A Maffiafőnök Foglya

XIV.

Megkezdődött hát a vallatásom, mely alatt csak őszinte, igaz szavak hagyhatták el a számat. Képtelen voltam hazudni, füllenteni, blöffölni, ferdíteni, vagy akár csak kiszínezni is azt, amit valójában igaznak véltem a szívem mélyén. Az sem volt opció, hogy ne válaszoljak, mert Damian nem hagyta volna nekem. Válaszolnom kellett. Mindenre.

- Titkolsz bármit előlem? - tette fel első kérdését, előre tudva a választ.

- Igen... - leheltem.

- Elhallgatsz előlem olyat, amiről tudni akarnék? - nézett rám hidegen.

- Igen... - sütöttem le a szemem.

Kérdéseivel bűntudatod keltett bennem. Pedig nem voltam bűnös, nála legalábbis biztosan ártatlanabb vagyok. De az most nem számít, mert ő a maffiafőnök, én pedig "csak a foglya"

- Egy bizonyos rosszakarómhoz van köze az őszintétlenségednek?

- Igen... - feleltem, és könnyek gördültek le a szemem sarkából.

- Mi a neve?

- Matt... Matt Marvolo... - sírtam, és az egész testem küzdött a véremben áramló igazságszérum ellen. Damian lesújtóan nézett rám.

- Szóval az ellenségemmel cimborálsz. Most már kétség kívül - mondta jéghideg hangon.

Kétségbeesetten rázni kezdtem a fejem. Fel akartam kiáltani, hogy: "Nem, nem "cimborálok" vele!" De egyszerűen képtelen voltam kimondani ezeket a szavakat, mert nem lett volna teljesen igaz... Hisz ha kifejezetten ellene lennék Mattnek, akkor mindent azonnal elmondtam volna Damiannek. De mivel nem tettem, mégiscsak "cimboráltam" Mattel.

- Adott neked valamit, amit rejtegettél? - folytatta Damian.

- Igen...

- Az a valami élet kioltására alkalmas?

Kemény kérdések, és ez a legkeményebb mind közül. Bólintottam könnyek közt.

Az, ahogy Damian nézett rám... Mérges volt még mindig, de a lángoló dühe már eltűnt. Inkább csalódott volt. Korábban mosolygott még a szeme is, ha a szemembe nézett. De most olyan üres tekintete volt, hogy abban nem volt egy csepp szeretet sem... Úgy nézett rám, mint egy... Mint egy árulóra. Mintha elárultam volna.

- Mesélj akkor, mi az, amit adott, és hol van?

- Egy... Egy nyakláncot adott... Most a zsebedben van, elvetted az előbb... A rajtalévő medál egy halálos mérget tartalmazó tűt rejt...

Bólintott.

- Kaptál tőle mást is?

- Nem... 

- Más ellenségemmel kapcsolódóan is titkolózol?

- Nem...

- Mikor és hol kaptad a nyakláncot Mattől?

- Aznap, amikor elszöktem az autóból Anthony mellől... Kora este, a lakásom közelében...

- Hogy tudtad értesíteni a találkozó helyéről és idejéről?

- Mi? Én... Én nem értesítettem, én... Én nem... Nem akartam vele találkozni...

- Akkor hogy történt?

- Rohantam haza, hogy bepakoljak... És egyszer csak megpillantottam, hogy ott van, az utcánkban... Engem nézett, észrevettük egymást... Épp a lakásomhoz tartott, ahogy én is... Azt mondta, azért jött, mert tudni akarta, jól vagyok-e... Mert hogy az Ezüst Est óta tudta, hogy a Blue Bullett Maffia foglya vagyok... És aggódott...

- Hmmm. Mit mondott még, ami engem érdekelhet?

- Azt mondta... Azt mondta, tartsak vele... Mondván nem tudtátok elkapni őt, engem is meg tud védeni... Mikor visszautasítottam az ajánlatát, azt mondta, könnyen lehet, hogy újra visszakerülök a fogságba... És akkor mindkettőnket megöletsz... Előbb, vagy utóbb, de vége az életünknek, kivéve...

- Kivéve?

Ingattam a fejem, erre végképp nem akartam felelni.

- Kivéve mi, Whitney? - kérdezte fenyegetően. Muszáj volt felelnem valamit.

- Kivéve ha... Ha a nyaklánccal...

Nem akartam befejezni a mondatot, de Damian nem hagyta annyiban.

- Kivéve ha mit csinálsz a nyaklánccal, Whitney?! Gyerünk, mondd ki, mi célból kaptad!!

- A... Azért, hogy... Hogy...

- Igen?!

- Hogy me... Me...

- Gyerünk Whitney!! Mondd ki!

- Hogy megöljelek... Azt akarta, hogy öljelek meg vele... - mondtam ki a nehéz szavakat.

Csend lett, nagy, súlyos csend, amit csak a szipogásom tört meg.

- Azt hiszem, nincs több kérdésem - mondta végül Damian viszonylag halkan. - Sok idő eltelt a szökésed óta, a viszonyunk pedig látszólag bizalmivá vált közben. De te mégsem mondtad el, hogy találkoztál Mattel. Csak viselted csendben a mérgezett tűt, amit adott neked, hogy megölj...

- Nem akartalak megölni... Damian, én nem akartam használni ellened... - védtem magam sírva.

- Ennek köszönheted akkor, hogy életben maradsz - mondta egy bólintással.

Lehajtottam a fejem.

- Ezen az egészen kívül van más titkod is előttem, amiről tudni akarnék? - kérdezte még, miközben már felállt.

- Nincs...

- Elmondtam neked, hogy nekem a bizalom a legfontosabb. Ennek tudatában titkolóztál előttem, ezzel elérve, hogy benned ne bízhassak. Vállaltad a kockázatot, úgyhogy most vállalod a következményt. Továbbá, aki előttem Matt Marvolóról titkolózik, aki róla tart vissza előlem információt, aki a tőle kapott aljas ajándékait rejtegeti, és hordja a keblén nap mint nap, az nekem nem a barátom! Végeztem veled, Whitney White. Egyszer, és mindenkorra.

- Damian... - szóltam halk, kétségbeesett hangon.

Az ebédlő ajtaja hangos dörrenéssel csapódott be mögötte. Sírva borultam az asztalra.