megdugni magadat, ezért még kéne egy kicsit a tested.-elsötétült a tekintetem. Hogy merészeli?!

Átkarolta a derekamat, majd lenézett közénk.

-Annyira beindít ez az éned.-ajkába harapott.

Ellöktem magamat tőle, majd hátatfordítva neki, a ruháimat kezdtem el keresgélni.

Meg is találtam a földön őket.

Felhúztam magamra  az alsómat, de mielőtt a pólómat is felvehettem volna, a kezével megállított.

-Ne legyél ilyen ünnep rontó Kookie. Miért nem-

-Mert tiszta szívemből gyűlöllek. És bár otthagytalak volna akkor! Bárcsak ne találkoztunk volna sohasem! Bánom azt a napot, és rohadtul utálom hogy megismertelek. Tönkretetted az életemet.-tekintetem izzott, és kezét ellökve egy rántással magamra húztam a pólómat.

Hátrébb lépett nem szólva egy szót sem.

De én folytattam.

-Nem mellesleg mostmár olyan nagy sztárocska lettél!-gúnyolódtam-csupán az a kár, hogy mások hátán akarsz felmászni. Hogy ismerhetellek ennyire rohadtul félre!? -bosszúsan megforgattam a szememet, miközben a nadrágom övét csatoltam be.