A Maffiafőnök Foglya

XLI.

Nyilván ez a félmeztelen krapek vette fel a kaputelefont. Körbefordulok, de Whitneyt nem látom sehol. Az egész bensőm forrong, mégis pókerarcot erőltetek magamra. Már nyitom a számat, hogy feltegyek egy kérdést, de a srác megelőz.

- Fúúú... - mondja elhűlve. Teljesen le van döbbenve, olyan sápad, mint aki menten elájul. - Da... Da-da... Da... Damian Blue?

- Személyesen - felelem. Kimérten akartam szólni, de inkább fenyegetőnek hangzottam. Nem is baj.

- Whitney! - bömböli erre a srác, amivel sikerül meglepnie egy pillanatra. - Itt a maffia! 

A fél szemöldököm megemelem erre a furcsa felkonferálásra.

- Jó, megyek! - hallom meg Whitney vidám, izgatott hangját a WC-ről. Erre már felkapom a fejem.

Hogy újra hallom őt, melegséggel tölt el. De sajnos, sokkal több keserűséget érzek. Nem számítottam rá, hogy társasága lesz, pláne ilyen félmeztelen férfitársasága, hajnali 1-kor, a lakásán. Bár, tekintve hogy külön vagyunk, elméletileg egy szavam sem lehetne rá, hogy kivel múlatta az időt. Gyakorlatilag viszont lesz egy-két keresetlen szavam, mielőtt elmegyek!

- Jó??!! - bömböl a srác ismét Whitneynek. - Ki vagy te, hogy közöd van Damian Bluehoz???

Nocsak, Whitney nem mesélt neki a múltjáról, ha ennyire meglepi, hogy itt bukkanok fel.

Whitney nem felel neki, csak kirobog a WC-ről, sebtiben kezet mos, aztán széles vigyorral indul felém. Úgy tesz, mintha minden rendben lenne! Erre már elengedem a pókerarcot, és dühösen nézek rá.

- Damian! - kiáltja menet közben, boldogan.  A nyakamba akar ugorni, de én megállítom őt, és eltolom magamtól.

- Mi az? - kérdi elszontyolodva.

Ránézek. Még értetlenkedik egy ilyen szituációban? Most vagy ő a hülye, vagy én, de egyikünk nagyon!

- Te... Ti.. Te... Ti ismeritek egymást??? - szól közbe a félmeztelen srác. Erre Whitney fürgén felé fordul.

- Nem mondhatod el senkinek... - kezdi, de a szavába vágok, mert elegem van ebből az idióta helyzetből.

- Mi folyik itt? - kérdezem, és hallom, hogy az indulattól remeg egy kicsit a hangom. Nehéz uralkodnom magamon, ha ilyen elemi erővel tör rám a féltékenység.

- Semmi - feleli gyorsan Whitney.

Nagyot sóhajtok. Ő mindent leolvas az arcomról, és elpirul. Legnagyobb meglepetésemre ő is mérges lesz, és nekem esik:

- Nem! Nem, nem, nem! - rázza a fejét vadul, hogy csak úgy röpköd a haja. - Ne merészeld félreérteni, Damian Blue! - mondja, és jelentőségteljesen mellbe bök. Úgy is mondhatom, hogy hegyes ujját fájdalmasan mélyen belenyomja a mellizmomba. - Most, hogy végre felbukkantál, nem engedem, hogy valami hülye félreértésen berágj!

*

Át Whitney szemszögére, háromnegyed órával korábbra!

Közeledik az éjfél, és én a majdnem teljesen sötét lakásban bambán nézek egy reality sorozatot. Bármit megnézek, ami képes elterelni a figyelmem egy kicsit, hogy addig se Damian elvesztésén sajnálkozzak.

Egyszer csak csörög a mobilom, a tesóm hív. Felveszem.

- Szia! - szól bele. - Mindjárt nálad lesz a haverom, lehányta magát!