ɴᴇᴠᴇʀᴍɪɴᴅ

∆Otthonra találva∆

Jungkook

-Jimin azonnal tedd le azt a kést!-kiabáltam rá, és próbáltam annyira közel menni hozzá, amennyire csak lehet.

-Nem! Te nem szeretsz engem!-válaszolta vissza.

A kés remegett kezeiben, az arcán a könnyek patakokban folytak le.

Nagyon rossz állapotban volt előttem. A súly mázsás volt akkor a vállamon, nem hagyhattam, hogy bántsa magát.

Nem hagyhattam.

Hirtelen elé álltam és kiütöttem a kést a kezéből,majd gyorsan karjaimba vontam őt.

-N-nem szeret senki.-remegett meg ölelésemben majd talán mégjobban elkezdett zokogni.

-Mindenki c-csak egy s-szörnynek lát engem, pedig nem vagyok az!-zokogta egyre jobban a mellkasomba.-N-nekem c-csak ni-nincs senki m-másom rajtad kívül.-majdnem összecsuklott a teste ha nem fogom meg erősen.

-Itt vagyok Jimin.-mondtam neki gyengéden. Ujjaimat a hajába simítottam, a másik kezemet pedig a hátára vezettem. Próbáltam lenyugtatni őt.

-N-nem v-vagy itt n-nekem már te sem azt m-mondtam tűnjek el az-

-Semmi baj Jimin. Semmi baj. Késöbb megbeszéljük, rendben?-suttogtam halkan a fülébe.

Megrázta a fejét de végül nem szólt semmit.

Miután már látszólag megnyugodott csak a szipogását lehetett hallani.

A hideg kövön ültünk, fogalmam sincs meddig.

Ilyenkor hol van az a magabiztos és erőszakos Jimin?

Sehol

Mert valahogyan úgy érzem, hogy ő nem is olyan valójában.

Nem annyira amennyire mutatja

Úgy kapaszkodott belém mintha az élete függene rajta.

Nem bántam. Igazából pont akkor jöttem rá, hogy neki mennyire nagyon is szüksége van valakire.

Lehet, hogy nincs senkije se ezen a világon, csakúgy mint nekem.

Tae nagyon sokáig mellettem volt, de a végén megsem hallgatott.

Nem kellett volna így történnie ennek az egésznek, de így történt és ez az egész valahogyan nagyon fáj.

De nem bírtam nézni azt, amit Jimin csinált.

Sok rosszat tett ellenem de hogy mondhatnám azt, hogy inkább haljon meg?

Látom a szemében és az arcán a sok fájdalmat, és oly annyira ráförmedtem, hogy az egész így jött ki rajta.

Így mutatta ki nekem, hogy mennyire nagyon megérintette, és gyomron vágta minden amit mondtam neki.

Sajnáltam őt. Nem csak pusztán a helyzet miatt, de immár azért is, mert ő jelentett is valamit számomra.

Nem csak haragot és dühöt.

Mást is, valami kellemeset, kedvesebbet.

-Minden rendben?-kérdeztem meg tőle egy idő után halkabban.